Posted on

A hála érzése, ami a mai kultúrából kiveszni látszik

Krisna-völgyben komoly lépéseket tettünk az önellátó biogazdaság fejlődése érdekében az utóbbi években. Százötven hektáros területen mutatjuk be az önfenntartás alapját képező gabona, zöldség, gyümölcs termesztését a kívánatos mennyiségben és változatosságban. A földművelés mellett a termelés alappilléreit jelentő állatokat, teheneket és ökröket is tartunk. Egy vegetáriánus szemléletmódú közösség a tejükért gondozza ezeket az állatokat. Ez az élelmiszer fontos táplálék minden ember számára. Tartalmaz minden létfontosságú vitamint és fehérjét, forrón fogyasztva pedig segíti a finom agyszövetek kialakulását. Templomi konyhánkon számos édességet, illetve joghurtot, házisajtot készítünk belőle. Ezeknek az állatoknak a földművelésben végzett munka és a tejadás mellett nagy szerepe van a Krisna-tudatúak társadalmában. A vaisnavizumus – azaz a Krisna-hit – szentírásai elítélik az állatölést, és a tehenek tejét nagyra becsülik. Indiáról szinte mindenkinek a szent tehenek jutnak eszébe. Erre a filozófiai tételre a Védák adnak magyarázatot. A szentírások hét személyt említenek az ember anyjaként: a szülőanyát, a dajkát, a papok feleségét, a lelki tanítómester feleségét, a király feleségét, a földet és a tehenet. Az a közös bennük, hogy mindannyian gondoskodnak a rájuk bízott emberekről. A tehén úgy teszi ezt, ahogy egy anya: tejet ad számunkra, amit sokféle területen lehet, például az étkezésben, a templomi imádatban, az egészségügyben. Teheneket tartani úgy, hogy valaki gondoskodik róluk és nem öli meg őket, nagyon jámbor cselekedetnek számít.

