Posted on

Időhúzó közbeszerzések az állattartó telepeken – Elveszhetnek az ÚMVP-s beruházási támogatások

Önkéntes közbeszerzési eljárások lebonyolításával kénytelen 6-12 hónapos időhaladékot nyerni több állattenyésztő vállalkozás, hogy ne veszítse el azokat a támogatásokat, amelyeket állattartó telepeinek korszerűsítésére (ÁTK) nyert el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (ÚMVP). A beruházásokat a 2007-ben indult ÁTK-ban a támogatási döntésektől számított három éven belül jogerős használatbavételi engedéllyel kellene befejezni, de a közeljövőben számos pályázó elbukná a pénzeket a tavalyi természeti csapások és az elhúzódó hatósági eljárások miatt. Bár a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) szerint a megvalósítási határidő még egyetlen esetben sem járt le, a termelők eddig a 213,5 milliárd forintos tényleges pályázati kötelezettségvállalás 41-42 százalékát hívták csak le. Az 1732 támogatott igénylésből 304-re egyáltalán nem nyújtottak be kifizetési kérelmeket, korábban pedig 295-en mondtak le a megítélt összegekről. A beruházásokat a kedvezőtlen időjárás mellett a gazdasági válság, a hitelforrások elapadása és a „támogatási spekuláció” is hátráltatta. Az elképzelések szerint az MVH a támogatott beruházásokat már akkor késznek fogadhatná el a jövőben, amikor az engedélyeztetési kérelmek benyújtása elkezdődik.
Több állattenyésztő vllalkozás is kénytelen most önkéntes közbeszerzési eljárásokkal meghosszabbítani gépbeszerzéseit és építési beruházásait az állattartó telepek korszerűsítésére irányuló ÚMVP-s programokban, hogy ne essen el a korábban megnyert uniós forrásoktól, illetve ne kelljen kamatostól visszafizetnie eddig felvett, jogtalanná váló támogatásait – közölték az agromonitor.hu-val ágazati szakértők. A gazdálkodók egy része ugyanis nem tudja határidőre beszerezni a jogerős használatbavételi engedélyeket, amelyek megléte alapvető feltétele a pénzfelhasználásnak. A közbeszerzési eljárások a megvalósítási határidőt 6-12 hónappal meghosszabbíthatják, így az állattartók időt nyerhetnek az engedélyezésre.
A hatályos szabályozás szerint az ÁTK-ban a beruházásokat a támogatási döntések kézhezvételétől számított három éven belül kell megvalósítani jogerős használatbavételi engedélyekkel. Az ÁTK-I-es jogcímre 2007. április 23.-május 23. között, az ÁTK-II-esre 2007. augusztus 13.- szeptember 17. között lehetett pályázni, az MVH-s támogatási döntések pedig 2007. decemberétől születtek meg. Ezért a hároméves megvalósítási határidők – állítják ágazati szakértők – folyamatosan futnak ki, miközben a használatbavételi engedélyek számos esetben nincsenek meg. Az MVH ugyanakkor érdeklődésünkre azt közölte, hogy a határidő mostanáig egyetlen kérelmezőnél sem járt le. A megvalósítási időt a közbeszerzési eljárások egy évvel meghosszabbíthatják, ráadásul az ügyfeleknek további egy évük van arra, hogy utolsó kifizetési kérelmeiket benyújtsák – hívta fel a figyelmet az MVH.
Szakértők szerint sok állattartó a csapadékos tél ellenére komoly erőfeszítéseket tett a beruházások befejezésére, de a használatba vételi eljárásban a kérelmekre számos társhatóság nem reagál időben. Ma külön problémát jelent, hogy a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek a trágyatavakhoz, vagy azok figyelő kútjaihoz vízjogi üzemeltetési engedélyeket írnak elő, és e követelmény a használatba vételi eljárást 3-4 hónappal kitolja. A nehézségek miatt egyes pályázók máig csak gépbeszerzéseiket valósították meg, építési beruházásaikat nem, ezért eddig lehívott támogatásaikat várhatóan kamatostól vissza kell fizetniük. Az MVH tájékoztatása szerint mostanáig 44 állattartó nyújtott be olyan elszámolást, amely kizárólag gépberuházásokat tartalmazott. Forrás: Agromonitor

Vélemény, hozzászólás?