Posted on

Farkas

A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus) a ragadozók családjába tartozó, kutyaféle állat. Belőle háziasították a kutyát (Canis familiaris). Tágabb értelemben farkasnak neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül több más fajt is: ezek a prérifarkas (Canis latrans), a vörös farkas vagy rőt farkas (Canis rufus) és a sörényes farkas (Chrysocyon brachyurus). Szócikkünkben „farkas” alatt a szürke farkas értendő. Holarktikus faj; (az ember után) a legnagyobb területen elterjedt emlős. Észak-Amerika és Eurázsia északi területeinek meghatározó csúcsragadozója, de megtalálhatjuk képviselőit Közép-Amerikában, Észak-Afrikában és Dél-Ázsiában is. Az egykor összefüggő, hatalmas területen a túlzott vadászat következtében ma már csak elszigetelt csoportjai maradtak fenn, így például Észak-Afrika szavanna övezetéből az ember teljesen kiszorította. Kihalt Japánban is; az Arab-félszigeten erősen veszélyeztetett, szinte el is tűnt. Természetes élőhelyét nehéz meghatározni, hiszen (az ember kivételével) a farkas a különböző biomokhoz leginkább alkalmazkodott emlős: a félsivatagtól a tundrán át a trópusi esőerdőig mindenhol képes megélni.
Jelenleg a legtöbb élőhelyén védett; több alfaja szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN) vörös listáján.
A nőstények testtömege 12–55 kg (körülbelül 40 kg), a hímeké 15–80 kg (körülbelül 50 kg); a legkisebbek az Arab-félszigeten élő (élt?), a legnagyobbak az észak-amerikai farkasok. Testhossza 1,0–1,6 m. Szőrzete élőhelyétől függően a fehértől a mélyfeketéig változik; Európában általában szürkésbarna. Talpán és farka alatt a terület megjelölését segítő illatmirigyek vannak. Izomzata kiválóan alkalmazkodott a zsákmány üldözéséhez: rövid távon sebessége eléri a 60–70 km/órát, és eközben akár 4—5 métereseket is ugorhat. Valamivel lassabban futva mintegy 15–20 percig képes üldözni a prédát, de ilyen hosszú futás után legalább ennyit pihennie is kell. Szaglása és hallása egyaránt kitűnő: ha megfelelő a szél iránya, akár 2–2,5 km-ről is megérzi a jávorszarvas szagát; szelíd farkasok 6 km-ről is válaszoltak egy ismerős ember farkasüvöltést utánzó hangjára — a valódi farkasüvöltést valószínűleg jóval messzebbről is meghallják. Látásuknak különösen a mozgást érzékelő funkciója kiváló.
A farkast túlzás nélkül tartják a legintelligensebb ragadozónak. Agytérfogata 150–170 cm³; különleges értelmi képességei a társas életmód eredményeként fejlődtek ki. Vad alfajai a rókánál jóval nagyobb, szürke, barnásszürke, sárgásbarna vagy fehér színű állatok. (Az alfaj színe élőhelyétől függ.)
Élettartama átlag 13 év, fogságban átlag 15 év. A vadon élő farkas születéskor várható élettartama 5–6 év; a halál leggyakoribb okai a vadászat és a dominancia-harcok közben szerzett sérülések.
A farkas főleg rendkívül szervezett szociális csoportokban, úgynevezett falkákban él. A falka kommunikációjának elhíresült módja az úgynevezett farkasüvöltés: a farkasok kórusban „énekelnek”: összetartozásuk erősítése érdekében, aktivitásuk szinkronizálását segítendő és annak jelzésére, hogy a terület az övék. Testbeszédében nagy szerepet kap a hosszú, bozontos farok.

A falka szervezete
A falkák olyan önnfentartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot és közösen nevelik a gyerekeket — nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban idegen farkasok is csatlakozhatnak — ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újra-, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.
A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja: az állandó rivalizálással kialakított rangsor és az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése. Az együttműködés megköveteli: a fejlett szociális intelligenciát, a jó problémamegoldó képességet és a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést. Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében. A farkasra az egymást váltó „letelepedett” és „nomád” életmód jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be. Ilyenkor egy-egy éjszaka akár 200 kilométert is megtehet, 8 km/h átlagsebességgel.

