Lazado bejegyzései

Állatviadal szervezőit fogták el a hétvégén Ózdon, tizenhárom embert állítottak elő, hármat őrizetbe vettek, és nyolc “pitbull jellegű” ebet is lefoglaltak – tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Gaskó Bertalan arról számolt be, hogy vasárnap egy ózdi magáningatlanon lévő telephelyre egy helyi 38 éves férfi állatviadalt szervezett, a pitbull jellegű ebek verekedtetésén harci kutyájával egy 29 éves romániai férfi is részt vett.
A megalapozott gyanú szerint az állatviadalon a résztvevők kutyáikra ezer-ezer euró értékben fogadtak.
A vasárnap kora reggeli rajtaütés után a rendőrség tiltott állatviadal szervezésének bűntette és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a büntetett előéletű ózdi férfit és két román állampolgárt.
A tiltott állatviadal szervezésével párosuló, engedély nélküli szerencsejáték felgöngyölítése a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság hosszan tartó felderítő munkájának köszönhető, az elkövetők elfogásában az ózdi és a nógrádi rendőrök mellett a Terrorelhárítási Központ munkatársai is közreműködtek – tette hozzá a szóvivő.

Súlyosbítva az elsőfokú ítéletet többek között egy év letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság az érdi lógyilkost aki 2010 júliusában Érden a nyílt utcán leszúrt egy lovat az állat 16 éves tulajdonosának szeme láttára. A jogerős és végrehajtandó ítéletet a megjelent állatvédők kitörő lelkesedéssel, az elítélt Sz. László néma beletörődéssel fogadta.
Sz. László 2010 nyarán, több késszúrással, hidegvérrel meggyilkolta, a szinte még gyerek gazdája szeme láttára Felhő nevű lovát. A ló szinte azonnal meghalt és a jelenetet végignéző akkor 16 éves kislány sokkot kapott. A rendőrséget és az állatorvosokat a kislánnyal levő édesanyja értesítette, de Felhőért már semmit se lehetett tenni, viszont az Sz. László tulajdonában levő többi, rendkívül rossz állapotban levő lovat elkobozták tőle és átadták a Noé Állatotthon Alapítványnak.
Felhő leölésének az volt az előzménye, hogy Sz. László elszámolási vitába keveredett a nála bértartásban lévő állat gazdájával. A nyílt utcán a ló nyergében ülő vádlott és az őt megbízók között vita robbant ki: a tizenhat éves lány, illetve kísérője kifogással élt az állat szerintük rossz tartási körülményei miatt, és közölték vele, máshová akarják vinni kedvencüket. A férfi ekkor többször nyakon szúrta a lovat, mondván: „menjen akkor inkább kolbászba”. A teljes cikk itt olvasható

Megkínzott állatok, lovak, kecskék, szamarak tetemeire bukkantak az állatvédők egy elhagyatott erdős területen Tinnye környékén. Az állatokat valószínűleg ott is vágták le. A tetemeiket, amelyek veszélyes hulladéknak számítanak, a helyszínen hagyták. Valószínűleg nem először kínoztak itt állatokat, mert több koponyát is találtak az állatvédők.