A védikus tanítások szerint a tehenek védelme nélkül nem lehet fenntartani a lelki kultúrát, a lelki kultúra nélkül pedig lehetetlen elérni az élet célját. Istent ezért szanszkritul go-bráhmana-hitáyának nevezik, azaz a tehenek és Isten szolgáinak védelmezőjének. Sajnos, mivel a jelenkorban nincsen tehénvédelem, s nem becsülik nagyra ezt a kultúrát, mindez veszélyben forog. Ha az emberi társadalom fel akar emelkedni, vezetőinek követniük kell a Bhagavad-gítá szentírásának tanításait, és védelmezniük kell a teheneket, és a lelki kultúrát. – magyarázza A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapítója. A tehénvédelem tehát nem csak állattenyésztést jelent. A különbség a két dolog céljában van. Az állattartás alapja gyakran az állatok kihasználása, közben nem véve tudomást érző élőlény voltukról. A cél a minél nagyobb haszon elérése. A tehénvédelem esetében már maga a kifejezés is azt sugallja, hogy itt másról van szó. Valójában a tehenek védelme a tökéletes társadalmi rendszer alapja, ami enélkül nem is létezhet. A tehenek Isten, Krisna kedvenc állatai. Amikor Krisna megjelent ebben az anyagi világban, azt is megmutatta, hogyan kell védelmezni ezeket az állatokat. Emiatt mi is nagyon személyesen kezeljük őket. A Farmunkon élő jószágainkak külön nevük van, hiszen mindannyian más-más személyiséggel, tulajdonságokkal rendelkeznek. Nem kihasználni szeretnénk őket, hanem megfelelő módon gondoskodni róluk, s amit adnak, elfogadjuk. E közvetlen egymásrautaltságból és kapcsolatból fakad, hogy tejükért, anyai gondoskodásukért cserébe mi is mindent megadunk nekik, amire szükségük van, és életük végéig teljes felelősséget vállalunk értük. A legerkölcstelenebb dolognak tartanánk, ha öregkorukra vágóhídra küldenénk őket, csak mert tovább már nem “hasznosak” a számunkra. Ezt jelenti a hála érzése, ami a mai kultúrából kiveszni látszik, pedig nagyon fontos. Az ökrök helyzete is ehhez hasonló. A mai társadalomban a bikák eleve esélytelenül születnek. Csakis valamelyik húsboltban végezhetik. A védikus kultúrában azonban olyan a kapcsolat velük, mint az apával. Ők gondoskodnak rólunk – akár az apa a családról –, s mi is gondoskodunk róluk. Hatalmas erejükkel segítenek a gabonatermesztésben, a földművelésben. Szántunk, vetünk velük, és a szekér elé fogjuk őket, amivel árut szállítunk. Amikor az állatok már kiszolgált kort értek el, „nyugdíjazzuk” őket minden gondoskodást megadva nekik, és ha eljön az idő, a természetes folyamatok útján szenderülnek jobblétre. Ezután pedig elhamvasztjuk a testüket, ahogy azt a védikus kultúrában előírtak szerint javasolják. Krisna-völgyben jelenleg 35 tehén és ökör él. Istállójuk, amely nagyon komoly kiszolgálást jelent az állatok számára, most bővül egy új, ökrök számára készülő részleggel. A legkívánatosabb elosztásban és felszereléssel készül az épület, amelyben harminc ökör kaphat helyet, emellett még harminc tehén fér el kényelmesen az istállóban. Nagyjából egy ekkora állományról tudunk majd a jövőben gondoskodni a Biofarm területén, ezért tudunk felelősséget vállalni. Természetesen a legelőket is ennek megfelelően alakítjuk. Ugyancsak fontos cél, hogy az ökrök is hasznosan le legyenek foglalva. Épül járgány, malom, szecskázó, amelyet mind ökrös hajtásra tervezünk. A tehenek megölése nagyon nagy mértékben hozzájárul a mai kedvezőtlen világhelyzet, az élelmiszerárak emelkedése és a klímaváltozás kialakulásához. Amikor az emberek állatot ölnek, vagy a húsfogyasztás révén hozzájárulnak azok leöléséhez, akkor kivész belőlük a kegyesség. Kegyetlenek lesznek, s nemcsak az állatokkal, hanem minden élőlénnyel, így az emberekkel szemben is, ez pedig háborúkhoz vezet. Új betegségek ütik fel a fejüket, mint például a kergemarha-kór. Ennek elterjedéséért az emberek felelősek, mert leölt, beteg birkák hús- és vérlisztjét keverték a tehenek táplálékába, utána pedig megették a húsukat. E tett visszahatása, hogy egy új kórral kell szembenézni. Az élelmiszerek rendkívül magas ára, és az időjárás változása szoros kapcsolatban van nem csak a tehenek, hanem más, húsuk miatt tartott állatok tenyésztésével. Világszerte kevesebb az erdőterület és a folyóvíz, mert az érintetlen földdarabokat az állattartásba vonják be, és nemritkán az addig növénytermesztésre használt szántókat is. Az itt tartott jószágoknak azonban nem tejükért és munkájukért cserébe viselik gondját: a húsboltok megtöltésére szánják őket. A WHO nemzetközi kutatásai szerint egy átlagos méretű föld, melyen a húsukért tartanak állatokat, csupán 2 embert tud ellátni, hiszen a hús nagyon drága, és kevesen jutnak hozzá. Míg, ha ezt a földet gabona és más zöldségek termesztésében foglalják le, úgy 20 ember élelmiszerigényei elégíthetők ki. Ahhoz azonban, hogy ez a szemléletmód meghonosodjon, hogy mások is kövessék ezt a példát, mentalitásbeli változásra van szükség. Az állatokra és földművelésre alapozott életmód nem új keletű. A két háború között még Magyarországon is így éltek az emberek, de az új technikai vívmányok felcsillantották a kényelmesebb mindennapok lehetőségét, és ez szétzilálta a mezőgazdaságot. Megjelentek a traktorok, ehhez a nehézipar és a szerszámgyárak. Az emberek a városokba vándoroltak, és bár most is mindenki a földből él, a társadalom struktúrája átalakult. A korábbi 50–60%-ról 8–10%-ra csökkent a mezőgazdaságban dolgozók száma. Az egyensúly ismételt megtalálásához a termelésben át kellene állni a felhalmozásról a szükségletek kielégítésére, s az ipari fejlesztés helyett a kisközösségi vagy családi földművelést kellene előtérbe helyezni. Ha fenntartható civilizációt keresünk, akkor a védikus, lelki kultúra egy valódi alternatíva, amelynek megvalósításához az előbbi intézkedések elengedhetetlenek lennének. Ha mindenki a védikus kultúra szerint élne, a tehenek tartása nem okozna gondot. Az ökröket a traktorok szorították ki, az ő munkájukhoz viszont házilag is el lehet készíteni a szerszámokat, nem kell hozzá nagyipar. Ez környezetvédelmi és munkaerő-piaci szempontból is kedvező volna. Ez azonban elsősorban nem a hétköznapi ember, hanem a vezetők felelőssége. A vegetáriánus táplálkozás és a tehenek védelme tehát példaértékű erővel bír. E helyzet megváltoztatásához azonban hatalmas lépésekre van szükség a társadalom részéről. Az első és legfontosabb intézkedés a vágóhidak bezárása lenne. “Azok az állatok, akik látták a vágóhidat, halottak. Azok az emberek, akik látták a vágóhidat, vegetáriánusok.” E lépések hatására jelentősen csökkenne a húsfogyasztás, az emberek nemcsak egészségesebbek és jámborabbak lennének, de kevesebb betegséggel, szenvedéssel járna az élet. Az élelmiszerhiány sem jelentene problémát, és a környezetre való káros behatások is csökkennének. Az egyének felelőssége azonban saját életmódjukban rejlik.  A termelésben át kellene állni a fölösleg termeléséről a szükségletek kielégítésére, s az ipari fejlesztés helyett a kisközösségi vagy családi földművelést kellene előtérbe helyezni. Ha fenntartható civilizációt keresünk, akkor a védikus kultúra egy valódi alternatíva, amelynek megvalósításához az előbbi intézkedések elengedhetetlenek lennének. Ez elsősorban nem a hétköznapi ember, hanem a vezetők felelőssége. További információ: Árjadéva dásza (Lakatos Attila), mobil: +36 30 279 26 95, e-mai: ad@1108.cc Forrás: krisnavölgy.hu

