Posted on

Kipusztult a Marcal élővilága – folytatódik a védekezés

Kipusztult a Marcal folyó teljes élővilága. Dobson Tibor, a kárfelszámolás helyszíni szóvivője közölte: a vörösiszap-szennyeződés rendkívül magas pH-értéke mindent elpusztított. Mint mondta: a Marcalban a növényzetet sem lehet megmenteni. Ettől kezdve az a cél, hogy a Rábát és a Dunát megmentsék. Mint hozzátette, a Marcal már azzal “halálra lett ítélve”, hogy az igen erős lúgos kémhatású vörösiszap a Torna-patakon keresztül belefolyt.
Ma is folytatták a gipsz belekeverését a Marcalba a Vas megyei szakaszon. Tegnap 12 darab 40 tonnás gépkocsi vitte a gipszet Szergényhez, ma pedig további 15 jármű érkezett, érkezik a település közelébe – mondta Szabolcsi Zsolt, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A tegnapi esőzés miatt a Szergényben és Merseváton található halastavakat kellett védeni a szennyeződéstől, a medrek partmagasítását végezték el a szakemberek. Kemeneshőgyésznél pedig egy ún. keresztgátat építettek – tette hozzá Szabolcsi Zsolt.
Önkéntes segítőket toboroz a Nyugat-Magyarországi Egyetem. A Savaria Egyetemi Központ felhívására már több mint 40-en jelentkeztek, hogy segítsenek a vörösiszappal elárasztott településeken. Sok hallgató származik Ajka és Devecser környékéről, ez is közrejátszott abban, hogy elindította a SEK az akciót – mondta Gaspari Gábor, a szombathelyi intézmény kommunikációs és szolgáltató irodájának vezetője.

Módosul a menetrend az ajkai timföldgyár iszaptározójának gátszakadása miatt a Budapest–Székesfehérvár–Boba–Szombathely vasútvonalon. Hosszabb időt vesz igénybe a megrongálódott vasúti pálya helyreállítása Ajka és Devecser között, ezért az utasokat továbbra is vonatpótló autóbuszokkal szállítják. A Budapest irányába tartó vonatok az eddigi menetrendhez képest kb. 30 perccel korábban indulnak. Pl. Szombathelyről 6 óra 5 perc helyett már 5 óra 38-kor.

Vélemény, hozzászólás?