freya bejegyzései

Toxoplazmózis miatt lett félvak a mezőkovácsházi Cintia. Az állati vizelettel terjedő betegséget egy homokozóban szedhette össze. A négyéves kislányon már csak egy speciális műtét segíthet.
Kúszik, mászik, ugrabugrál a többi négyévesekhez hasonlóan, szinte meg sem áll a mezőkovácsházi Oláh Cintia. Szépsége akár egy angyalé, vidámsága pedig bármelyik felnőttet mosolyra fakasztja. De Cintia anyukája mégis gyakran hullajt könnyeket, amikor gyermeke sötétedéskor egyre többször ütközik az ajtófélfáknak. Ugyanis a kislány a fél szemére megvakult.
– Tavaly októberben kezdődött a kislányom kálvária. Cinti kicsit kancsalítani kezdett a bal szemére, megijedtem, de semmi rosszra nem gondoltam. A háziorvosi szűrővizsgálaton sem találtak semmit – emlékezett vissza a kislány édesanyja, Aranka.
A gyermek édesanyja több orvoshoz is elvitte Cintiát. Az eredmény megdöbbentette: gyermeke az állati vizelettől szennyezett homokozóban szedte össze betegségét
Fotó: Végh István
Az anya viszont nem nyugodott bele, számos orvosi vizsgálat következett. Végül nem várt eredmény született: Cinti szervezetét a toxoplazmózis károsította.
– Kutyák, macskák ürülékével való érintkezés útján kaphatja meg az ember. De nekünk soha semmilyen állatunk nem volt – folytatta az édesanya. – Csak a házunk melletti homokozóból kaphatta el ezt a betegséget. Arra ugyanis sajnos már volt példa, hogy amikor lejöttünk játszani a homokozóhoz, bosszankodva számolgattuk az állati lábnyomokat. Egy gyerek pedig bármelyik óvatlan pillanatban belenyúlhat a szemébe, vagy a szájába piszkos kézzel. Valószínűleg ez történhetett.
Kokavecz Julianna alpolgármester a Borstól értesült az esetről, és azonnali vizsgálatot ígért.
– Az önkormányzat – az elkerített óvodai és bölcsődei területek mellett – mindössze egy játszóteret üzemeltet, azt is az uniós előírásoknak megfelelően. Ott viszont nincs homokozó. Nem kizárt, hogy parkrendezés címén maguk a lakók alakítottak ki egy homokozót, de erre nem kértek és nem is kaptak engedélyt.
A kislány orvosi ellátása, különleges betegsége miatt csak budapesti szemészeti klinikán lehetséges. Várhatóan jövő héten megműtik Cintia szemét. Forrás: Borsonline.hu, Sütő Dániel.
Videó: A fél szemére megvakult egy négy éves mezőkovácsházi kislány, Cintia. Az orvosok szerint azért, mert fertőzött kutya-vagy macskavizelettel átitatott homokot dörzsölt a szemébe. A kislányt a jövő héten műtik, de ha valami rosszul sikerül, akkor akár az agya is megsérülhet:

Egy sportvadász Heves megyei terepbejárása közben egy szlovák gyűrűt viselő, hat éves parlagi sas tetemét fedezte fel, röviddel később a madár elpusztult párja is előkerült. Az állatorvosi és toxikológiai vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy mindkét madár szándékos mérgezés áldozatává vált – írja a Heves Megyei Hírlap.
Meglepő módon a szlovák gyűrűs sas tetemében hat sörétszem is volt, amelyek egy hónapokkal vagy évekkel korábban elszenvedett és túlélt lövésből származhattak – közölte az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületet (MME) kommunikációs munkatársa. Szász Péter tudatta azt is: a most megkerült két sassal már ötvenre emelkedett az elmúlt hat évben megmérgezett parlagi sasok száma. Ez az eset jól példázza, hogy hazánk vadvilágának pusztítása milyen súlyos és összetett probléma. Az elmúlt 15 évben több mint ezer védett és fokozottan védett madár esett bizonyítottan illegális mérgezés áldozatául, és a meg nem talált áldozatok száma ennek többszöröse lehet – mondta Horváth Márton, az MME fajvédelmi csoportvezetője.
A világviszonylatban veszélyeztetett parlagi sas európai uniós állományának mintegy kétharmada – 140 pár – hazánkban él, ezért nagy a felelősségünk a faj megőrzésében. Tavaly ugyancsak Heves megye volt érintett az utóbbi évek legkülönösebb parlagisas-lopásában is, a fiókákat végül sikeresen nevelőszülőkhöz helyezték – írja az Agromonitor.hu

