Posted on

Elítélték az állatkínzót

Felfüggesztett börtöntbüntetést szabtak ki egy nőre Somogy megyében. Az asszony borzalmas körülmények között tartotta kutyáit és más állatait jákói ingatlanján. Közülük több elpusztult, illetve néhányat utólag el kellett altatni, mert már nem tudtak segíteni rajtuk.
A nő ellen tavaly tavasszal érkezett bejelentés, ekkor jártak kint nála a kaposvári Philip Állat- és Természetvédő Egyesület önkéntesei, akik elképesztő állapotokat tapasztaltak. Az egyik újfundlandi már lábra sem tudott állni, végtagjait legyek és kukacok lepték el. A többi állat is éhesnek, ijesztően soványnak tűnt, az egyik fóliasátor mögött elhullott kölyköket találtak. A borzalmas körülményekről még több részletet tudhattok meg itt.
Összesen negyvenhét kutya, huszonnégy kecske, három birka, tizenöt disznó, és több mint száz baromfi sínylődött a telepen nagyon rossz körülmények között. A nő azt állította, hogy a kutyákat szaporítóktól szerezte, akik nem tudtak pénzért túladni rajtuk, ezért ingyen is el lehetett vinni. A Sonline információi szerint maga is pénzért szerette volna árulni őket, megfelelően gondoskodni róluk azonban a jelek szerint nem volt hajlandó.
A Philip vezetői már jegyzői papírt is szereztek, hogy magukkal vihessék a szenvedő állatokat, de az akció nem ment zökkenőmentesen. Az asszony ellenkezett, rendőrt is hívott, akik jogi okokra hivatkozva nem tudtak segíteni az állatvédőknek. Végül a kiskorpádi körjegyzőség írásban fordult a rendőrséghez, akik ezután érvényt tudtak szerezni a jegyzői határozatnak, az állatokat végre el lehetett szállítani. Némelyiknek későn jött a segítség, néhány nagyon rossz állapotban lévő állatot el kellett altatni, de a többiek is állatorvosi ellátásra szorultak.
A bíróság első fokon egy év négy hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a nőt állatkínzás miatt. Az asszony tagadja a vádakat. “Nem igaz, hogy ellátatlanok voltak, járt náluk az állatorvos, a gyógyszereket is beadtam nekik, nem sajnáltam rá a családom pénzét, pedig így, utólag tiszta ráfizetés volt minden, hiszen elvették tőlem az állatokat” – nyilatkozta.
A másodfokú testület az összegyűlt fotók, videók és tanúvallomások alapján helyben hagyta az elsőfokú bíró ítéletét, vagyis az állatkínzásért kirótt, két évre felfüggesztett egy év négy hónapos börtönbüntetés immáron jogerős. Forrás: MTI, Farm, Sonline

Vélemény, hozzászólás?