 

Posted on

Csanády Sándor: Az ördöngös kocsis

Hajdanában, amikor még híre-hamva sem volt a Budapestről Fiuméba vezető, meg a többi hatalmas vasúti vonalaknak, élt Tolnanémediben egy hatalmas, dúsgazdag úr, Simon Rudolf.
A birtokát egy hétig nem tudta még kocsin sem bejárni, meg nem is próbálta. Azt sem tudta, hol kezdődik, meg hol végződik. Nem is volt rá kíváncsi. A legszebb fehér gulyája, a leggyönyörűbb ménese, a legnagyobb kondája neki volt; a juhnyáját meg hét vármegyében irigyelték.
Mégis leghíresebb volt az ő kocsisa, Pilisi János. Abban a régi világban éltek ők, amikor még pandúrok őrködtek az emberek élet- és vagyonbiztonságára. Abban a régi, jó világban, amikor hol a pandúrok kergették a betyárokat, hol meg a betyárok a pandúrokat. Egymást azonban ritkán fogták el.
Tolnanémedi messze vidékén Simon Rudolf, a mérhetetlen haragú és keményszívű szolgabíró osztott igazságot a rendbontóknak és uralkodott királyi hatalommal minden teremtett lényen, eleveneken és holtakon. Gyakori szokása volt, hogy az elébe vitt embert kihallgatás nélkül a legcsikorgóbb hidegben egy szál ingben kikötötte háza elé. Ha kérdezték, hogy miért:
– Hogy könnyebben valljon majd, – volt rá a kegyetlen válasz.
Persze, ezt sem igen mérte más kérdezni tőle, legfeljebb egyik-másik szolgabírópajtása vagy Pilisi János, a kocsis. Nem is kocsis, hanem a parádés kocsis, mert Pilisi János volt nemcsak a Simon-uradalom első kocsisa, hanem Tolna, Baranya, Fejér, Veszprém és Somogyvármegyében, tehát öt vármegyében a kocsisok királya vala.
Mindenkit rettegésben tartott Simon Rudolf, lett-légyen bűnös az illető vagy sem. Egyedül Pilisi János nem félt, bármennyire hányta is a szikrát Simon Rudolf rettentően villogó szeme.
Ennek pedig félelmetes oka volt. Mi? Azt mondották Pilisi Jánosról, hogy az ördögökkel cimborál. Rudolf úr, negyvenhat falunak és pusztának rettentő basája ugyan nem hitte el Pilisi János ilyetén tehetségét, mégis sokszor kénytelen volt meghajolni János parádés kocsis akarata előtt. És szó, ami szó, néha-néha még a háta is megborsózott Rudolf úrnak, amikor János kocsis ki-kimutatta emberfeletti hatalmát.
És minél jobban öregedett az úr is, meg a kocsis is, annál többször cimborált Pilisi János az ördöggel. Utoljára annyira veszett híre lett az úrnak is, a kocsisnak is, hogy a két fekete ló, amikor végigszáguldott a falukon, az emberek keresztet vetettek s ijedten kapták be fejüket a kapuk mögé.
Mint fentebb meg vagyon írva, abban az időben nem jártak még vonatok. Simon Rudolfot hivatalos kötelessége mégis hol egyszer, hol másszor kiszólította sokat megátkozott kúriájából. Ezúttal Pestre hívták fel, ahol nagy-nagy ünnepélyre készültek, merthogy érkezik a király.
Ki is adta Simon Rudolf a parancsokat az utazással kapcsolatos teendők legpontosabb végrehajtására, nem hagyván el borzalmas fenyegetéseket János kocsis irányában sem, ha valami módon netán megfeledkeznék magáról, kocsismivoltából eredő kötelességeiről. Azután pedig a tornácról belekiabált a messze kéklő erdőkbe, az ott rejtőző betyároknak, hogy jól viselkedjenek, amíg oda lesz, mert különben pecsenyét süttet belőlük. A betyárok nem hallották ugyan Simon úr bömbölését, de megérezték ők a fenyegetést anélkül is. Szinte összébb bújtak önkénytelen megrebbenéssel a zizegő lombok között.
Bezzeg, oda se hederített János kocsis a káromló fenyegetésekre, hanem estétől múltat Szendrei Bálint kocsmájában, pedig már-már virrad. Simon urat, negyvenhat falu teljhatalmú urát megeszi a méreg, dúl-fúl veszett dühében, majd összeomlik a ház bömbölő hangjától:
– Felakasztom! Előbb megnyúzatom! Elevenen paprikást főzetek belőle! Hét órára Pesten kell lennem! Megmondtam a gazembernek, az ördög cimborájának! Már négy óra éjfél után! Pest meg egy napi út!
De hiszen ordíthat a nagyhatalmú Simon Rudolf, Pilisi János füle botját sem mozdítja a fenyegetésekre, pedig ugyancsak sűrűn mennek hozzá az ijedt cselédek.
– Fogjon be Nagybajuszú Péter! – adja ki a parancsot Simon Rudolf úr.
