Posted on

Felfüggesztett börtönt kapott a bálnavédő

Egy vajsavból készített bűzbombával megsebesítette a bálnavadász hajó legénységének egy tagját. Két év börtönbüntetés kapott öt évre felfüggesztve szerdán, egy tokiói bíróságon az új-zélandi állatvédő, Peter Bethune. A 45 éves férfit azért ítélték el, mert a vád szerint „megtámadott egy japán halászhajót és megsebesített egy japán tengerészt”.
Bethune a Sea Shepherd Conversation Society nevű állatvédő szervezet tagjaként februárban felmászott egy japán bálnavadászhajó fedélzetére, ahol elfogták. Peter Bethune azért mászott fel a hajóra, hogy „letartóztassa” a japán kapitányt „gyilkossági kísérlet” miatt.
A korábbi évekhez hasonlóan a természetvédők januárban is meg akarták akadályozni a bálnák leölését, és több „tengeri ütközetet” vívtak a vadászokkal. Az egyik akcióban kettétört, majd hat emberrel a fedélzetén elsüllyedt az állatvédők Ady Gil nevű csúcstechnikás hajója, miután összeütközött az egyik japán hajóval, amelynek mozgását akadályozni próbálta.
Bethune szerint a japánok szándékosan ütköztek a szuperhajóval. A férfi egy hónappal később egy jet ski-vel közelítette meg a bálnavadászok járművét, hogy „letartóztassa” annak kapitányát. Ám végül őt fogták el.
A per május végén kezdődött a japán fővárosban. A tokiói ügyészség szerint Bethune egy vajsavból készített bűzbombával megsebesítette a bálnavadász hajó legénységének egy tagját. Az új-zélandi aktivista elismerte, hogy bevetette a savas anyagot, de tagadta a testi sértést. A birtokháborítás, a fegyverviselés, az anyagi kár okozása, illetve a hajó akadályozása vádpontokban bűnösnek vallotta magát.

One thought on “Felfüggesztett börtönt kapott a bálnavédő

  1. […] hazaküldték pénteken, Japánból Peter Bethune-t, az új-zélandi állatvédőt a két nappal korábbi ítéletnek megfelelően. A 45 éves férfit szerdán két év börtönre ítélte egy tokiói bíróság, mert […]

Vélemény, hozzászólás?