Posted on

Bujkál a lógyilkos

A vérfoltok még mindig jelzik, hol lehelte ki lelkét Felhő, ám a ló gyilkosa köddé vált. Hiába kerestük otthonában Lászlót (56), testvére is hosszas unszolás után nyitott csak ajtót. Elmondása szerint testvére reggel kocsiba ült, és elhajtott a településről.
– Nem tudom, hova ment, a telefonja is ki van kapcsolva. Szó nélkül szívódott fel – mondta a testvér. A ló halálának helyét tegnap már szalma takarta. Az elvetemült tettet azonban felesleges takargatni, hisz a helybeliek megvetéssel beszélnek a férfiról.
– Két éve dolgoztam együtt Felhővel. Már annyira öszszeszoktunk, hogy a lelkünk is együtt futott. Versenyekre jártunk, és jó eredményeink voltak. Többé nem lehetünk együtt – mondta elkeseredve az Aktívnak Petra (16), Felhő gazdája. A lány szemtanúja volt, ahogy a férfi leteríti a hatalmas állatot. Először a nyeregből nyakon szúrta, majd leszállva a lóról felhasította a mellkasát, aztán megint szórt! Úgy tudjuk, Petra sérelmezte, hogy Felhőt nem megfelelően tartja László, és el akarta vinni a lovat tőle. Az Indiánnak becézett férfit erre elöntötte a méreg, és kést rántott.
– Nesze, itt van a lovad. El akarod vinni? Úgyis ki van fulladva – kiáltotta a nyeregből László, és többször nyakon szúrta az állatot.
Felhő támolygott még pár lépést, majd a földre rogyott. Ott volt a budaörsi állatvédők egyik munkatársa is. – Azonnal állatorvost hívtunk, de már nem tudta megmenteni Felhő életét – mondta Pályi Melinda.
A tragédia után megérkezett a Noé Állatotthon Alapítvány pár szakembere, akik a férfi birtokában lévő még három lovat akarták megmenteni a pusztulástól.
– Az állatorvos megállapította, hogy nem megfelelő az állatok ellátása, így a még élő három lovat lefoglaltuk – mondta Tolnai Mária, a Noé egyik szakembere. Csakhogy László nem volt otthon, beteg édesanyja pedig bottal támadt az állatvédőkre, akiknek végül mégis sikerült elvinniük a patásokat. László a ló lemészárlásáért akár három év börtönt is kaphat. Még senkit nem itéltek letöltendő börtönbüntetésre állatkínzásért, ezért kérjük a szigorúbb szankciók alkalmazását!

4 thoughts on “Bujkál a lógyilkos

  1. Hogy tehet valaki ilyet egy lóval:(
    Életfogytiglanra ítélném az ilyet!!!!

  2. Az életfogytiglan, nagyon sok ismerősének jelentene nyugalmat,elégedettséget.

  3. […] szúrta le a nála bértartásban lévő herélt lovat, annak 16 éves gazdája előtt. Egy ideig bújkált is. Zombori Petra (16) Felhő tulajdonosa, ugyanis sérelmezte, hogy László nem megfelelően tartja […]

  4. […] egy lovat az állat tulajdonosának a szeme láttára tavaly júliusban Érden. A bértartással foglalkozó férfit négyrendbeli állatkínzással vádolja az ügyészség, ítélet szeptemberben várható. Az ügy […]

Vélemény, hozzászólás?