Állatkínzásért felfüggesztett fogházra ítélte a szerdán az egerszegi bíróság a megyeszékhelyi állatmenhely volt vezetőjét, valamint a városi gyepmestert. Öt kölyökkutya elpusztítása miatt marasztalták el őket, nem jogerősen.
Bekk Zoltán (40) gyepmester és Simonné Füzi Ildikó (56) tagadta bűnösségét. Bár az esetnek nem volt szemtanúja, ám a bizonyítékok és a tanúvallomások alapján dr. Palkó Tamás bíró megalapozottnak találta a vádiratban leírtakat.
A történet 2010. december 12-ére nyúlik vissza. Azon a vasárnap zalaszentgróti állatvédők öt darab egészséges, kellően hathetes körüli kutyakölyköt vittek be az egerszegi állatmenhelyre. A telep vezetője, Simonné Füzi Ildikó elhelyezési gondjaik miatt némi hezitálás után vette át az ebeket, majd az önkéntesek távozása után Bekk Zoltán gyepmesterre bízta azzal, hogy intézze el őket. Bekk Zoltán ez után a kölyköket agyoncsapta, és a telep hullakonténerébe helyezte.
Az eset szinte másnap kiderült, mert az önkéntesek érdeklődtek a kutyák után, ám azok eltűntek, a nyilvántartásban sem maradt nyomuk. Pár nappal később pedig a fenntartó városi önkormányzat által az állatvédők kérésére elrendelt leltáron a hullakonténerből elő is kerültek a kölykök. Boncolásuk megerősítette a gyanút.
Szerdán a számos állatvédő aktivista érdeklődése mellett lezajlott tárgyaláson kiderült, a menhelyen nem volt felhőtlen a viszony a dolgozók, illetve a telepvezető, no meg az önkéntesek között. A védelem igyekezett is jól szervezett összeesküvésnek, csapdának beállítani a történteket. Azaz: a túlterhelt menhely nem kedvelt vezetője kényszerhelyzetben fogadott be kölyköket, amelyek elpusztulása miatt felelősségre lehet vonni őket. A védő kétségének adott hangot amiatt is, hogy a bekerült, elpusztult, majd az önkéntesek által vizsgálatra küldött kölykök azonosak voltak-e. A kérdésen túl azonban konkrét bizonyítékkal nem ingatta meg a vádat. Ráadásul az inkriminált napon a telep egyik dolgozója tanúja volt annak, amit Simonné a kutyákat Bekk Zoltánra bízta. A férfi visszatérte után meg annyit mondott az asszony: erről csak hárman tudunk, ami sejttette a kutyák sorsát. A botrány kirobbanás után a telepvezető igyekezett a dolgozót befolyásolni is, egyebek mellett rávenni, tagadja le, hogy azon a vasárnap a gyepmester bent járt a menhelyen. Mindezt a következő napokban szokatlanul sűrűvé vált telefonhívásai közvetve is bizonyították.
Bekk Zoltánt állatkínzásért 6 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett fogházra ítélte a bíróság és 3 évre eltiltotta a gyepmesteri foglalkozástól. Simonné Füzi Ildikó felbujtói szerepéért ugyanilyen tartamú felfüggesztett szabadságvesztést kapott. Az ítélet nem jogerős: az ügyész tudomásul vette, vádlottak és védőjük felmentésért fellebbezett. Forrás: Zalaihírlap.hu

Bírálják János Károly spanyol uralkodót, amiért a válság kellős közepén luxusvadászatra ment Afrikába.
Felháborodást keltett Spanyol-országban, hogy a király elefánt vadászatra utazott Botswanába, miközben tízezrek élnek egyre rosszabbul a gazdasági válság miatt, és 23 százalékos a munkanélküliség. A közszolgálati RTVE televízió képeket közölt János Károlyról, amelyeken fegyverrel a kezében egy halott elefánt mellett áll.
A király útjáról feltehetőleg sokan nem is értesültek volna, ha nem kellett volna csípőműtétet végrehajtani rajta egy baleset miatt. János Károly elesett a lépcsőn a szálláshelyén egy nyaralóban, egy botswanai elefántvadászaton. Onnan egyenesen a madridi San José kórházba vitték.
74 éves János Károly magánúton tartózkodott az afrikai országban az Okavango-vidéken, amikor balesetet szenvedett. “Engedéllyel vadászott elefántra” – közölte a botswanai kormányszóvivő. Az elefántvadászat becslések szerint 22 000 – 45 000 euróig terjedô összegbe, vagyis több mint tízmillió forintba kerülhetett.
Patxi López, a baszkföldi önkormányzat feje szerint jó lenne, ha a király bocsánatot kérne. Az ellenzéki szocialisták vezetője, Alfredo Pérez Rubalcaba azt mondta, hogy személyesen szeretne beszélni a királlyal az ügyről, bár a párt korábban jelezte, hogy nem foglalkozik a király magánéletével.
“Úgy tűnik, nemigen okoz álmatlan éjszakákat számára a sok fiatal munkanélküli” – jegyezte meg gúnyosan Cayo Lara, az Egyesült Baloldal képviselője.
A palota által kibocsátott nyilatkozat szerint az uralkodó jobb csípőcsontja három helyen törött el, ezt súlyosbítja a csontritkulás a csípőízület körül. Az elmúlt két évben ez volt a negyedik operációja János Károlynak. 2010 májusában jóindulatú daganatot távolítottak el a tüdejéből, tavaly júniusban mesterséges térdízületet építettek be neki, szeptemberben pedig Achilles-ínjának szakadása miatt kellett megműteni.
Novemberben a spanyol uralkodó napszemüvegben jelent meg egy ceremónián, hogy eltakarja a szeme körüli véraláfutást, amelyet a Zarzuela-palota szóvivője szerint egy ajtógomb okozott. Forrás: Hír24.hu

