Posted on

Csontsovány lovakat találtak

Csontsovány lovakat találtak az állatvédők egy elhagyott területen Kistelek mellett. Gyakorlatilag gazt ettek a szabadban kikötött lovak. A tulajdonos azt mondja, nincs pénze, ezért nem tud enni adni nekik. Ha nem találnak gyorsan gazdákat, napok alatt elpusztulhatnak.
Az egyik helyi állatvédő mindennap takarmányt visz a magukra hagyott lovaknak, amióta két hete egy telefonos bejelentést kapott arról, hogy egy elhagyatott területen több lovat tartanak nagyon rossz körülmények között. Mint kiderült, a lovak egész nap ki voltak kötve, enni pedig egyáltalán nem kaptak. A súlyuk is jóval kevesebb, és ez, mármint az elhanyagoltság meg is látszik rajtuk.
Egyelőre az állatvédők adnak a lovaknak enni. Illetve amikor nem tudnak jönni, a területen található gazt eszik. Ha lesik egy nagyobb hó, már nem találnak enni. Ettől és a hidegtől elpusztulnak. vagyis, nagyon rövid idő alatt kell megoldást találniuk. A lovak tulajdonosa azt mondja, az állatok azért kerülhettek ilyen rossz állapotba, mert nincs pénze. De, azt mondja, nem adja fel.
Ennek ellenére az állatvédők új gazdákat keresnek a lovaknak. Ha találnak, hozzájuk kerülnek majd az állatok. Ráadásul többen is jelezték, befogadnák a csontsovány állatokat.

Vélemény, hozzászólás?