Territoriális viselkedése
Territoriális viselkedése erős, de a terület határait más, szociális fajoktól — például a hiénaféléktől (Hyaenidae) – eltérően nem ellenőrzi rendszeresen, mivel ezeket a határokat a szomszédos falkák kölcsönösen elismerik. A letelepedett időszakban a falka csak napi 5–6 km-es távolságokat jár be; a teljes terület bejárásához ilyenkor mintegy három hét kell — ez a felségterület a falka létszámától és az élőhely adottságaitól függően többnyire 100–300 négyzetkilométer. A területen van az elléshez használt vacok, vannak rajta gyakran használt útvonalak és találkozópontok. A domináns egyedek a napi séta közben vizelettel, ürülékkel, kaparással jelölik az útvonalakat, amiken a talp illatmirigyeinek váladéka is nyomot hagy. Általában 250 méterenként van egy-egy szagjel; a területhatár közelében, a rendszeresen használt csapásokon, az elágazások közelében ennél jóval sűrűbben.
A szagjelekből és a térkép jellegzetes pontjaiból a fejükben kognitív térképet állítanak össze, aminek segítségével képesek átvágni az útvonal kanyarjait, ha sietnek valamiért.
Területüket hevesen védik a betolakodóktól; azokat akár meg is ölhetik. A területet körülbelül 1 km széles határzóna veszi körül; ezt a sávot a szomszéd falkával közösen használják, és általában a falkából kivert példányok is itt portyáznak.

Táplálkozása
Más kutyaféléktől eltérően egyáltalán nem eszik növényeket, csak húst és csontot. Falkában vadászva főleg önmagánál jóval nagyobb termetű növényevőket zsákmányol (ide értve az olyan, nagy patásokat, mint a jávorszarvas és pézsmatulok); a falkából kivert egyedek többnyire rágcsálókat és más, kisebb állatokat — egyebek közt rovarokat és rákokat.
A falka kitartóan, hosszú kilométereken át üldözi kiszemelt vadat, majd amikor beérik ,a farába, lágyékába és marjába marva terítik le. A legnagyobb sikerre törekedve, elsősorban az eleve hátránnyal induló: legyengült, beteg vagy öreg vadakat szemelik ki, ezzel fontos szerepet töltenek be a préda populáció létszámának szabályozásában.
A táplálékszerző magatartás egy különleges módja a kiszemelt préda csordájának követése. A farkasok ilyenkor hosszú ideig követik és időnként meghajtják a nagy testű növényevők csordáját. Ha ilyenkor leszakadó (gyenge, idős vagy sebesült) állatot vesznek észre, azt megrohanják és felfalják. A zsákmányállatot körülvevő farkasok igyekeznek egymástól nagyjából azonos távolságot tartani. A támadást (sőt, magát a vadászatot is) mindig az alfa-hím indítja meg, a tagok azonban önállóan, de egymásra mindvégig figyelve vesznek részt benne: a farkasfalka vadászata ettől nagyon hatékony.
A zsákmányt leterítve a híres farkasétvággyal fejenként akár 9 kilogrammot is megesznek belőle. A dögöt sem vetik meg: gyakran próbálják közös erővel elkergetni a többi farkast, a medvéket és a pumákat friss zsákmányuk mellől. A települések szeméttelepein is megjelennek; hajdan valószínűleg az ősi emberi közösségeket így kerülgető farkasokból háziasíthatták a kutyákat.

Szaporodása
A hím sokáig, gyakran egy évnél is tovább udvarol a nősténynek, az ezután kialakuló kapcsolat azonban több évre szól; a két fél erősen kötődik egymáshoz.
A szaporodás a domináns alfa-pár előjoga, vagyis a farkasokra a monogámia jellemző úgy, hogy a kieső alfa-egyed helyét a rangsorban következő veszi át. Az alfa-nőstény az alacsonyabb rangúak szaporodását agresszióval akadályozza; előfordulhat, hogy kölykeiket elpusztítja.
A szaporodási időszak január és április között van, az északi farkasoké később, mint a délebbre élőké. A nőstény évente egyszer ivarzik, az ösztrusz 5–14 napig tart. A párzás után a szuka egy odút ás, amelynek bejárata először lejt, majd emelkedik a vízbefolyás gátlására. Az átlagosan 63 napos vemhesség után vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. A számuk változatos, akár 14 is lehet (általában hét). 5–10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10–15 nap múlva nyílik ki. 7–9 hétig szopnak.
A kölykök nevelésében a csapat összes tagja részt vesz, így visszahányt eledellel táplálják is őket – halandósági rátájuk ennek ellenére nagy. A szülőodút 8–10 hetes korukban hagyják el. Játékaikkal ekkor már elkezdik kialakítani saját hierarchiájukat. A gyorsan fejlődő fiatalok 10 hónapos korukban kezdenek el a csapattal vadászni.
Ivaréretté a szukák 2 éves, a hímek 3 éves korukban válnak. Ekkor többnyire elhagyják a falkát, és megpróbálnak másikhoz csatlakozni, illetve újat alakítani. A vadászat és a dominanciaharcok közben szerzett sérülések a leggyakoribb halálokok. Állatkertben közel 15 évig is élhetnek.

Vélemény, hozzászólás?