Posted on

Gyilkolnak a vadászok: Több ezer Gímszarvasbikát lőttek ki

A vadászati idény alatt 4000 gímszarvas kilövését tervezték Zalában. A bikák 70-80 százalékát szeptemberben, a szarvasbőgés idején ejtik el. A szakigazgatási hivatalban eddig több mint 500 trófeát bíráltak el: a nemzetközi pontszámítás szerint közel 300 trófea volt különösen szép, ebből 62 kiemelkedő pontozást ért el. Az elejtett gímszarvasbikák között 80 szakszerűtlen elejtésű, fiatal, “ígéretes” bika volt. A gímszarvasok átlagos trófeasúlya 8-10 kilogramm, hat trófea súlya a 12 kilogrammot is meghaladta. Ezek a példányok az idei vadászati szezonban már kapitálisnak számítanak ugyan, de tíz évvel ezelőtt ennek négy-ötszörösét lőtték ki. Fiatalodik a gímbikák átlagéletkora, a gazdasági élénkülés miatt nincs idő arra, hogy megvárják a 13-14 éves kort, ennél korábban elejtik az állatokat. A gímszarvasbika 10-13 éves koráig, míg felnő és kifejleszti a trófeáját, rengeteg, pénzben is kifejezhető kárt okoz.
A legszebb és legnagyobb példányt – egy 12 éves gímszarvast – a Zalaerdő Zrt. területén ejtették el: a 13,68 kilogramm súlyú trófea a nemzetközi pontszámítás szerint közel 250 pontot ért el. A trófeákat 240 pont felett már az Országos Trófeabíráló Bizottság bírálja el, ezeket a trófeákat akár nemzeti értékké is lehet nyilvánítani. A gímszarvasok több mint 80 százalékát külföldi bérvadászok ejtették el: egyetlen hónap alatt több mint 600 vadászati engedélyt adtak ki számukra. A vadászatokon nagyrészt osztrák, német, dán, svéd, olasz, horvát és szerb nimródok vesznek részt, de az utóbbi években Kanadából, Angliából és az Egyesült Államokból is érkeztek vendégek a zalai erdőkbe. Cikkek: A vadász állatgyilkos – Nyakörves kutyákat lőttek ki a vadászok – Vadászat miatt lezárják a turistautat

Vélemény, hozzászólás?