Posted on

Az Evolúció teremtése az Állatkertben

Bicikliző kígyó, fülhallgatós jegesmedve, kézimunkázó dinoszaurusz. A világ nagy kérdései. Hogy jön a gólya a születéshez? Mi a titka a barlangrajzoknak? Mivel tájékozódik a légy? Tényleg egy biztonsági őr tehet több ezer állatfaj kihalásáról? Extrém szereplők, fogós kérdések, megdöbbentő válaszok, mindez egy este, könnyfacsaró nevetés közepette. Az Állatkertben jártunk, Kovács András Péternél. Egy barlangban…
A Fővárosi Állat-, és Növénykert Barlagtermének az emberi történelemhez, a darwini törzsfejlődés-elmélethez, illetve a keresztény valláshoz kapcsolható szimbolikáját aligha kellene hosszasan magyarázni azoknak, akik elvégezték már a középiskolát. De, hogy miként kerül ide egy humorista előadása, ráadásul a stand-up comedy műfajában, ez már érdekesebb kérdés. Április utolsó szerdáján mindenesetre itt lépett fel Kovács András Péter, alias KAP, Evolúció című tematikus önálló estjével, amivel egyből humortörténelmet írt, akarom mondani, szövegelt.
A bemutató-előadás előtt hamar megtelt a nézőtér. Életkorra, nemre, látás-, és halláskárosodásra tekintet nélkül, kíváncsi és lelkes közönség verődött össze. A meghívó ugyanis jeltolmácsot, évezredes kérdésekre adandó válaszokat, rekeszizomgyötrő szórakozást és egy bicikliző kígyót ígért, és elöljáróban annyit mondhatok: nem hazudott.
Valamivel hét óra után a házigazda szerepében Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője lépett a színpadra, aki gyorsan megnyugtatta a jelen lévőket, ő a humort nem űzni, csupán üdvözölni jött. A rövid bevezetőből megtudtuk, hogy az előadás létrejöttében nagy szerepet játszott a Mérgesház (Az Állatkert speciálisan mérges élőlényekkel kapcsolatos gyűjteménye. – A szerk.) tavalyi megnyitója, ahol KAP volt a sztárvendég. Itt indult ugyanis az együttműködés, mely „az állatokat és a természettudományt segített felhelyezni a humoristák mentális térképére”, hiszen ez a téma sokszor hiányzik a kacagtató repertoárból.
A szóvivőt már egy igazi humorista követette a mikrofon mögött, Litkai Gergely személyében, aki a tőle elvárható könnyed iróniával igyekezett bemutatni Kovács András Pétert, egyúttal bemelegítve a közönséget. A magyar stand-up comedy megteremtőjének – tapssal és nevetéssel díjazott – szavai, mintegy „állati szőrből font fonálként” maradtak a világot jelentő deszkákon, melyet a bevonuló zene hangjaira érkező főszereplő szinte felKAPott, ott folytatva a bemelegítést, ahol mestere abbahagyta.
A műfaj egyik fontos jellemzője, hogy az előadás közben nincs díszlet, jelmez, vagy egyéb segédeszköz, csak a humorista és a mikrofon. Ez viszont nem jelenti azt, hogy az ember eszköztelen lenne, hiszen a mimika, a mozgás, a hanglejtés, a gesztusok, vagyis bármi, amit az ember a testével képes elvégezni (lásd még: metakommunikáció), itt is megengedett. Kovács András Péter gazdagon és profi módon élt ezekkel az eszközökkel, bevetve mindent a siker érdekében. Jócskán kibővítette a szövegben rejlő-, vagy akár nyelvi leleményre építő poénok számát, a vizuális viccekkel, gesztusokkal. Ezt hallgatósága tapssal, nevetéssel, időnként lelkes (de nem madár) füttyel kísérte.
KAP azt tette, amit rajongói és kedvelői várnak tőle, és amihez – mint tudjuk – nagyon ért: könnyeden, tornacipős lazasággal humorizált, mindennapi életünk visszásságait a tematikus humor állat-, és növényhatározójába rejtve. Rávilágított a Teremtés nevettető furcsaságaira („Talán Mózes a kukac helyett mondott kígyót, amolyan férfiúi nagyzásból?”), az életünk évezredek óta visszatérő momentumaira („Hogyan lett a mamutvadászatból mára disznóvágás?”), vagy éppen az állatok számunkra rejtett, nehezen értelmezhető gondolataira.
