Posted on

Fajirtás emberi tudatlanságból – Rinocérosz

Reneszánszát éli az orrszarvú vadászat Afrikában. Az ok pedig nem más, mint a kínai igények kielégítése. A kínai gyógyászatban évezredek óta úgy tartják, hogy az orrszarvú tülkéből őrölt por kiváló afrodiziákum. Erre ugyan semmilyen orvosi bizonyíték nincs, ám a keresleten ez mit sem változtat. Az állatvédők úgy próbálnak védekezni, hogy lefűrészelik az állatok tülkét.
Határtalan kapzsiság, babona, tévhitek – az emberi tudatlanság, a lélek sivársága élőlények ezrei életébe kerülnek. A 20. század elején – mint, ahogy azt Ernest Hemingway novelláiban is olvashatjuk – a kiábrándult, de gazdag amerikaiak és európaiak az afrikai vadászatoktól remélték, hogy visszatér életkedvük. Gyönyörű vadállatok ezrei látták ennek kárát.
Később – felismerve a hibát – csökkent a vadászati kedv. Mára azonban ismét fellendült ez az iparág. A szegény afrikai országok hivatalnokait nem nehéz meggyőzni, hogy adjanak vadászati engedélyt, a lehetőséget pedig jó néhány európai utazási iroda kihasználja. Milyen izgalmas is lelőni egy olyan állatot, amelyet a kihalás fenyeget. Hiszen, lehet, hogy pont ön az, aki az utolsó példányt elejtheti.
És még az ellenőrzött vadászat a legkisebb probléma. Az orvvadászok száma is drasztikusan megnőtt. A széles és keskenyszájú orrszarvúk esetében ezért egy kínai hiedelem okolható: az ázsiai gyógyászatban az orrszarvú tülökből készült port kiváló afrodiziákumnak és lázcsillapítónak tartják. A hatást persze semmilyen orvosi kutatás nem bizonyítja.
A Dél-Afrikai Köztársaság területén 2000-ben 7 rinocéroszt öltek meg, 2010-ben ez a szám 330 volt. Idén szeptemberig 308 elejtett példányt jelentettek. Egy orrszarvú tülök ára mérettől függően 25 ezer és 200 ezer euró között mozog a feketepiacon.
„Úgy véljük, hogy nincs más lehetőségünk, mint levágni a tülköket. Először az idősebb állatokkal kezdtük, majd a fiatalokkal folytatjuk, úgy tűnik ez a módszer működik.” – nyilatkozta egy magánpark vezetője arról, miként védekeznek az orvvadászok ellen.
Vagyis megszabadítják az állatokat ékességüktől, attól, amitől orrszarvú az orrszarvú.
„A beavatkozás 16-17 percig tart, utána az állat magához tér és futhat vissza a bokrok közé” – egy a holland állatorvos. A szarvak levágása nem jár semmilyen fájdalommal. A főleg keratinból, kálciumból és melaninból álló szaru a lovak patájához hasonlít. A levágott tülköket megszámozzák és egy szigorúan őrzött raktárba szállítják.
A Dél-Afrikai Köztársaságban a hadsereget is bevetették már az orvvadászok ellen. Az Európai Bizottság pedig megtiltotta az unió területén azon rinocérosz tülökből készült termékek, dísztárgyak forgalmazását, amelyet 1947 után készítettek.
Szarvuk lefűrészelésével védik az orrszarvúkat – A zimbabwei természetvédők drasztikus megoldással próbálják megmenteni az orrszarvúkat: lefűrészelik szarvaikat, azok nélkül ugyanis az állatok elvesztik vonzerejüket az orvvadászok számára.
Az orrszarvúk illegális vadászata az International Rhino Foundation adatai szerint tavaly abszolút rekordot ért el Afrikában. Zimbabwében a páncélos patások állományát mindössze 700 egyedre teszik, ebből mintegy 400 a kihalás szélén álló keskenyszájú orrszarvú, 300 pedig a kevésbé veszélyeztetett szélesszájú orrszarvú. A nyolcvanas évek elején még mintegy 3000 rinocérosz élt ugyanitt.
2006-ban és 2007-ben meredeken nőtt az illegális vadászatok száma – mondta Joseph Okari, a Természetvédelmi Világalap (WWF) orrszarvúszakértője. a Der Spiegel szerint. A vadorzók kapcsolatban állnak a dél-afrikai irányítású szervezett orvvadászbandákkal, ami lényegi különbség a nyolcvanas évekhez képest.
Raoul du Toit, a fűrészes akciót szervező Lowveld Rhino Trust munkatársa is alátámasztja, hogy az orvvadászok kíméletlen, erőszakos egységekben működnek. Az elejtett állatoknak levágják a szarvát, amely az ázsiai piacon csillagászati összegeket ér. Hivatalos becslések szerint egy kiló szaruért több mint 14 000 eurót (hozzávetőleg 3,8 millió forintot) adnak. Ázsiában a szaru nem csak ékszerként kerül felhasználásra, hanem fejfájás elleni csodaszernek is tartják, de elsősorban afrodiziákum hírében áll. Az efféle babonák számos állatfajt veszélyeztetnek, többek közt az elefántot és a szibériai tigrist is. A hatóságok raktárai tele vannak lefoglalt csempészáruval: a zimbabwei kormány Hararéban, a fővárosban például öt tonna szarut tárol.
A fűrészelés eredménye azonban csak addig tart, amíg a szaru újra meg nem nő. A kábítással járó, fájdalommentes procedúra drága, időigényes és kockázatos is, mivel az állatok kiszámíthatatlanul reagálhatnak. Ezért további stratégiákkal ötvözik, például mikrocsipet vagy jeladót ültetnek be az orrszarvúkba, hogy követni tudják mozgásukat. Sok helyütt felfegyverzett csapatok őrjáratoznak. A Lowveld Rhino Trust bizakodik, hogy az állomány lassan magához tér a védelmi intézkedések hatására. Az illegális vadászat azonban nem szűnik meg, legfeljebb áttevődik máshova: a szomszédos Dél-Afrikában a tavalyi 122-höz képest idén már több mint 210 orrszarvút ejtettek el. További képek itt

Vélemény, hozzászólás?