Posted on

A legeltetett tehenek teje jó a szívnek

A legeltetett tehenek teje sokkal egészségesebb az emberi szívnek, mint az ipari állattenyésztő telepeken élőké – mutatták ki amerikai tudósok. Korábbi kutatások már igazolták, hogy a friss füvön élő, legeltetett szarvasmarhák teje ötször annyi konjugált linolsavat (CLA) tartalmaz, mint az állattenyésztő telepeken élő társaiké. Állatkísérletek során azt is igazolták már, hogy a CLA védi a szívet és segíthet a lefogyásban.
A Harvard Egyetem közegészségügyi intézetének kutatói Hannia Campos vezetésével most azt mutatták ki, hogy az emberi szervezet magasabb CLA-szintje csökkenti a szívinfarktus kockázatát. A kutatók 4 ezer embert vizsgáltak meg, és azt találták, hogy a legmagasabb CLA-szinttel rendelkezők (a minta felső ötöde) esetében 36 százalékkal kisebb a szívinfarktus rizikója, mint a legalacsonyabb CLA-szinttel rendelkezők (a minta alsó ötöde) körében. A hatás akkor is szignifikáns maradt, amikor a szívinfarktus más kockázati tényezőit, például a magas vérnyomást és a dohányzást is figyelembe vették.
Az American Journal of Clinical Nutrition című tudományos folyóiratban publikált eredmények szerint a CLA szívvédő hatása túltesz a telített tejzsír ártalmasságán – magyarázta Campos.
“Mivel a legeltetés magasabb CLA-tartalmú tejhez vezet, és ez a szarvasmarha természetes tápláléka, úgy tűnik, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az ilyen típusú állattartásra” – hangsúlyozta a kutatás vezetője. A tejtermékek az Egyesült Államokban ma szinte kizárólag ipari állattenyésztő telepeken tartott tehenektől származnak.

Vélemény, hozzászólás?