Posted on

Betilthatják a farkasvadászatot Svédországban

Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy jogi lépéseket tesz Svédország ellen, mivel az ország területén tavaly óta ismét legális a farkasvadászat bizonyos kereteken belül. Az állatok vadászatát 1964 óta 2010-ben engedélyezték először – idén összesen 20 farkas megölése törvényes.
Az európai környezetvédelmi biztos, Janez Potocnik szerint a farkasvadászatot mindenképpen be kellene fejezni, mivel az állatok genetikai bázisa igen szűk egész Skandináviában. Svédországban például a vadon élő ragadozók száma összesen 200, amelyből tavaly 27-et lőhettek le legálisan a vadászok – írja a svéd The Local.
Az idei vadászat szombaton kezdődött el, és hétfőre már 14 állatot ejtettek el a vadászok. Potocnik azt javasolta a Bizottságnak, hogy lépjenek fel az országgal szemben, mivel a farkasvadászat engedélyezése sérti az uniós környezetvédelmi szabályokat.
Az EU korábban már megegyezett a svédekkel, hogy változatosabbá teszik a farkasok genetikai állományát azzal, hogy Európa más részeiről is telepítenek át ragadozókat, ez azonban eddig még nem teljesült. Sőt, mivel az állatok nagyon elszaporodtak, ezért 2009-ben döntött úgy a parlament, hogy ismét engedélyezik a farkasvadászatot, és a populáció maximális számát 210-ben határozzák meg. Forrás: OrientPress Hírügynökség

Vélemény, hozzászólás?