Posted on

Állatok világnapja a Rex Állatszigeten

Állatbemutatók, kiállítás és koncertek is szórakoztatják a látogatókat szombaton, az állatok világnapján az újpesti Rex Állatszigeten.
A rendezvényen megnyílik a kilenc magyar kutyafajtát bemutató kiállítás, melyet a magyar fajták elismert tenyésztőivel folytatott színpadi beszélgetések követnek. Az érdeklődők láthatnak kutyaszépségversenyt, megcsodálhatják a házi kedvencek ügyességét, a kisebbeket pónihintó, trambulin és kézműves foglalkozások, a nagyobbakat a többi között Sasvári Sándor és a Bon Bon együttes koncertje szórakoztatja – közölte Király Péter, a Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója csütörtökön az MTI-vel.
Az állatok világnapja, október 4., az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója, de világszerte, így 1991 óta Magyarországon is minden év október első vasárnapján tartják. A rendalapító Assisi Szent Ferenc a legenda szerint nem csak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük, s már a XIII. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. A világnapon ma már nem csak a vadon élő, hanem minden állat védelmére felhívják a figyelmet.
Ezen a napon az állatmenhelyek és állatkertek is megemlékeznek védenceikről. Céljuk az ember által kiszolgáltatott helyzetbe taszított állatok életkörülményeinek a javítása, az emberek figyelmének a felhívása a gazdátlan, sanyarú sorsú élőlények iránt. Az ünnepnap jó alkalom arra, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, figyelmeztessen az élet tiszteletére, és a békés együttélés fontosságára – olvasható a közleményben.

Vélemény, hozzászólás?