Az Elveszett Állatok Alapítvány Kellemes Ünnepeket kíván minden olvasónak néhány jó tanács kíséretében. Mindenki lázasan készül az ünnepekre, és sok embernek a bevásárlások mellett kevesebb idő jut kedvencére. Az ünnepek alatt próbálja behozni a lemaradást, de előfordul, hogy az igyekezet közben elfelejti az alapvető tartási szabályokat.
Óhatatlan, hogy a nagy családi ebédek, vacsorák során négylábú barátaink is részesülnek a feltálalt ételekből, ami általánosságban nem lenne gond, hiszen a házi koszt a megfelelő számukra. Nem szabad azonban ilyenkor sem olyan táplálékot adni, ami káros lehet egészségükre, pl. csokoládé, szőlő.

Manapság egyre nyilvánvalóbb, hogy kedvenceink hasonló betegségekben szenvednek, mint mi. Ételallergia, tejcukor-, vagy lisztérzékenység, cukorbetegség. Ezek nemcsak örökletesek, hanem a túlzott beviteltől is kialakulhatnak.
Az érzékenységi reakciót legtöbbször a tehéntej, a szárnyasok, a tojás, a szója- és gabonafehérjék indítják el. Néhány esetben a gyümölcsök – szamóca, eper, málna, kivi, banán, vagy citrusfélék – fogyasztása is csalánkiütéssel, hasmenéssel, szélgörcsökkel, súlyosabb esetekben ekcémával jár. Ezen táplálékok a gyomor- és bélrendszerben okoznak zavart, ami az étkezést követően hányingert, hányást, vizes, később akár véres hasmenést, felfúvódást eredményez. Súlyos esetben az egész szervezet, azaz a nyálkahártyák, a légutak és a vérkeringés is veszélyt jelez.
A karácsonyi menü kis barátunk esetében a fűszerezés miatt is kockázatos lehet, mert a túlzott sózás és borsozás a gyomrukat is megterheli, amely később veseproblémákhoz is vezethet.
Természetesen az alkalmi túletetés is komoly bajt okozhat. Ne adjunk kutyánknak káposztaféléket, tehát a töltött káposztával is óvatosan bánjunk, mert felfúvódást okoz. Hasonlóan a hüvelyesekkel is, mert nehezen emészthetők. Soha ne kapjanak szilánkosan törő – baromfi, vad – csöves csontokat és gerincdarabokat! A nyelőcső sérülésétől kezdve a végbéleltömődésig lehet a következménye, sőt haláleset sem ritka!
Gyakori, hogy egész évben diétás tápot kap az eb, de az ünnepek alatt zsíros, fűszeres ételekből is részesül. Pár óra múlva ki alakulhat az életveszélyt okozó hasnyálmirigy-gyulladás.
Kutyának, macskának szigorúan tilos csokoládét adni! A kakaóban lévő egyik alkotó ugyanis súlyos mérgezést, kisebb testű kutyáknál halált is okozhat! A cukor szintén nagyon káros a ragadozók számára. Egyrészt megterheli a gyomrot, és hasmenést, emésztőrendszeri problémákat idézhet elő, másrészt rontja a fogakat.
Tehát a karácsonyi bejgli, sütemények, cukorkák, jégkrém és egyéb édességek NEM szerepelhetnek étlapjukon! Nem ritka, hogy kedvencünk kihasználja azokat a pillanatokat, amikor figyelmünk lankad, és sikerül elcsenni egy-egy szaloncukrot, habcsókot, ezért fokozottan ügyeljünk, hogy ezek a karácsonyfán, vagy a díszített asztalon számukra elérhetetlenek legyenek. A jó szándék, a szeretet kifejezése ne az édesség legyen. MTI