Bemegy az istállóba Nagybajuszú Péter. Alighogy beteszi a lábát az istálló küszöbén, a lovak szörnyű rugdalózásba kezdenek. Nincs emberfia, aki közel merne menni, mert rögtön levágnák a dühös paripák.
Simon Rudolf kétségbeesetten szalad az udvaron fel s alá; nincsen segítség. Az istállóba még ő sem teheti be a lábát, mert annál jobban rúgnak-kapálnak a megvadult lovak.
Mit tehetett egyebet Simon Rudolf, átüzen a mulató Pilisi Jánosnak, hogy legyen szíves hazajönni, már nem haragszik, sőt nagy ajándékkal tünteti ki, csak fogja be a lovakat.
– Ez már emberséges beszéd! – mondja Pilisi János és üríti poharát. Alig egy-két pillanat, a lovak ott állanak a batár előtt.
Jóformán ki se fordulnak a kapun, a túlsó jobb kerék kiesik és nagyot karikázik. Pilisi János sem veszi tréfára a dolgot, visszafordul és a kerék visszakarikázik a helyére. Ezután a kis kellemetlenség után, ami ugyan Pilisi Jánosnak fel se tűnt, megindulnak Pestre és aki hiszi, hiszi, aki nem hiszi, nem hiszi, reggel nyolc órára Pesten voltak. Bizony, ördög járt azzal a Pilisi Jánossal.
Amint robognak a Hatvani-utcában, egy kapu előtt hirtelen megállnak a lovak, mintha gyökeret vert volna a lábuk. A kapuban egy ismerős dégi kocsis, a Festetics gróf kocsisa nagy pálinkás üveget nyújtogat Pilisi János felé:
– Gyere, János öcsém, igyál előbb, azután továbbengedlek.
– Eressze el a lovaimat, István bá’, mert rosszul jár.
Szörnyen röstellte a dolgot Pilisi János, hogy éppen, amikor legjobban kellett volna tovarobogni, akkor babonázza meg a lovait ez a vén Gulyás István. Csak könyörgött egy ideig Pilisi, mert hát azt nem tehette, hogy leszálljon a bakról pálinkát inni, amikor az úr is bent ül. Másrészről István bácsinak sem akart ártani, hát csak kérlelte tovább:
– Eressze a lovaimat, István bá’!
– Nem én, öcsém!
– Nohát majd elereszti egy szempillantás alatt -, kiált fel szikrázó haraggal Pilisi, s egyszerre csak ostorával a feje fölött háromszor visszafelé karikáz, a végén nagyot cserdít s abban a szempillantásban Gulyás István úgy a földhöz vágja magát, hogy csak ügy döngött belé a föld, a lovak meg tovarobognak a batárral. Pilisi meg bosszúsan dörmögi:
– Én is tudok valamit. Ezek a vén kocsisok ugyancsak elbánnának az emberrel, ha úgy hagyná magát!
Egy hétig maradtak Pesten. Gazda is, kocsis is jól kimulatták magukat. Végül is meglaposodott erszénnyel hazaindult Simon Rudolf, negyvenhat falunak teljhatalmú ura. Otthon is voltak íziben, alighogy egy szivart végigszítt Simon Rudolf.
Amint közelednek az ősi kúria felé, látja ám Pilisi János, hogy a kapu zárva, de azért egy pillanatra sem csendesíti a lovait, hanem uccu neki, berepül lovakkal, kocsival a kapu tetején, pedig a kapunak még fedele is volt, hát azon keresztül. A batár megáll a tornác előtt épségben, egészségben. Simon Rudolf meg majd halálra dermedt, amikor repültek a kapun keresztül, pedig hát még hajaszála sem görbült meg, annál kevésbé törött össze valamelyik oldalbordája.
Hanem az egyik ló abban a pillanatban összerogyott, amint megállt a hintó az udvarban. El is ordítja ám magát Simon Rudolf:
– Te gézengúz, te országos zsivány, megdöglesztetted a lovamat!
Pilisi János csak az egyik szájaszögletéből szól csendesen:
– Megdöglött az a ló még Pesten, tekintetes uram, de hát két lovon akartam hazajönni, hát úgy is jöttem.
– Ördögöd van neked, Pilisi János -, szólt megborzongva az úr, negyvenhat falu félelmet nem ismerő, teljhatalmú ura.
– Az meglehet, tekintetes uram.
– Hát szent igaz, hogy ördög van benned!
– Mondták azt mások is.
El is vitte az ördög egyszer Pilisi Jánost. Alig két hét múlva holtra meredve hozták haza a bakon búsan, szomorúan a máskor szinte tüzet okádó, sárkánytermészetű lovak.
Úgy látszik, ő is kötődött valamelyik ördöngős kocsissal s úgy járt, mint vele az öreg Gulyás István.
Egy reggelre meg Simon Rudolfot találták az ágyban átlőtt koponyával s egy csepp vére sem folyt. Mintha aludnék, csak a szíve állt meg.
Hej, de sok ördöngős uraság, meg sok ördöngős kocsis élt abban a régi világban! De meghaltak mind. Elvitte őket az ördög.
(Sárbogárd)

