Posted on

Anya csak egy van

Egyáltalán nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy az anyai ösztön az állatvilágban sem ismeretlen fogalom. Erre egyébként az egyik legjobb példa éppen kutyáink viselkedése. Legrégebbi háziállatunkban az ember környezetében töltött évezredek során számos ösztöntevékenység elhalványodott, elsatnyult. Az anyai gondoskodó viselkedés viszont szinte teljesen megőrizte eredeti formáját…
Az anyaállat és a kölykök közötti viszony kétoldalú kapcsolat: az anya védelmezően gondoskodik kölykeiről, a kicsinyek pedig igénylik, sőt kifejezetten keresik ezt a gondoskodást.
Már az első hetekben megfigyelhetjük a kiskutyák gondoskodásra vágyó (anyát kereső) viselkedését. A kölyköknek kezdetben – egyhetes korukig – viszonylag nagy melegre van szükségük, ezért egyrészt az anyához bújnak – az ő teste a hőforrás másrészt egymáshoz simulnak, egy kupacba másznak, és így melegítik egymást. A testi érintés persze nemcsak a meleget, hanem az anya távollétében a megmaradást, a védelmet is szolgálja.
Eleinte a kiskutyák gondoskodást igénylő viselkedése rendszerint segélykérésekből áll: nyüszítenek vagy vinnyognak. A farkaskölykök is hallatnak hasonló hangokat, de nem annyira hajlamosak erre, mint a kiskutyák. A kutyakölykök, ha például elviszik őket az alomból, fülsértő hangon sírnak, keresgélnek, jobbra-balra szimatolnak, egészen addig, amíg anyjuk a segítségükre nem siet. A gondoskodást igénylő viselkedés körébe tartoznak azok a kéregető mozdulatok is, amelyek révén a kutyakölykök – de a farkas- vagy a sakál kölykök is – ösztönzik szüleiket, hogy számukra „előöklendezzék a táplálékot “. Újból és újból meglökik orrukkal az apa- vagy az anyakutya szájszögletét. A kutyakölykök ezt kb. a 22. naptól cselekszik. Ezt a fajta kéregető lökdösést már szociális viselkedési sablonként kell felfogni; nem más ez, mint követelés, amelyre „szolgáltatás” a válasz. Ez a viselkedésmód nagymértékben különbözik a teljesen ösztönös, veleszületett „tejlépéstől”. Itt a kiskutyák már szinte „tudatosan” cselekszenek.
Ugyancsak táplálékkérő, kunyeráló mozdulat, amikor az 5-6 hetes kölyökkutya az anyja hasa alatt állva újból és újból felemeli egyik mancsát és azzal az emlő felé csapkod. Ez általában akkortájt figyelhető meg, amikor az anyakutya már nem kizárólag a fekvőhelyén szoptatja kölykeit, hanem gyakran feláll, mint a kapitóliumi nőstényfarkas. A kölyökkutyák pedig ilyenkor már – pontosan úgy, mint Róma alapítói – fejükkel felfelé szopnak. Ebben a pozitúrában persze nehezükre esik egyidejűleg felfelé tartani mindkét elülső mancsukat, így hamarosan megelégednek azzal, hogy az egyik mancsukkal „masszírozzák” az emlőt, míg a másik a testük megtámasztására szolgál.
Az emberhez szoros érzelmi kötelékkel fűződő kutyára jellemző egyébként – és ebben a gondoskodásra vágyó viselkedése jelentősen eltér a többi állatfajétól -, hogy felnőtt korában is állandóan igényli gazdájának oltalmát, gondoskodását. Sőt nem csupán igényli, hanem különböző viselkedésmódokkal egyenesen kiprovokálja! Ilyen a játékra való felhívás, a kéznyalogatás, a testi kontaktusra való törekvés stb. „Viszonozza” is a gondoskodást: őrzi gazdája otthonát, védelmezi a család tagjait, és a legkülönbözőbb feladatokat végzi el az ember szolgálatában.
dr. Szinák János

Vélemény, hozzászólás?