Posted on

A radikális állatvédők miatt Japán ideiglenesen nem öl bálnákat

Egy radikális állatvédő szervezet hajóinak állandó zaklatása miatt Japán ideiglenesen leállította éves antarktiszi bálnavadászatát.
Nakaoku Tatszujának, a japán halászati ügynökség illetékesének közlése szerint a hivatalosan tudományos célú bálnavadász expedíció február 10. óta szünetel az állatvédők sorozatos beavatkozása miatt. Elmondta: amint a körülmények már biztonságosnak tekinthetők, a flotta folytatja a tervek szerint legfeljebb 945 bálna – más források szerint mintegy 850 déli csukabálna – elejtését. Kérdésre válaszolva azt sem zárta ki ugyanakkor, hogy a négy hajót a vadászati szezon márciusi végénél korábban vissza kell majd hívni.
A Sea Shepherd Conservation Society nevű amerikai környezetvédelmi szervezet hajói hetek óta üldözik a japán bálnavadász flottát az Antarktisz-közeli jeges vizeken, és megpróbálják blokkolni a vadászatot.
Tavaly júliusban a Sea Shepherd egyik aktivistáját egy japán bíróság kétéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, amiért felmászott egy bálnavadász hajóra. Ugyancsak tavaly a szervezet egyik hajója elsüllyedt, miután összeütközött az egyik japán hajóval.
A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) Japán tudományos célú bálnavadászatát kivételnek tekinti az 1986-os vadászati tilalom alól, kritikusok szerint azonban a tudományos célúnak mondott vadászat valójában kereskedelmi érdekeket szolgál. Tavaly Ausztrália panaszt nyújtott be Japán ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon azt követelve, hogy a szigetország állítsa le a bálnavadászatot az Antarktisz körüli Déli-óceánon. Döntés legkorábban 2013-ban várható.

One thought on “A radikális állatvédők miatt Japán ideiglenesen nem öl bálnákat

  1. […] környezetvédelmi miniszter. A japán halászati ügynökség egy nappal korábban közölte, hogy felfüggesztette működését a bálnavadászflotta feldolgozóhajója, mert állandóan zaklatták az állatvédők. A japán […]

Vélemény, hozzászólás?