Posted on

Éhes tigris ölte meg gondozóját Sanghajban

Egy bengáli tigris elharapta gondozója nyakát Sanghajban szombaton reggel – jelentette a helyi sajtó szemtanúkra és a sanghaji állatkert illetékeseire hivatkozva. A beszámolók az eset leírására két változatot említenek. Az egyik szerint az 53 éves Li Csong-lin éppen a vadállat ürülékét takarította el a ketrecen kívül, s miután vélhetően elfelejtette bezárni a ketrecet, a nagymacska utána nyúlt, először leütötte, majd megharapta a nyakánál és bevonszolta a ketrecbe. A másik változat szerint a gondozó épp takarítani indult és etetni az állatot, amikor a tragédia bekövetkezett. A tigris állítólag egy teljes napon át nem jutott élelemhez.
Az esetnek körülbelül 10 látogató volt a szemtanúja. Elmondásuk szerint az áldozat segítséget kérően még többször felnyújtotta a kezét, de rövid idő múltán mozdulatlanná vált.
Az állatkerti felügyelők a helyszínre siettek és riasztották az állatorvosokat, akik rövid időn belül elkábították, majd elkülönítették a 10 éves állatot. Li a helyszínen meghalt. Az eset körülményeit – szakértők bevonásával – a rendőrség vizsgálja.

Vélemény, hozzászólás?