Posted on

A libatenyésztők nem adják fel

Csakazértis liba – vallja több bodoglári libatenyésztő. Nem adják fel, pedig 2006-ban a madárinfluenza miatt néhány nap alatt több mint 300 ezer szárnyast vágtak le a falu 1,5 kilométeres körzetében. Manapság pedig az állatvédők okoznak súlyos veszteségeket a tenyésztőknek.
Tíz évvel ezelőtt Magyarországon tízmilliós libaállomány volt, ma talán hárommillió lehet. Az emberek nagy része csalódott.
Tóth Imrének túl az 50-en mindent elölről kellett kezdenie, csak az épületei és a remény maradt. Kényszervágott tojólibáiért értéküknek alig az egyötödét, 9 millió forint kártérítést kapott.
“2350 darab naposlibáért több mint 7 millió forintot fizettem, és tudtam még 180 mázsa lúdindító tápot vásárolni a teljes kártérítésből, ami a 4765 libára vonatkozott” – mondja Tóth Imre libatenyésztő.
A család anyagi segítsége nélkül nem tudták volna átvészelni ezt a nehéz időszakot, hiszen másfél évig egyetlen fillér árbevételük sem volt. Hetente akár 20 ezer tojást is keltethetnének, ha lenne rá igény.
“Akik éppen a legtetején voltak, és mér meg voltak erősödve, meg voltak a házak, az épületek, az állományt már nem kellett újrafizetni, azok valahogy kínosan el tudtak indulni. Azok, akik viszont próbálkoztak, és küszködtek már addig is, azoknak sajnos esélyük se volt már” – véli Oláh Péterné libatenyésztő.
A termelők szerint a külföldi állatvédők hiteltelen kampányai ugyanúgy a piac játékai, mint 3 éve a madárinfluenza. Sokáig azonban már nem bírják, ha tovább játszadoznak velük.

Vélemény, hozzászólás?