Kutyákkal és macskákkal az allergia ellen – videó

A brit X-Faktorban feltűnt énekesnő elkötelezett híve az állatvédelemnek. Mi sem bizonyítja ez jobban, mint az, hogy segít a „Collars Not Cruelty” névre keresztelt program népszerűsétésében.
Leona Lewis és a World Society for the Protection of Animals (WSPA) nevű nemzetközi állatvédő társaság összefogott a „Collars Not Cruelty” (A nyakörv nem kegyetlenség) szlogennel futó kampányban – adta hírül az állat-, és környezetvédelemmel foglalkozó ecorazzi.com.
A világon 20 millió kutyát különítenek vagy altatnak el, azért mert az orvosok és szakemberek veszettségre gyanakodtak. A veszély valós, hiszen évente 55 ezer ember hal meg a kutyák által terjesztett veszettség miatt. Azonban az emberek és az állatok halála is elkerülhető lenne egy egyszerű programmal.
Lewis és a WSPA a világ számos országban arra bíztat mindenkit, hogy oltassák tömegesen a kutyákat. Hiszen inkább injekciót kapjanak, mint a vágóhídra menjenek. A program lényege, hogy minden kutya, akit beoltottak kap egy piros nyakörvet. A WSPA szerint a terv egyszerű nagyszerű és humánus.
„Teljes képtelenség, hogy évente 20 millió kutyát ölnek meg a veszettségtől való félelem miatt, mikor van alternatív megoldás. Nagyon szeretnék segíteni a WSPA-nek felhívni a figyelmet arra, hogy mi folyik a világban.” – mondta Lewis a programmal kapcsolatban. Lewis szerint fontos, hogy az emberek tudjanak erről.
Leona Louise Lewis, Londoni születésű pop- és R&B-énekesnő, aki 2006-ban a brit X Faktor tehetségkutató műsor harmadik szériájának győztese lett. Első albuma, a Spirit világszerte 7 millió példányban kelt el. Eddigi legsikeresebb dala “Bleeding Love” címet viseli, eddig háromszor is jelölték Grammy-díjra – írja a Napidoktor.hu

Törvény tiltja, s állatkínzásnak minősítik, ezért büntetik az elektromos halászgép alkalmazását. Kéttucatnyi, szabálytalan eszközöket használó horgász, illetve halász ellen indított eljárást a nyári főszezon vége óta a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság.
Busi László alezredes tájékoztatása szerint a vakáció vége óta a Tiszán, a Tisza-tavon, valamint a kapitányság illetékességi területéhez tartozó holtágakon folytatódtak az intenzív ellenőrzések. Ennek eredményeként szeptemberben 24 ember ellen indítottak nyomozást lopás és állatkínzás megalapozott gyanújával. Az elkövetők két esetben elektromos halászgépet használtak, két alkalommal gereblyézés módszerével horgásztak, négy esetben hálóval, míg két esetben varsával halásztak.
Az eddigi adatok szerint csaknem 600 ezer forint kárt okoztak, a lefoglalt hal mennyisége meghaladja a 300 kilogrammot.
A razziasorozat egyik legjelentősebb akcióját szeptember utolsó napjaiban hajtották végre, elfogtak és előállítottak egy helyi lakost, aki gépkocsijával 175 ezer forint értékű nemes halat – pontyot, folyami harcsát és süllőt – szállított zsákokban. A halakat a gyanúsított társai fogták ki elektromos halászgéppel, amelynek használatával a lopás mellett állatkínzást is elkövettek (a szerkezet gyakorlatilag megbénítja a halakat, amelyeket aztán könnyebb kifogni). A rendőrség két embert vett őrizetbe az ügy kapcsán – jelezte az alezredes, hozzátéve, hogy a felderített bűncselekményekben a nyomozások jelenleg is tartanak.
Busi László kitért arra is, hogy az év hátralévő időszakában a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság folytatja az ellenőrzéseket, különös tekintettel a tilalmi idők betartására és a vermelőhelyek védelmére – írja a Dehir.hu.