Posted on

Lovak – háttérkép – lovas történet


Jókai Mór: Életemből (részlet) – Milyen jó angol urak lovainak lenni!
Az utolsó hat krajcárral zsebében érkezett egy német városba, mely híres fürdőhely, nagyon járják az angolok. A legelső vendéglőben, ahová pihenni betért, azzal utasították el, hogy itt nincsen közkorcsma, ide csak vendégek térhetnek be, akik lóval jönnek. Ment a másikba, ott is azzal utasították el, ment a harmadikba, ott is azt ismételték. Jó rend van itt!
Ekkor újra visszament az elsőhöz.
– Ez azon vendéglő, ahová lóval lehet szállni? – kérdé fennyen a háziszolgától.
– Ez az.
– Mutassa, milyen az a lovak számára való szállás?
A szolga bevezette az istállóba, az is tele volt ugyan angol urak lovaival, de egy hely még üres volt, s szépen megvetve friss szalmával, a jászolban illatos széna készen.
Friss szalma! Illatos széna! Milyen jó angol urak lovainak lenni! Jójcakát, édes barátom. Majd csak magam aluszom itt.
Reggel megy a vendéglőshöz, s mondja, hogy fizetni akar az istállóért, egy lóért.
– Hát hol az a ló?
– Én vagyok magam az a ló.

Posted on

A félelem az ördög varázsfazeka

Mert a félelem az ördög varázsfazeka. Megpillantlak. Egész kedvesnek látszol. Közeledünk egymáshoz. És egyszerre félni kezdek tőled. Mert ki tudhatja, hátha rosszat akarsz nekem, bántani fogsz. Védekeznem kell. Rád vicsorgok. Mire te is félni kezdesz tőlem. Most már ketten vicsorgunk egymásra: ne közeledj! Nézd, mekkora kő van a kezemben. És hordozható rakéta a vállamon. Maradj távol tőlem, vagy még jobb, ha eltűnsz. Különben agyonütjük egymást. Később már ezzel kezdjük. Állatokkal különösen. Mi leszünk a Karinthy-féle nyuszi gazdája, a menekülő nyúlé, akit agyonverek, mert nem érti a rohadt, hogy csak meg akarom simogatni.
Popper Péter

