Posted on

Brigitte Bardot elnök akar lenni

Az egykori színésznő nagy állatvédelmi aktivista. Egész életében védte az állatokat. Brigitte Bardot nem bírja elviselni, hogy hazája politikusai nem teljesítik a szigorúbb állatvédelmi előírásokra vonatkozó elképzeléseit, és úgy döntött, saját kézbe veszi a dolgokat. A bikaviadalok betiltásáért is kamányolt. 2010-ben az Ökológiai Szövetség színeiben indul a elnökválasztáson. A párt az állatok jogaiért küzd, és be akarja tiltatni a muszlim rituális “kóservágást”, a halal vágást, ezek a célok pedig maximálisan egybevágnak Bardot elképzeléseivel is, aki állatvédelemi tevékenysége mellett az elmúlt években rutinosan fizette be a bírságokat rasszista kijelentéseiért.
Mint az egykori színésznő elmondta, az adta meg neki a végső lökést a kampányba szálláshoz, hogy a jelenlegi elnök, Nicolas Sarkozy lehülyézte. “Valakinek már fel kellett emelnie a hangját az állatok védelmében, és sem a jobb-, sem a baloldal nem vette a fáradságot. Sarkozy pedig hülyének néz, amiért olyasmiket ígérek, amiket ő nem tartott be”.

Vélemény, hozzászólás?