A másfél órás előadás lendületét a szünet sem tudta megtörni, a lendület végig megmaradt, a nézők pedig végül elégedetten álltak fel – kényelmesnek aligha mondható – székeikről. A hosszú, hálás taps őszinteségét jól mutatja, hogy az előadás után kisebb sor alakult ki, a lelkes rajongók autogramot, az újságírók rövid interjút akartak KAPni.
A sor végén állva igyekeztem átgondolni az előző másfél órát és az újságíró kritikus szemével keresni a hibákat. Lehet, hogy nincs pókerarcom, vagy András hobbija a gondolatolvasás, de amint leült mellém, szinte kérdés nélkül adta meg, ki nem mondott kérdésemre szánt válaszát: „Az elején kapkodtam, nem melegítettem be elég jól a közönséget, és van néhány poén is, amit így utólag máshogy mondanék.” Ezzel össze is foglaltuk azt, amit a műfajban elmélyült sajtómunkás és a tökéletes előadásra törekvő humorista, vagy latin nevén „humorgurus maximus” hibaként felírhat, de ebből a jelenlévők valószínűleg semmit nem vettek észre.
KAP összességében elégedett volt, és erre minden oka meg is lehetett, hiszen alig egy évvel a Mérgesház megnyitója után, zajos sikerrel hagyta el a saját maga által lerakott „humortörténeti mérföldkövet”. Lelkesen mesélt arról a „mini-poénevolúcióról” is, ahogy egy röpke gondolatból végül kimunkált, szórakoztató és egyben kacagtató műsor lesz, amely még előadás közben is változik. „Rengeteg dolog volt, ami most, a helyszínen pattant ki a fejemből és működött, így a következő alkalomra már be is építem az anyagba fix elemként.” – mondja, beavatva kicsit a kulisszatitkokba.
A viccek mellett a kivitelezésről beszélgettünk és elkerülhetetlen a kérdés, hogy jutott a jeltolmács a színpadra. A siket emberekhez eljuttatni a szövegelős szórakoztatás lehetőségét annyira kézenfekvő lehetőség lett volna eddig is, mégsem gondolt rá senki. Vajon miért éppen KAP törte meg a csendet? Szerény, de őszinte válasz érkezik. Nem ő találta ki. A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) kereste meg a Dumaszínházat, hogy szívesen jönnének, és jeltolmács segítségével bekapcsolódnának a munkába. András nyitott volt a dologra, így a kedves, és nagyon rutinos tolmács hölgy segített elérni egy új, mindeddig felfedezetlen célközönséget. Felkészültségét mutatta, hogy próba nélkül, második hallásra, ezen az estén élesben is úgy tudta fordítani a poénokat, hogy azon az érintettek nagyon jól szórakoztak.
A fáradtság egyre inkább kiült András arcára, de mielőtt elengedtem volna, mindenképpen tudnom kellett a továbbiakat, a terveket. A felkészült jogászembert persze nem lehetett meglepni egy ilyen kérdéssel, a válasz már kész is volt: „A következő egy – másfél évben azon leszünk, hogy ezt a tematikus önálló estet, mint műfajon belül stílust átvigyük a köztudatba. Kérdés még, hogy rendszeresen be lehet-e hozni erre a megfelelő számú nézőt, hiszen nem biztos, hogy az emberek kiadnak-e annyi pénzt egy humoristáért, amiből a Godot-ban hármat is kapnak egy este. Ha sikerül, akkor talán már el lehet adni az anyagot egy tévének, kiadónak, és majd csak ezek után lehet gondolkodni a következőn. Mindenesetre már annak is megvan a címe, témája”. Látva az arcomon óriásira nőtt kérdőjeleket, egy pillanatnyi szünet után folytatta: „Az lesz a címe, hogy POP, és a popkultúráról szól majd. Moziról, bulizásról, vásárlásról. Egy humorba ágyazott társadalomkritikát szeretnék csinálni e köré a maszlag köré, amit fogyasztói társadalomnak hívunk”.
Az este így lett kerek, kicsit erőltetett szóviccel élve, az Evolúció megteremtődött, és mindenki látta, hogy ez jó. Kovács András Péter önálló estjének van helye a műsorrendben, ezt a megjelentek egy emberként tanúsíthatják, mint ahogy az állatokkal kapcsolatos viccekre is van még igény, tovább lépve a nyuszikás, malackás poénokon. Kerülve a felesleges szófonatokat és dicsfényt, értékelésként elég az a három szó, ami nézőtéren hangzott fel, amikor KAP lejött a színpadról: „Állati jó volt!” Forrás: One Média

Vélemény, hozzászólás?