Posted on

Nemzeti Vágta újratöltve – eredet, állapot, háttér

A tér Olaszországban, ahová minden év július 2-án és augusztus 16-án emberek tízezrei zsúfolódnak be, hogy megnézzenek egy lovasversenyt, a Palio di Siena-t. Közismert neve Il Palio és eredete a középkorig nyúlik vissza. Először 1238-ban említik a Palio nevű lovasjátékot, majd az első “modern” Palio-t 1656-ban rendezték. A helyiek a város aranykorára emlékeznek a versennyel. A lovasok középkori ruhába öltözve, nyergeletlen lovat ülnek meg az alig másfél perces futam alatt. A pálya maga a város főtere, a Piazza da Campo. A 2010-ben rendezett versenyen már nem vett részt az olasz idegenforgalmi miniszter, Michela Brambilla sem, aki a spanyolországi Katalóniában betiltott bikaviadalok példájára megkérdőjelezte a sienai lóverseny jogosságát. “Tiszteletben tartom a hagyományt, de az állatok szenvedése nélkül” – hangsúlyozta. 1970 óta közel 50 ló halt meg. Az idei futamon (2011) öt ló elbukott és megsérült, az edzések során egy elcsúszott s meg is halt. Az állatvédők eddig is hevesen bírálták a Palio-t, de idén állatkínzás miatt feljelentést is tettek.
Idehaza a Nemzeti Vágta ötlete először Kormos Tibor, a Szegedi Nemzeti Színház egykori igazgatója fejéből pattant ki 2005-ben. Méltó emlékeként Mátyás király huszárságának kívánta a lovasversenyt, egy nagyszabású fesztivál keretében megvalósítani, a magyar huszárság szülővárosában, Szegeden. 82 oldalas forgatókönyvét az elmúlt 7-8 évben több politikussal s az idegenforgalom, illetve a kultúra területén dolgozó szakemberrel megosztotta. – Bár nekem a Hősök terén, a honfoglaló hét vezér árnyékában nem a könnyűlovasság jutna az eszembe – mondja kissé ironikusan. – Ma Európa szinte valamennyi és a világ számos országában vannak huszárok. Történelmi gyökereik Szegedig érnek. Remélem, a huszárság bölcsőjében sikerül méltó emléket állítani nekik. A rendezvényre minden évben más-más országból meghívnánk huszárokat. Másokkal együtt idegenforgalmi szempontból én is jelentős eseménynek tartanám a négynapos rendezvényt. Sőt úgy vélem, a huszárság történetét a megalakulásától napjainkig bemutató múzeum is sok látogatót vonzana városunkba. – folytatja Kormos Tibor. Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztivál Szervező Kht. igazgatója: – Persze, hogy hallottam Kormos Tibor elképzeléséről, minden részletét ismerem. Ennek az a magyarázata, hogy az elmúlt években részt vettem a kidolgozásában, rengeteget beszélgettünk például a megvalósíthatóságáról, a helyszín kiválasztásáról, az időpontról. Úgy tudom, a kulturális bizottság történelmet kedvelő elnökét már 7-8 éve foglalkoztatja, hogyan lehetne méltó emléket állítani a Szegeden megalakult magyar huszároknak. Nem tagadom, meglepett, amikor meghallottam, hogy a fővárosban egy, a Kormos Tibor elképzeléseihez hasonló programot terveznek, amit, mint ismert, később meg is valósítottak. Nehéz elképzelni, hogy két, egymástól távol élő embernek ugyanaz az ötlet pattanjon ki a fejéből… De a kultúra területén minden lehet. Már találkoztam hasonlóval… Az biztos, én a hivatalos bejelentés előtt senkivel nem osztom meg a terveimet, mint ahogy így volt ez a Mezzo Fesztivállal is.
Geszti Péter számos helyen a Nemzeti Vágta szülőatyjaként díszeleg (2008-tól), így a delmagyar.hu kényes kérdéseire a válaszadást s a mini interjú leközlését, saját feltételeket szabva végül inkább ellehetetlenítette.
Nézzük, hogyan is alakult az idei Vágta!
Ki hinné, de már rikító narancssárga színekben pompázik. A kormányváltásnak megfelelően, Geszti (balliberális SzDSz) idén tavasszal eladta a rendezői jogokat az élelmiszer-kereskedelmi franchise-cég CBA-ban társtulajdonos Lázár fivéreknek (Lovas Show Kft.), akik bizony köztudottan meglehetősen kellemes viszonyt ápolnak a jelenlegi kormánypártokkal. Nem mintha nem az SzDSz-ből nőtt volna ki a Fidesz, de a nagy nyilvánosság előtt néha muszáj köpködni is egymást: “A Nemzeti Vágtán kétmillió forintért rajthoz álló lovak leginkább a szervezőket és a reklámozókat tették boldoggá (…) kis magyar marketinggyakorlat, azaz óriásrendezvény kapcsolati tőkéből és hitelből”. – írja a Széles Gábor tulajdonában lévő Fideszes kötődésű Magyar Hírlap 2008-ban. Lázárék lovas cége 2007-ben a Csányi Sándor üzletember érdekeltségébe tartozó OTP bank támogatásával szervezett egy lovasversenyt. Orbán Viktor az OTP-ről nemrég említette, hogy az állam mögötte áll.
2011-ben nyolc állami cég, a budapesti önkormányzat és egy fővárosi tulajdonú cég is támogatója Lázárék lovasversenyének. A fővédnökséget maga Budapest főpolgármestere, Tarlós István vállalta.
A HVG kikérte a szerződéseket, íme a lista:
MVM Zrt.
Paksi Atomerőmű Zrt.
MVM Trade Zrt.
MVM Partner Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
Szerencsejáték Zrt.
Magyar Posta Zrt
MÁV-Start Zrt.
Budapest Főváros Önkormányzata
Budapesti Turisztikai Desztinációs Menedzsment Nonprofit Kft

