Posted on

Biztonságosak a Magyarországon forgalmazott tojások

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal munkatársai az egyik áruházlánc budapesti üzletében árusított német eredetű tojásszállítmányból mintát vettek és azt be is vizsgálták. Mint az már köztudott, Németországban takarmány-alapanyagban és takarmányban is a megengedettnél magasabb dioxin-tartalmat találtak a hatóságok. A takarmány révén az állatokba is bekerült e mérgező anyag, így egyes állati eredetű termékekben így a tojásban is észleltek a német szakemberek megemelkedett dioxin-szintet. A január elején hazánkba érkezett német szállítmány Bajorországból származott tehát az MgSzH tájékoztatása szerint a bevizsgált tojások nem voltak dioxinnal szennyezettek.
A Baromfi Termék Tanács által kiadott közleményben olvasható, hogy a január elején hazánkba érkezett német tojás-szállítmány Bajorországból származott – tehát nem a szennyezett területeknek számító északi tartományok egyikéből. Az MgSzH tájékoztatása szerint a bevizsgált tojások nem voltak dioxinnal szennyezettek.
Köszönhetően annak, hogy az érintettek egymást segítve közreműködtek, a lehető legrövidebb idő alatt jutott információhoz a vásárló és bizonyosodhatott meg arról, hogy Magyarországon a hatóságoknak, forgalmazóknak, termelőknek elsődleges célja az élelmiszerbiztonság és a nyomon követhetőség. Az MgSzH tájékoztatása szerint a Németországból érkező állati eredetű élelmiszereket folyamatosan vizsgálják. Ez ideig más termékben sem találtak a megengedettnél magasabb dioxin-szintet.
Felvetődik ugyanakkor a kérdés, hogy az EU országaiban megvalósuló élelmiszerbiztonság elegendő-e a hazai fogyasztók biztonságához, és hogy megfelelő minőségű élelmiszerekhez jusson.
Elgondolkodtató, hogy a kontinens életét megrázó komoly élelmiszerbotrányok évről – évre bizonyos országokban (Németország, Belgium, Hollandia) robbannak ki, s hazánkban soha nem volt és remélhetőleg nem is lesz ilyen nagyságrendű probléma.
A hazai termék-előállítási körülmények, a szigorú nyomon követési rendszer, a hatóság rendszeres ellenőrzései szinte teljesen kizárják a szennyeződés lehetőségét.
A Baromfi termék Tanács ajánlása, hogy aki tehát teljesen biztosra akar menni, az keresse a tojáson (és az egyéb baromfi-termékeken is) a Magyarországot jelentő HU-jelzést!

Vélemény, hozzászólás?