Posted on

Ismét halálos cápatámadás a Vörös-tengeren, egy német turista az áldozat

Ismét halálos cápatámadás történt vasárnap az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőparadicsom közelében, ezúttal egy idős német turista esett áldozatul – jelentette az egyiptomi média.
A tengeri ragadozó egy 70 éves fürdőző nőre támadt közel a parthoz. Lábába és karjába harapott, egyik végtagját le is harapta. A parton tartózkodók hiába siettek a segítségért kiáltozó nő segítségére, a vérveszteség és a ragadozó okozta erős mellkasi ütés miatt az idős turista még a vízben, szinte azonnal belehalt sérüléseibe.
Néhány nap leforgása alatt ez már a harmadik cápatámadás a Vörös tengeren. Szerdán négy orosz turistát szállítottak életveszélyes sérülésekkel egy kairói kórházba egy cápatámadás után Sarm-es-Sejk üdülőparadicsom közelében. Előző nap szintén tengerben úszó orosz párt támadott meg egy tengeri ragadozó. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium csütörtökön feloldotta a 48 órás fürdőzési tilalmat Sarm-es-Sejkben, arra hivatkozva, hogy kifogtak két cápát, amelyek – szemtanúk leírása alapján – ugyanazok voltak, amelyek megtámadták a turistákat.
A “sikeres vadászat” ellenére szombaton egy egyiptomi állat-és környezetvédő szervezet arra figyelmeztetett, hogy a Vörös-tengeren továbbra is nagy a cápatámadás veszélye, nyilvánvaló ugyanis, hogy mégsem az emberre támadó állatokat ejtették el. A hatóságok szerint Egyiptomban évente egy-két esetben fordul elő halálos kimenetelű cápatámadás, azonban várható, hogy a növekvő turizmussal az ilyen balesetek száma is emelkedni fog.

One thought on “Ismét halálos cápatámadás a Vörös-tengeren, egy német turista az áldozat

  1. […] nem tud napirendre térni az elmúlt napokban a Vörös-tengeren történt cápatámadás sorozat felett. Vasárnap a népszerű üdülőparadicsom, Sarm-es-Sejk közelében egy 70 éves német […]

Vélemény, hozzászólás?