A Nemzeti Vágta erkölcsi momentumait még koránt sem merítettük ki. Az előfutamokon a hírek szerint több lovas és ló is megsérült. Ópusztaszeren King’s Honor nyílt csüdcsonttörést szenvedett, amelynek során az kiszakadt az ízületből. A 10 éves szürke mént, Üllőre szállították, ahol a további vizsgálat megállapította, hogy a pártacsont szétrobbant, így King’s Honort nem lehetett megmenteni.
Jelenlevők szerint a pálya rossz minőségű volt s gödrökkel teli. A szervezők a ló felkészületlenségét okolják.
A fővárosi futamon Szigetvár lova, Le Songeur (Löszi) rohant a kegyetlen halálba. Az alábbi videón jól látható az állat vesztét okozó kiálló palánk, mely felszakította Löszi hasát (50. másodperc).

Az emberi mulasztás által halálra ítélt ló még futott két kört zsokéja nélkül, kilógó belekkel, majd elaltatták. Ez esetben szintén a lovast hibáztatják. Szotyori Nagy Kristóf szerint a pálya hibátlan volt, a falból nem állt ki semmi. “Aki ide eljön, nem babazsúrba jön, ide felkészült lovak és lovasok kellenek. Ez egy egyedi hely, sajátos hangulattal, sok nézővel, a rekordpénzdíj pedig elvakíthatja a lovasvilágot. A baleset a start utáni második kanyarban történt, ahol a versenyzők akár 60-70-nel is mennek. A lovas túlságosan a belső íven ment, a paravánból nem állt ki semmi” – szögezte le a Nemzeti Vágta versenyigazgatója az Index.hu hírportálnak.
Id.Czike Zoltán, a zsoké édesapja az InfoRádiónak elmondta, nem keres felelősöket. Löszi nagyjából havi százezer forintba került, biztosítva nem volt, így semmi kártérítést nem kap.
A versenyzőkkel egy pályaelfogadási nyilatkozatot írattak alá a szervezők, a biztosítás nem volt kötelező. Czike Z. a nevezést nem bánta meg, jövőre is indulni szeretne.
Löszit direkt a budapesti versenyre vásárolta, másfél évvel ezelőtt. Mintha holmi fogyóeszközről beszélnénk.
Facebook oldalán a haláleset után alig egy héttel már új lovával, „Titok”-kal pózol. Rejtélyes nevet kapott, elgondolkodtató…
Egy ember, aki szereti a kis jószágát, csak egyszerű, sajnálatos sportbalesetről beszél, szó nélkül beletörődik sorsába, semmi vizsgálatot nem követel? Miért? Titok talán a hallgatás ára?
Le Songeur támogatója a szigetvári Hőszig Kft. volt, mely cégnél az apa – még csak – üzemvezető. Vajon a lónak jó e az emberrel való viszony?
Egy német biztosítási cég statisztikákat készített erről, az eredmény kétségbe ejtő. A lovak életkora 30-40 év, az emberek mellett a mai Németországban átlagosan 14 év. Dr. Strasser német professzor 30 éve tanulmányozza a lovakat s megállapította, hogy a legtöbb ló súlyos problémája a patákból ered. A pata jó működéséhez nedvességre van szükség, a vadlovak patái ezt akkor kapják meg, amikor inni járnak. A természetben nem mennek sem barlangba, sem más védett helyre, a zárt istálló nem jó nekik. Saját ürülékükben állva a felgyülemlő ammónia nagyon ártalmas a légzőrendszerre s fehérjeromboló hatása tönkreteszi a patát.
A patkolás a középkor óta ismert, gátolja a patafal kopását. Ezzel együtt árt is az állatnak, a patkóval háromszor annyi rázkódást kap s a szükséges közvetlen érintkezése a talajjal megszűnik.
No igen. A lovak nem biztos, hogy az emberi elképzelésekhez mérten versenyeztetnék magukat.
A történet még mindig nem ér véget. 2009. június 12. Népszabadság:
„Amikor egy állatvédelmi szervezet a Nemzeti Vágtához hasonló “viadalt” kíván értékelni, az említett kormányrendeletben és az 1998-as állatvédelmi törvényben kotorászik. Valami vándorcirkuszféle fedezhető fel ebben a rendezvényben, ezért a menazsériák működését korlátok közé szorító hatósági (jegyzői) határozatok létezésében kell reménykednünk. Továbbá abban, hogy az egész valamiféle szabályzat (nem forgatókönyv!) szerint kerül a nagyérdemű elé: rögzítve állatvédelmi előírásokat, a szakszemélyzet és a készenlétben álló állatorvosok létszámát, nevét. És ha mindezt fel is tudják mutatni a szervezők, egyvalamiben mindenképp hátrányban marad a vágta a vándorcirkusszal szemben. Ez a talaj! Az alapvető probléma a tér, a megváltoztathatatlan kövezet a rászórt, titkos recept alapján készült, állítólag csúszásgátló homoktalajjal együtt. Gondot jelent a pályaszélesség, a kanyarok éle is, ami egyértelműen megterheli azt a fránya lólábat, s ez dönti el, hogy a Nemzeti Vágta állatkínzás-e vagy sem! Az állatvédelmi törvény rögzíti, hogy az állatot nem szabad a teljesítőképességét felismerhetően meghaladó teljesítményre kényszeríteni. Ezt az állat minden testrészére, ló esetében különösen a lábára, azon belül az ínszalagjára kell érteni. Amennyiben bizonyíthatóan megsértik a szervezők az állatvédelmi előírásokat, és a Nemzeti Vágta jövőre sem áll le, a Fehérkereszt – és bármely más állatvédelmi szervezet – az állatvédelmi törvény felhatalmazása alapján pert indíthat velük szemben.”
Hmmm. 2011 ősze van. Az olaszoknál már megszületett a feljelentés, a hazai állatvédő csoportok talán nyilatkozatokat, ha tettek. Igen, sok a munka, van eredmény is, nem vitás. De ez nem egyenlő azzal, hogy akkor nyugodtan elhanyagolhatjuk a Vágtákon történteket.
No igen. Csak ugye a politikai szálak nagyon is körbeérnek. Mindenki félti a kis állami, vagy a civil fémjelzéssel fedett „független” támogatását. Megmentünk egy kutyát. Holnap egy másikat. Folyamatos körforgás és ugye nem szabad a kiindulópontját keresni, kutatni, mert akkor nem lesz több kutya, kiknek megmentésére pályázatokat lehet lehívni s új kocsira költeni. Tüneti kezelést javasoltak fentről. Ha csírájában elfojtjuk a bajt, megszűnik a jól éltető forrás. A szervezetek élén állók igyekeznek ezt az egyensúlyt fenntartani (tisztelet a kivételnek, ha van ilyen; bízzuk a lelkiismeretükre). Számtalan ember tenni akar és tesz is. Saját zsebből. Saját autóval, saját szabadidőből. Őket félrevezetik, kihasználják állatszeretetüket, jóhiszeműségüket. Nekik jutnak a „darab” kutyák-cicák. Így elhitetik velük, hogy fontos társadalmi szerepvállalás jutott osztályrészükül, s állandóan újabb és újabb feladatot teljesítve homályba is merül a probléma valódi gyökere. Ez nem más, mint saját lelkiismeretünk megnyugtatása, elaltatása, egyidejűleg agycenzoraink kiiktatása.
Most is lehet idézni Gyurcsány szavait: „előbb-utóbb megunják, hazamennek.” A birkák igen. Mert ők nem maguktól mennek, hanem terelik őket.
A fejlett Igazságérzet a mai világban Bűn.
Csak azt felejtik el az emberek, hogy van Élet az Élet után.
Én az Életet választom. Forrás: szentkoronaradio.com

