Posted on

A rovarok is rendelkeznek saját személyiséggel

A Debreceni Egyetem (DE) Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének kutatói egy kétéves kutatási program végeztével arra a nemzetközi figyelmet is kiváltó eredményre jutottak, hogy a rovarok is rendelkeznek saját személyiséggel.
A tanszék állati viselkedéssel foglalkozó kutatói rovarokon, mégpedig a köznyelvben suszterbogárként is ismert verőköltő bodobácsokon (Pyrrhocoris apterus) bizonyították be, hogy a rovarok is rendelkeznek saját személyiségjegyekkel – írta Barta Zoltán, a DE Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszékének professzora közleményében.
A kutatásban az állatokat különböző szituációk elé állították, amelyekben az egyének viselkedésére koncentráltak. A bátorság, az aktivitás és a felderítőképesség voltak azok a jellemzők, amik különböző szituációkban hasonlóan nyilvánulnak meg. A kísérletben részt vevő kutatók kifutót építettek, amit a bátorság és a felderítőképesség tanulmányozására, valamint az állatok aktivitásának általános megfigyelésére használtak. Ezen túl kisebb üvegekben arra keresték a választ, hogy az adott egyedek milyen gyorsan jönnek elő búvóhelyükről – foglalta össze a kutatást Barta Zoltán és Gyuris Enikő doktorandusz.
A kutatás eredményei szerint a szárnyas példányok bátrabbak és nagyobb felfedezőkedvvel rendelkeznek, mint a szárnyatlanok, de csak a nőstények esetében. Ezek a megfigyelések összhangban vannak más kutatók elméleti eredményeivel is. A kísérlet során a kutatócsoport azt is valószínűsítette, hogy a személyiség kialakulását a rovarok várható szaporodási sikere befolyásolhatja: azok az egyedek, amelyeknek várható szaporodási sikere kisebb, merészebben viselkednek, mivel kevesebb a vesztenivalójuk.
Barta Zoltán közölte azt is, hogy a jövőben a bodobácsok szociális viselkedését is tesztelni kívánják, igyekeznek megadni a választ arra a kérdésre, hogy mennyire keresik egymás társaságát a bogarak.

Vélemény, hozzászólás?