Posted on

Kakasviadal: Toll, vér tömeg és pénz

A kakasviadalok általában késő délután kezdődnek, és három-négy órán keresztül, egészen napnyugtáig tartanak. A program kilenc-tíz különálló mérkőzésből áll. Miután egy küzdelem véget ért és az érzelmek lecsillapodtak, hét-nyolc ember bemegy a ringbe egy-egy kakassal, és igyekeznek megfelelő ellenfeleket találni. Ez a folyamat ritkán játszódik le tíz percnél rövidebb idő alatt. Amikor az ellenfelek egymásra találtak, és egy mérkőzést megszerveztek, a kiválasztott kakasokra felszerelik a sarkantyúkat. A sarkantyúk borotvaéles négy-öt hüvelyk hosszú pengék, úgy rögzítik őket, hogy hosszú zsineget tekernek a sarkantyú talpa és a kakas lába köré, ezt a faluban csak kevés ember tudja megfelelően elvégezni. Ezután a kakasokat irányítóik szembeállítják egymással a ring közepén. Egy kókuszdióba kis lyukat fúrnak, és egy vödör vízbe teszik, kb. 21 másodperc telik el, amíg a dió elsüllyed. Ezt az időszakot tjeng-nek nevezik, elejét és végét gongütéssel jelzik, és ez alatt az idő alatt a gondozónak nem szabad a kakashoz érni. Az előadást a ring körül szorosan álló emberek szinte teljes csöndben figyelik. Miután a kakasok egymásnak esnek, perceken belül egyik vagy másik jókora ütést mér ellenfelére sarkantyújával. Ezután az irányítók kiveszik az állatokat a ringből, és rövid szünet után a viadalt újra el kell kezdeni. A döntő összecsapásban (már ha egyáltalán sor kerül rá, mert a sebzett kakas sokszor már a szünet alatt kimúlik) az a kakas győz, amelyik tovább marad életben. Tovább a teljes cikkre

Vélemény, hozzászólás?