Posted on

Hamisított gyógyszerkutatások?

A kísérleti állatok civilizációs betegségei a gyógyszerteszteket is meghamisítják – figyelmeztetnek a kutatók. Ha egy emlős nem mozog (mert például nem mozoghat) eleget, ugyanakkor annyit ehet, amennyi beléfér, okvetlenül túltáplált lesz, általános értelemben vett fizikuma romlik, elhízik.
Az ilyen „tévé előtti életmódot” folytató lények egy idő múlva nagy valószínűséggel különböző panaszokat és kórállapotokat produkálnak: inzulin-rezisztenciát, diabéteszt, magas vérnyomást, elégtelen agyfunkciót, fokozott oxidatív stresszt és gyulladásokat. Magasabb lesz vérük glükózszintje, fogékonyabbá válnak a rákra, a neurodegeneratív- és vesebetegségekre. És korántsem meglepő módon: korán halnak.
A NewScientist.com cikkének e passzusa azonban nem ülő munkát folytató Homo sapiensekre, hanem kísérleti egerekre és patkányokra vonatkozik. Ugyanolyan kellemetlen helyzetben vannak, mint akármely műfordító vagy jegypénztáros, és ennek hátrányait nemcsak ők maguk szenvedik el, hanem a kutatók is, akik velük/rajtuk kísérleteznek. Egy középkorú laboratóriumi patkány testtömegének felét általában zsír alkotja, egyes törzseiknél az egy kilogrammot meghaladó súly sem ritkaság (az egészséges patkány feleennyit nyom).
Meglepően kevés kutató van tudatában annak, hogy egerei és patkányai ily kevéssé egészségesek, holott ez nagyon is helyénvaló volna. A nem mozgó, elhízott állatok széleskörű használata hamis kutatási eredményekben csapódik le. Például: megeshetik, hogy az a kísérleti gyógyszer, amely a betegre-civilizált állatoknál hatásosnak mutatkozik, egészségeseknél hatástalannak bizonyul, mellékhatásai pedig előtérbe nyomulnak.
A bot másik vége: előfordulhat, hogy félrevetnek olyan szereket, amelyek egészséges állatban hatásosak volnának, az ember-módra leromlottaknál azonban nem működnek.
A lap, a sorrendet nagyon is szem előtt tartva a rákkal kezdi. Tudjuk, úgymond, hogy egyes karcinogén anyagok jóval inkább veszélyeztetik a túlsúlyos rágcsálókat, és hogy a mozgásszegény életet élő jószágok nagyobb mértékben vannak kitéve annak, hogy rosszindulatú szövetburjánzás indul meg szervezetükben.
Megfigyelték, hogy számos tumortípus gyorsabban növekszik azoknál az egereknél-patkányoknál, amelyek korlátlan mennyiségben vehetnek magukhoz takarmányt, és egy kövér egérben az áttétek is gyakoribbak, mint egy soványban.
A NewScientist.com (és forrása, a Journal of Clinical Oncology, 23. köt. 4450. old.) szerint eddig 500 II. fázisú klinikai vizsgálatot (gyógyszertesztet) végeztek embereken, ám ezek nagy többsége annak ellenére kudarcot vallott, hogy a kísérleti anyagok állatkísérletekben hatásosnak bizonyultak. Okkal feltételezhető, hogy akadtak vegyületek, amelyek a humán kísérletek során azért nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert korábban, az állatkísérleti szakban nem a megfelelő rágcsálókon próbálták ki őket. Forrás: NewScientist.com

Vélemény, hozzászólás?