Posted on

A majmoknak is vannak barátaik

A törzsfejlődés során az állatok közt kialakult legkorábbi barátságok alapja ugyanaz, mint manapság az embernél: a barátok támogatják egymást a bajban, kölcsönadnak értékes eszközöket, vagy megosztanak egymással egy-egy jó falatot.
A barátság evolúcióját kutatva német antropológusok bizonyították, hogy a korábban csak az emberi kapcsolatokra fenntartott barátság fogalma létezik az állatvilágban is – írja a New Scientist.

A németországi Max Planck Intézet evolúciós antropológusa, Christophe Boesch csaknem két éven át figyelte egy elefántcsontparti csimpánzhorda életét. A 44 fős csapatban voltak a csimpánzok között jó barátok, akik, bár nem voltak rokonok, táplálékot adtak egymásnak, vagy jól használható botokat, köveket engedtek át, kisegítették a másikat, ha az csetepatéba keveredett, osztoztak a legjobb hűsölőhelyeken, kurkászták a másikat, vagy akár párosodtak is egymással.
A kutatók eddig azt gondolták, hogy az ilyesfajta szívesség motivációja az állatoknál csakis az azonnali ellenszolgáltatás, elsősorban a szex lehet, ez azonban nem így van, már csak azért sem, mert a barátságos gesztusokat nemcsak ivarérett felnőtt példányoknál, hanem fiataloknál, öregeknél, azonos és ellenkező nemű pároknál is megfigyelték.
Tény, hogy az ivarérett hímek mindenekelőtt szexet vagy legalább kurkászást reméltek attól a nősténytől, amellyel kedvesek voltak, de nem feltétlenül kaptak azonnali reakciót. A statisztikák szerint a nőstények egyszerűen csak hajlamosabbak voltak azokkal a hímekkel párosodni, amelyek többször is megosztották velük zsákmányukat és kincseiket.
„A majomhorda tagjai nagyon sok időt és energiát fektettek a tárgyak és kedveskedések adásvételébe, de ami ennél is figyelemreméltóbb, az az, hogy kapcsolataik egyáltalán nem véletlenszerűek” – mondta Boesch. Az állatok figyelmükkel mindig egy-két társukat tüntették ki. Ehhez elengedhetetlen a memória képessége és az a szándék, hogy hosszú távú kapcsolatokat építsenek ki. Ezek a tartós, egymást támogató barátságok valószínűleg erősítik a horda összetartását, és segítik őket a változó körülményekhez való alkalmazkodásban, éppúgy, ahogy az az emberi társadalomban történik.
Az utóbbi években a madarak viselkedésbiológiáját kutatók is sok meglepő ismeretet szereztek. Legutóbb például kiderült, a hollók is gesztikulálnak. Csőrüket használva hadonásznak, hogy felhívják magukra egy másik madár figyelmét. Sőt különböző apró kincseket, köveket, gallyakat vagy mohát mutatnak fel, így kezdeményezve kapcsolatot egy másik nembéli hollóval. Azt már régóta tudjuk, hogy kutyákat és majmokat meg lehet tanítani a jelekkel való kommunikációra, így sok mindent tudnak közölni gazdájukkal vagy állatkerti ápolójukkal. A vadonban azonban eddig csak főemlősöknél figyelték meg a gesztikulálást, ami tulajdonképpen az emberi nyelv alapja.
Simone Pika és Thomas Bugnyar, a bécsi egyetem munkatársai hét hollópárt figyeltek két éven át a vadonban, és azt vették észre, hogy a madarak kizárólag az ellenkező neműeknek produkálják magukat, és csak akkor kezdenek ajándékokat mutogatni, ha látják, hogy a másik figyeli őket. Az apró tárgyak bemutatását és felajánlását az udvarláshoz, majd később az életre szóló kapcsolatuk megerősítésére is használják.
A holló egyébként az egyik legintelligensebb madárcsoporthoz, a varjúfélékhez tartozik, amelyeknél már eszközhasználatot is megfigyeltek korábban, épp ezért nem olyan meglepő, hogy pont a hollók képesek a „csőrjelekkel” való kommunikációra. Az egész életükön át hűséges párok a gesztikulálás mellett saját szótárat, azaz csak általuk használt hangokat is kialakítanak.
A szkeptikusabb etológusok persze kíváncsian várják, hogy azt is felmérjék az osztrákok, hogy mennyire rugalmas és széles körű a hollók taglejtéseinek tárháza. Ha néhány mozdulatuk van csupán, amelyre a fogadó fél mindig ugyanúgy reagál, akkor akármilyen fejlett kommunikációs forma is a gesztikuláció, nem sokban hasonlít a főemlősökére. Forrás: Népszabadság.hu

Vélemény, hozzászólás?