Posted on

Az olaszok feljelentést tettek az olasz Gyilokvágta ügyben

Így rohant a vesztébe hazai pályán Le Songeur

Hevesen bírálják olasz állatvédők a világ legtradicionálisabb lóversenyét, a sienai paliót (vágtát). Miután kedden öt ló elbukott és megsérült a rendezvényen, állatvédő szervezetek állatkínzás miatt tettek feljelentést a sienai bíróságon. Az Aidaa állatvédő szervezet szóvivője szerint a palio a lovak számára veszélyes és kegyetlen hagyomány. A szervezők visszautasítják a vádakat, és hangoztatják, hogy a lovak védelme érdekében szigorítottak a biztonsági előírásokon. Júliusban az edzések során viszont egy ló megcsúszott és elpusztult. A középkor óta évente két alkalommal, július 2-án és augusztus 16-án mérkőznek meg egymással lóversenyen Siena olaszországi város negyedei, melyek nagy része állatokról kapta a nevét. A mintegy másfél percig tartó futamok során a nyergeletlen lovaknak háromszor kell megkerülniük Siena központjának szűk főterét. A nyaktörő futamot olyan ló is megnyerheti, amely lovas nélkül fut be a célba. A lejtős Piazza del Campo éles kanyarjaiban gyakran következnek be súlyos esések. Michaela Brambilla turizmusért felelős olasz miniszter tavaly a palio eltörlését követelte, mivel véleménye szerint a verseny a lovak számára életveszélyes. Forrás