Posted on

Bálnahús a japán menzán

Ismét emelkedik a bálnahús-fogyasztás Japánban. Az iskolák olcsón jutnak hozzá, így egyre gyakoribb a cetek húsa a menzákon. Az állatvédők tiltakoznak, az állam szerint korrektül járnak el.
A japán bálnavadászat a hatvanas évek első felében lett igazán csúcsra járatva, akkoriban mintegy 220 ezer tonnányi bálnahúst szállítottak a hajók a kereskedőkhöz. A kereskedelmi célú bálnavadászatot 1980 után fokozatosan leépítették a nemzetközi tilalmak miatt, így a kínálat drasztikusan visszaesett. Az 1990-es évekre mintegy 1000 tonnára csökkent a forgalmazott bálnahús mennyisége, ez is főleg a kutatásoknak köszönhető.
Japán ugyanis 1987-ben hivatalosan is felhagyott a kereskedelmi célú bálnavadászattal, de szigorú korlátozások mellett, kutatási céllal továbbra is ejtenek el tengeri emlősöket. Ezeknek az állatoknak a húsát értékesítik mostanában.
A szigetország 2005-ben úgy döntött, hogy mivel a vadászott fajok populációi növekedésnek indultak, emelhetnek az éves kvótán. Ezért 750-ről 1200 tonnára növelték az évi bálnavadászat mennyiségét. A megnövekedett húsmennyiséget a változatlan fogyasztási szokások miatt nem igazán tudták értékesíteni, ezért új intézkedést vezettek be. A cetkutató intézet és a halászati hivatal jelentős kedvezménnyel kínálja a bálnahúst az iskoláknak és egészségügyi intézményeknek.
Az ötlet minden jel szerint bevált, az önkormányzatok és az iskolák kihasználják a lehetőséget, így egyre gyakrabban bukkan fel bálnahús a menzákon. Egy felmérés alkalmával az összes japán iskola 18 százaléka – több mint 5000 intézmény – válaszolta azt, hogy 2010 márciusáig legalább egyszer szolgáltak fel bálnahúst a diákoknak.
Az állatvédő szervezetek, illetve a bálnavadászat ellen kampányoló országok élesen bírálják Japánt a döntés miatt. Általánosan elterjedt vélemény, hogy a szigetország a tudománnyal és a kutatási célokkal takarózva gyakorlatilag továbbra is kereskedelmi vadászatot folytat. Állatvédő már felfüggesztett börtönt is kapott. Forrás: Farm

Vélemény, hozzászólás?