A cáparajongóknál és a cápatámadást elszenvedett embereknél kihúzta a gyufát a mostanában egyre elmebetegebb kampányokkal előrukkoló PETA.
A Florida partjainál horgászó Charles Wickersham combját múlt héten ragadta meg egy bikacápa (ez a cápafajta kifejezetten kedveli a sekély vizet), szerencsére azonban ennyivel be is érte, és a horgász a gyors ellátásnak (és 800 öltésnek) köszönhetően hamar fel fog épülni. A PETA viszont meglátta a lehetőséget a sztoriban, és gyorsreagálású hadtestként egy szerintük irónikus kampányképpel rukkoltak elő íziben.
A roppant ízléses üzenettel arra utalnak, hogy a horgász megérdemelte, hogy megharapta a cápa, nem kellett volna ártstlan halacskákra vadásznia. Ez sokaknál kiverte a biztosítékot, elsőként a horgász édesanyjánál. A New York Daily News megkérdezte a PETA munkatársát az esetről, mire Ashley Byrne így válaszolt: “Csak az amerikaiak 12 milliárd halat ölnek meg évente, hogy megegyék azokat.” Aztán, hozzátette: “Nagyon örülünk, hogy Wickersham úr fel fog épülni. Reméljük, hogy ez után a szörnyű és fájdalmas élmény után ő és más horgászok is belegondolnak, hogy milyen fájdalmat érezhetnek azok a halak, melyeket megölnek, és más elfoglaltság után néznek.”

