Posted on

Állítólag a vadász is szereti az állatot, de azért agyonlövi

A lövés csendje
A vadász nem sértődött meg. Biztosított, ők legalább annyira szeretik az állatokat, mint mi, de sajnos, ma már nincsenek nagyragadozók, s helyettük az ember kénytelen ritkítani az állományt. Állítólag…
Kinek mire kell az erdő?
Október eleji fél hat van, már alkonyodik. A hegyvidéki rengeteg egyik völgyében, erdészház udvarán, fél-fahasáb padon ülök, az asztalon papír és bor. Majdnem teljes a csönd. Mindössze a száraz, lehulló levelek finom zöreje, néhány hazasiető madár röptéje és persze a szarvasbőgés figyelmeztet, hogy élet vesz körül.
Éppen fát vágtam az esti begyújtáshoz, amikor az első vadász felbukkant a kiskapunál. Barátságos arccal közeledett, és inkább szemrehányó, semmint dühös, parancsoló hangsúllyal így szólt: “Uram, olyan jó csend volt mostanáig, miért nem élvezik maguk is, miért kell ekkora zajt csinálni?” Az első pillanatban nem értettem, mi végre méltatlankodik, tehetnék-e idevalóbbat?
Hamar kiderült, mi a baj. A vadászatban teljesen járatlanul, ostobán azt hittük, szarvasbőgéskor tilos vadászni. Most megtudtuk, egyáltalán nem. Sőt! Miután a bikát ilyenkor az erős ösztönök óvatlanná teszik, a kiváló távcsöves puskákkal könnyen leteríthető.
Őszintén szólva, nem vagyunk vadászat pártiak, mondtam, mi fényképezőgépeket hoztunk. Mi teleobjektívvel próbáljuk becserkészni az állatokat. S hogy még jobban megdöbbentsem, közöltem, húst sem eszünk, és egyáltalán nem örülünk, hogy most itt lövöldözni fognak.
A vadász nem sértődött meg. Biztosított, ők legalább annyira szeretik az állatokat, mint mi, de sajnos, ma már nincsenek nagyragadozók, s helyettük az ember kénytelen ritkítani az állományt. Jól látszott, ez a férfias küldetéstudat igen fontos része látogatónk életprogramjának. Nem akartam olyan részletkérdésekkel zaklatni, hogy mások mellett csak nem a kedves papa, nagypapa irtotta ki a farkast, a hiúzt erről a vidékről, és azt sem kérdeztem meg, valóban nagy öröm győzni egy ennyire egyesélyes közdelemben?
A Csönd ereje
A második vadász mintegy félórával később érkezett és azt mondta, ne haragudjunk, amiért ismét arra kérnek, legyünk teljes csendben. Értsük meg őket, dolgozó emberek, ritkán vadászhatnak, s ma reggel óta követik ezt a szarvast. Legalább hatig várjunk a zajongással, ígérik akkor elmennek. Miért éppen hatkor, kérdeztem. Azért, válaszolta, mert addigra az állatuk kijön a tisztásra és meglőhetik.
Az alacsony, kisség görbe hátú, pocakosodó ember oly szelíd hangon, szinte alázattal beszélt, kérését annyira jogosnak éreztem, hogy azonnal kikapcsoltam a híreket halkan közlő zsebrádiót. A vadász visszasietett a vastag törzsű fa mögött megbúvó két társához.
Előbb arra gondoltam, behúzódok a házba a vastag falak közé. De valami visszatartott, és szinte kényszerített, hogy ne vonjam ki magam a jelenetből, ellenkezőleg, vállaljak szerepet benne. Rövid töprengés után, néhány gyermeteg ötletet is elutasítva, a történtek pontos leírását találtam az egyetlen lehetőségemnek.
Még néhány perc és hat óra.
Most éveknek tetszenek a másodpercek.
Most minden teljesen néma. Most a szarvast sem hallani, utoljára a tisztás felől neszezett.
Most tökéletes a csönd.
Ez a lövés csöndje!
(Írta Kecskeméti Károly, Harmonet)

Vélemény, hozzászólás?