Posted on

Kegyes halál helyett vérfürdő állatkínzás

Az ikerház másik felében élő nagybátyja ütötte agyon a tulajdonos párnapos kiskutyáit – tudtuk meg tegnap Helvécián abban a kertben, ahol vérfürdőt rendezett egy 53 éves férfi.
Meglehetősen nagy felháborodást váltott ki a hír, mely szerint őrizetbe vettek a rendőrök egy helvéciai férfit, aki péntek este ásóval agyonütött 7 kiskutyát és 1 kölyökmacskát. A rendőrség által kiadott közleményből ugyanis arra lehetett következtetni, mintha maga a tulajdonos követte volna el a mészárlást. Többen úgy gondolták, mintha egyfajta „kegyes halált” vitt volna véghez a férfi. Az egyik hozzászóló szerint: „Az az ember megpróbálta valahogy elintézni egy csomó selejtes korcskutya sorsát. Nem vitte őket az utcára a nyakukban egy madzaggal, végigvonszolva a kocsija után. A garázsban elintézte a cseppet sem vidám dolgot. És akkor jön egy szemes szomszéd, és feljelenti.”
– Egyáltalán nem erről van szó. A kiskutyák és a cica a mi háziállataink voltak. A pincénkben neveltük őket, és a 8 éves kislányom látta, amikor a szomszédban élő nagybátyám agyonütötte a 3 napos kiskutyákat. A cicával pedig a teraszon végzett. Olyan volt itt minden, mint egy mészárszékben – mondta feldúltan a szörnyű események hatása alatt az állatok gazdája.
Arra a kérdésre, hogy miért tette mindezt, az asszony és a gyermekei szerint is meglehetősen ittas ember, a válasz ez volt: – Nekünk akart vele fájdalmat okozni. Azokat akarta bántani, akiket szerettünk.
A család kedvence, a melegszívű keverék kutyus a múlt héten ellett. A kiskutyákat egy dobozban, a garázsban tartották, ahonnan péntek este tompa puffanásokat hallottak. Akkor verte agyon az ásóval a ház másik felében lakó férfi az ártatlan jószágokat.
– Amikor jött fölfelé, a kis vörös cica tetemét is rádobta a dobozra – folytatta az asszony. – Közben őrjöngött a két gyermekem, és mindenki a házban: sokkolt bennünket a látvány. A férfi ezután, mint aki jól végezte dolgát, elásta a közelben a tetemeket. Közben a nő és a családja nem győzték a házukba menteni a még életben maradt jószágokat. Bezárkóztak, és hívták a rendőröket.
Az őrizetbe vett állatkínzó már szabadlábra került. Ügyében tart a nyomozás. A büntetése végső során akár végrehajtandó szabadságvesztés is lehet majd. Forrás: Haon

Vélemény, hozzászólás?