Az állateledel éves piaca 40 milliárd forint körül mozog. Ennek mintegy 60 százaléka jut kutya-, míg 40 százaléka macskaeledelre. Növekvő árérzékenység az olcsóbb kategóriákban, bővülő választék speciális eledelekből a prémiumok között – ez jellemzi most az állateledelek piacát. A kereskedelmi márkák aránya változatlanul kimagasló, az eladásokból egyre nagyobb a modern kereskedelmi csatornák súlya.
A házi kedvencek is megszenvedik az elhúzódó fogyasztás-visszafogást: az elmúlt 12 hónapban csökkent az állateledel-piac. Igaz, az értékbeli csökkenés üteme lassult az elmúlt fél évben, jelzi Földi Adrienn, a MARS Magyarország trade marketing menedzsere, aki hozzáteszi:
– Azok a gazdik, akik eddig előre gyártott állateledelt vásároltak kutyáiknak és macskáiknak, továbbra is megveszik a napi etetéshez szükséges mennyiséget házi kedvenceiknek, de sokkal ártudatosabban vásárolnak, keresik a jó ár-érték arányú ajánlatokat.
A piac másik nagy szereplője, a Nestlé is érzékeli a nehézségeket, de a jövőt illetően a cég optimista. Ezt bizonyítja az a jelentős lépés is, hogy a Nestlé Purina Petcare idén július 8-án új gyáregységgel növelte a büki Purina üzem kapacitását.
– A 10 000 négyzetméteres, 10 milliárd forintos beruházás tovább erősíti a büki gyáregység regionális szerepét. A most 50 000 négyzetméter alapterületűre növelt gyárkomplexum, mint a Nestlé egyik legnagyobb európai állateledelgyára, a Purina termékek iránti egyre növekvő közép- és kelet-európai keresletet is kielégíti – mondja Forczek Zsolt, a Nestlé Hungária Kft. marketingmenedzsere.
A kereskedelmi márkákat is akciózni kell – A hazai piac egyik jellegzetessége, hogy a kereskedelmi márkák pozíciója nagyon erős, a mennyiségi eladásoknak még mindig több mint a felét jelenti.
– A minőség/megbízhatóság kérdése tovább erősödött, és a hazai termelés szerepe is felértékelődött – érzékeli Molnár Zoltán, a Pet Hungária Kft. marketingigazgatója. – A kutyatápok piacán átmeneti megtorpanás érzékelhető, a macskapiac minimális fejlődést tudott realizálni a kereskedelmi márkák területén. A kis és nagy kiszerelés aránya az alacsonyabb töltősúly felé mozdult el. Az árérzékenység még a legolcsóbb kategóriákban is nagyon erős, jól mutatja ezt a forgalom akciós részesedése, ami még a kereskedelmi márkák esetében is 30 százalék feletti! – Mind kutya-, mind macskaoldalon inkább nedves állateledelt vásárolnak a gazdik, és ez a trend csak erősödött az idei első félévben – állapítja meg Földi Adrienn. – Ha az értékesítési csatornákat nézzük, nincs szignifikáns eltolódás, ugyanakkor azt látjuk, hogy a nem tradicionális állateledel-üzletek megerősödnek a tradicionális szaküzletek ellenében.
Mint oly sok más FMCG-kategóriában, az állateledeleknél is megugrott a promócióban eladott termékek súlya. Ez itt nem feltétlenül árakciót jelent, mondja Földi Adrienn, hanem a vásárlók előnyben részesítenek például olyan ajánlatokat, ahol egy másik fajta terméket ajándékba kapnak, vagy ha ugyanazon termékből többet vesznek, és valamelyik ajándék.
Bővül a speciális tápok választéka – A MARS Magyarország ebben az évben folyamatosan bővítette portfólióját mind macska-, mind kutyavonalon.
Februárban vezették be az új, dupla húsos WHISKAS alutasakos termékeiket, amelynek minden egyes szaftos falatkája kétféle húsos ízesítésű. Elérhetővé vált a WHISKAS Junior már nagyobb, gazdaságosabb kiszerelésben is, és teljes körűvé váltak a PEDIGREE Denta Jutalomfalatok kicsi, normál és nagy testű kutyák számára. Ebben a hónapban jelentek meg az üzletekben az ivartalanított macskák számára kifejlesztett speciális WHISKAS eledelek, ugyanis az ő szervezetük és életmódjuk másfajta termékösszetételt kíván.
– Az idén megújult a PE-DIGREE Jutalomfalat ATL-kampányunk is: sokak emlékezhetnek a kutyaprotkós reklámfilmünkre – idézi fel Földi Adrienn.
A cég mindezek mellett immár harmadik esztendeje igyekszik segíteni a menhelyi kutyákat és örökbefogadásukat a PEDIGREE Örökbefogadási Program segítségével.
A Nestlé állateledel divíziója, a Purina elkötelezett a folyamatos termékfejlesztés mellett. Kutatói és táplálkozási szakértői olyan tápok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek leginkább megfelelnek a házi kedvencek eltérő igényeinek.
– Az öregkorba lépő, 7 évnél idősebb kutyák számára egy olyan speciális tápot kínálunk a Pro Plan márkán belül, amely bizonyítottan támogatja az idős kutyákat szellemi frissességük és aktív életmódjuk megőrzésében – mond példát Forczek Zsolt. – A macskák eltérő igényeinek megfelelően a Purina One és már a Friskies márkacsaládban is megtalálhatóak a kifejezetten ivartalanított macskáknak kifejlesztett termékek.
A Pet Hungária a 2011/12-es gazdasági évben számos termék- és szervezeti innovációt hajt végre. Idén tovább növelte erőfeszítéseit a minőség és megbízhatóság területén.
– Gyáraink nyáron sikeresen teljesítették az IFS legmagasabb kritériumrendszerét, és nagy büszkeség számunkra a hazai piacvezető kereskedőlánc 2011-es gyártói auditjának megszerzése, amely ma az állateledelben a legmagasabb minőségi kitüntetés – újságolja Molnár Zoltán.
A cég hamarosan nyit a web2 és az internetes értékesítés irányába, tudjuk meg a marketingigazgatótól. Emellett a magyar állateledel-gyártók egyesületével közösen jelentős támogatást nyújt a felelős állattartás projekthez. A felelőtlen állattartás tüneteit pedig a menhelyek támogatásával próbálja enyhíteni.