Posted on

A kutyaszállítás szabályai

A szabály egyrészt a KRESZ-en alapszik: a kutya dolognak, rakománynak minősül, és azt írja elő, hogy „A rakományt a járművön – annak belsejében, illetőleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.” Illetve egy felsorolást tartalmaz a gondossági kötelezettségekről. A KRESZ szabályainak egy része jellegükből adódóan ún. gumijogszabályok, melyek tartalma más jogszabályoktól és jogalkalmazói mérlegeléstől is függ. Ebből kiindulva a közlekedés általános szabályainak megtartása mellett külön speciális rendelkezéseket is be kell tartani – így az állatszállítás kapcsán is.
A KRESZ mellett az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet rendelkezik az állatszállításról. E jogszabály kimondja, hogy „Állatokat csak idegen- és veszélyforrást jelentő anyagtól mentes, tiszta járművön, vasúton, gépkocsin, repülőgépen, hajón (a továbbiakban együtt: szállítóeszköz), illetőleg ketrecben, tartályban, konténerben stb. szabad szállítani, az állatvédelmi és a 9. számú függelékben foglalt előírások megtartása mellett.” Vagyis ezen szabályok alapján a kutyát gépjárműben ketrecben szabad szállítani.
A fent említett gondossági kötelezettségek közül kiemelendő:
a) a jármű vezetőjét a szabad kilátásban és a vezetésben, a forgalom többi résztvevőjét pedig a jármű fényjelző berendezéseinek észlelésében ne akadályozza;
d) úgy legyen rögzítve, hogy el ne csússzék, le ne essék, ki ne ömöljék, továbbá olyan módon legyen lefedve (letakarva), hogy le ne szóródjék.
A szabályok megsértése a „Közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése” nevű szabálysértésnek minősül, melynek szankciója: helyszíni bírság 5.000 Ft-tól 20.000 Ft-ig, meg nem fizetés esetén az összeg min. 40.000 Ft, max. 150.000 Ft.

Vélemény, hozzászólás?