Egyszerre négy, vadászok által tilalmi időben lelőtt szarvas – három tehén és egy borjú – tetemére bukkantak a Nagyberekben, az állatokat vélhetően a napokban, szürkületkor lőttek le az M7-es autópálya közelében.
Slyom Krisztián, a területen vadászati jogosultsággal rendelkező Hubertus Bt. vadászati ágazatvezetője elmondta, hogy az utóbbi időben érezhetően nőtt az állatok húsáért folyó orvvadászati tevékenység, de olyan eddig még nem történt, hogy szinte nappal, és egyszerre négy állatot lőjenek le az illegálisan vadászók.
Tájékoztatása szerint, mivel a szarvastehenek a következő hónapban ellenek, tilalmi idő van, a vadászok ilyenkor nem háborgatják az érintett területet, ezért is figyeltek fel pár napja a naplemente után nem sokkal eldördülő lövések zajára.
Az állatok tetemére csak napokkal később találtak rá a vadőrök, akik korábbi kutakodásuk során vélhetően megzavarták az orvvadászokat, mert a szarvasok testéből nem hiányzott semmi. A lelőtt szarvastehenek között vélhetően akadt vemhes állat is. Az ügyben pénteken rendőrségi feljelentést tévő vadásztársaságot ért eszmei kár mértéke mintegy 700 ezer forintra tehető.
Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse elmondta, hogy eljárást indítottak a Buzsák külterületén történt orvvadászat ügyében, amelynek körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság vizsgálja. Az állatokat a jelenlegi adatok alapján minden bizonnyal anyagi haszonszerzés végett lőhették le – tette hozzá.

Több száz szürkemarhát éheztettek a Doroghoz közeli Únyon. Néhány hete amikor kiderült, hogy egymás után pusztulnak az állatok, a rendőrség eljárást indított a tulajdonos ellen. A marhák annyira le voltak gyengülve, hogy csak ma tudták elszállítani őket onnan. Volt olyan állat, amelyik még most sem tudott lábra állni a hónapok óta tartó éhezés miatt.

PETA nyomozók találtak tömegsírokat Ukrajnában újra. A hazudik az ukrán kormány, és a szponzorok és a labdarúgásban.
2012 márciusában, egy kutatócsoport utazott a PETA-tól Ukrajnába és elment 7 napon át a helyi állatvédő aktivisták útjukat szerte az országban. Szerettük volna látni, hogy a bejelentések az ukrán kormány híján november 2011, a kegyetlen befogása és megölése a hajléktalan kutyák megállítani. Folyamatosan igazolják nevezetesen a szponzorok Euro 2012 , valamint a labdarúgó-szövetségek csinál semmit.

PETA és Ukrajna. Kattints a képre, vagy magyararul itt.