Posted on

A Herberstein vadaspark

Sokan hajlamosak azt gondolni, hogy télen egy vadaspark lehet a legkevésbé vonzó úti cél, pedig a csodaszép hegyek ölelésében fekvő parkban még télvíz idején sem áll meg az élet.
Stájerország nem csupán a síléccel érkezők számára ígér paradicsomi kikapcsolódást. Azoknak is örömteli úti cél lehet – akár csupán egy hosszú hétvége erejéig is –, akik csak a tél adta szépségekben szeretnének gyönyörködni.
A kristálytiszta levegőjű, behavazott hegyvonulatokkal szabdalt gyönyörű stájer vidék csupán néhány órányi autóútra van Budapesttől. Mintha csak egy mesevilág elevenedne meg a nagyvárosok zajától távol eső, a hóval vastagon fedett dombok rejtekében elterülő vadaspark kapuin belül.
A mindent beborító fehér hótakaróra szikrákat vetnek a napsugarak, melynek látványa első pillantásra rabul ejti a látogatót, és ahogy egyre beljebb halad, ez az érzés csak fokozódik. Girbegurba, keskeny kis gyalogösvények cikáznak keresztül-kasul a hatalmas parkon, melyek fölé kupolaként nyúlnak be a hótól rogyadozó faágak. Varázslatos kis világ ez, ahol szinte csak a tél halk neszeit hallani, és amelybe első pillanatra talán nehéz beleképzelni élő, eleven állatokat. Pedig vannak szép számmal.
A gyalogösvényeken járva rövid időn belül fel-feltűnnek a hatalmas karámok, bennük szinte virítanak a lenyűgöző, téli bundát öltött állatok. A bejárattól nem messze háziállatok nyitják a sort. A kiskecskék, juhok, szamarak szabadon, vagy éppen hogy csak elkerítve bóklásznak a hóban. Kicsivel beljebb pedig egy röpke pillanatra talán a meglepetés erejével hat a látogatóra a hóban cammogó zebrák és antilopok, vagy éppen a vastag hótakarón békésen heverésző gepárdok látványa, ám a kezdeti rácsodálkozás után már teljesen természetesnek tűnik az egyébként meleg éghajlaton élő állatok jelenléte.
A mindent beborító fehér hótakaróval szinte eggyé olvadnak a fehér farkasok, s csak a sok apró kis gombszem sejteti, hogy honnan tartják szemmel a bennük gyönyörködőket. No azért persze akadnak a vadaspark lakói között olyanok is, melyek a kényelmesebb megoldást választva a fűtött belső kifutójukból szemlélik a telet, ám meglepő módon legtöbbjük jól tűri akár még a kemény mínuszokat is.
Lenn a völgyben fekszik a park területéhez tartozó, Stájerország egyik
legromantikusabb, ma is lakott várkastélya, a Herberstein-kastély
A többórás havasi séta, a friss levegő kellemesen erőt próbáló, így jólesik a lenyűgöző barangolás fáradalmait az állatpark éttermében csillapítani, ahonnan szintén nehezen feledhető kilátás nyílik a szemközt húzódó behavazott dombokra.
További programtipp: A határtól nem messze fekvő, gyönyörű stájer tartományt nemcsak a fanatikus sízőknek érdemes felkeresnie, hisz a síelésen kívül rendkívül sokféle kikapcsolódást ígér a vidék. A vadasparktól mintegy 30-40 percnyire fekszik például a tartományi főváros, Graz, mely kedves belvárosával, bájos adventi vásáraival szemet gyönyörködtető sétákat ígér. A Mura által kettészelt, gyönyörű hegyekkel körbeölelve fekvő város 2003-ban elnyerte az Európa kulturális fővárosa címet.
A vadaspark címe: Stubenberg am See, Buchberg 50 (Sankt Johann bei Herberstein)
A legközelebbi nagyvárosok: Graz – kb. félóra; Bécs – kb. 90 perc
Megközelítés: Budapestről optimális esetben kb. 4,5 óra alatt lehet eljutni Herbersteinbe, hiszen alig 400 km-re fekszik a fővárostól. A lehetséges útvonalak egyike az, ha Budapestről Szombathely felé vesszük az irányt, és itt átlépve a határt Oberwart felé fordulunk, majd Hartberg felé folytatjuk az utat, ahonnan a táblákat követve már csak néhány kilométer Sankt Johann bei Herberstein.

A park nyitva tartása:
2010. december 24. és 31. között 10–13 óráig
2010. december 25-én és 2011. január 1-jén zárva
2011. március 18-ig keddtől vasárnapig 10–16 óráig
Belépőjegyárak (november 3. és 2011. március 18. között):
• felnőtt: 7 euró
• gyerek (4–15 éves korig): 5 euró
További információ: www.herberstein.co.at

Vélemény, hozzászólás?