Posted on

A farkastól örökölte apportkészségét

A kutya előszeretettel hozza-viszi a helyén összegyűjtött „kincseit” (labda, csont, kefe, kesztyű, stb.). Számára a kedvenc tárgy megkeresése, megragadása, és hurcolása teljesen természetes. Az apportozás az eb veleszületett zsákmányszerző ösztönén alapul, az ember részére viszont az szükséges, hogy megfelelő keretbe szorítsa ezt hajlamot.
A farkasok hosszas hajsza után ejtik el prédájukat, vagyis zsákmányoló ösztönüktől vezetve vadásznak. Ha a képzetlen eb elkap egy vadnyulat, először eltöri a nyakát, utána minden valószínűség szerint a szájába veszi, és zavartalan helyre hurcolja, ahol felfalja. Tehát az apportozás genetikailag rögzített a kutyánál, éppen ezért nem lenne épelméjű az az egyed, amelyik – hasonló körülmények között! – másként cselekedne, ezért a tárgyelhozás tanításánál el kell terelnünk ettől a vadászszenvedélyétől.
Az apportozás tudománya a kutyánál öröklődik, csupáncsak a gyakorlati igényekhez kell igazítani ezt az adottságát. A különféle tárgyak „megszállott” cipelése az erre a célra kialakított fajták (retrieverek, vizslafélék, stb.) vérében van, és e tekintetben – kétséget kizáróan – verhetetlenek! Ezek a kutyák vérbeli specialisták, az apportozás területén nem ismernek lehetetlent, a lövés után megkeresik a vadat, és mindenképpen a vadászhoz viszik.
Valamelyest más a helyzet az őrző-védő (airedale terrier, boxer, dobermann, óriás schnauzer, német juhászkutya, rottweiler, tervueren, malinois, stb.) fajtáknál, náluk ugyanis az apportozáshoz számos más gyakorlat is társul.
A szabályos apportozás azt jelenti, hogy a „tanítványnak” az eldobott tárgyat – nem pedig azt, amit éppen megtalál! – kell odahoznia, és utasításra vagy anélkül letegye. Ahhoz, hogy helyes irányba fusson, többnyire nincs másra szüksége, mint egy pillantás a gazdára, illetve a karlendítés irányának megfigyelésére. Rövid időn belül hallja a tárgy leesését a talajra, valószínűleg a mozgásirányt a hanghoz kapcsolja, és ily módon kondicionálódik. Soha ne a kutya szabja meg az elhozás idejét, ezt mi határozzuk meg. Ne kiáltsunk ki válogatás nélkül minden tárgyat apporttárgynak. Ugyanis kedvencünknek pontosan kell tudnia, mit szabad apportoznia, illetve mit nem, mert ellenkező esetben semmi sem lesz „tiltott” tárgy a számára.
Mivel a legtöbb kutya általában gazdája kedvében kíván járni, nagyon fontos tudtára adnunk, hogy a jól végzett munkájáért elégedettek vagyunk vele. Amikor igyekszik eleget tenni parancsunknak, dicséretet vár ezért. Ha nem is hajtotta végre teljes megelégedésünkre a parancsot, akkor is megérdemli a dicséretet, hogy mindent megtett ennek érdekében. Valahányszor látja milyen elégedettek vagyunk teljesítményével, legközelebb még jobban igyekszik.
A feladat gyakorlása közben sohase legyünk ingerültek, mert a kutya észreveszi, ez pedig nem ösztönzi, inkább gátolja, mivel nem tudja mire vélni indulatunkat. Amennyiben elkedvetlenítjük, ezzel egyszersmind elnyomjuk zsákmányszerzési hajlamát, és ez a további feladatok okítását is negatívan befolyásolja. Melyek ezek a gyakorlatok?
Kezdjük az engedelmességgel, helyesebben a kutya irányíthatóságával, de ide tartozik a tárgyelhozásnál elengedhetetlen néhány egyéb feladat végrehajtása is. Ha vizsgaszabályzat alapján történik az apportozás, akkor előzőleg az alábbi gyakorlatokat szükséges tudnia a kutyának:
• A gazda lába melletti ülést,
• a bejövetelt,
• a gazda előtti ülést,
• az apporttárgy átadását,
• a gazda bal lábához történő beállást, és leülést.
Felesleges hangsúlyozni, ha a kutya nem ismeri a felsorolt gyakorlatokat, akkor az apportozást sem, legalább is abban a formában nem, melyet a vizsgaszabályzat előír és megkövetel.
Az ügyességi jártasság megléte – melyet az engedelmességben összekapcsolunk az apportozással – a különböző akadályok leküzdésére. Itt sok esetben azzal segítünk, hogy kihasználjuk a tanítványunk zsákmányszerző hajlamát, miközben fokozzuk az átugrásra irányuló kedvét. Sokkal könnyebben vesszük rá a kutyát az akadály leküzdésére, ha azon keresztül előzőleg olyan tárgyat dobunk át, melyet apportozás céljára rendszeresen használunk.
Az előreküldés tanításánál ugyancsak gyakran alkalmazzuk a tárgy behozást. Habár e gyakorlat megtanításának nem ez az egyetlen lehetősége, mégis egyike a legmegbízhatóbb módszernek. Hozzáteszem még, hogy a kutya egyéb speciális kiképzésénél (eltűnt személy keresése, kábítószer felkutatása, stb.) sok esetben az apportozás ismerete nélkülözhetetlen segédeszköz a kutyánál.
A nyomkövetés ugyancsak az eb veleszületett képessége. Egyes-egyedül arra kell szorítkoznunk, miként használjuk fel ezt a képességét a saját céljainkra. Az őrző-védő fajták esetében nem követeljük meg, hogy vadcsapát kövessen, ezért az apporttárggyal helyettesítjük a „prédát”, legfőképp a nyomkövetés tanításának a kezdetén. Természetesen ez sem egyetlen módja az okításnak, de bevált gyakorlat, sőt sűrűn alkalmazott fogás. Ha a kutya a nyom végén megtalálja az általa ismert tárgyat, többnyire felkapja, és elviszi, mint saját zsákmányát. A következő alkalommal még nagyobb érdeklődéssel követi a szagnyomot. Vagyis, ha a tanítványunk a zsákmányolási hajlama miatt hozza el az eldobott tárgyat, akkor ugyanez történik a nyomkövetés során is, így ebben az esetben, amikor az ember által lefektetett szagnyomot követi, ugyancsak a préda utáni vágy hajtja.
Hasonló a helyzet az őrző-védő munkánál is. A kutya utolérve a segédet, elkapja, és erős szorítással igyekszik megtartani a „szerzeményét”. Bizonyos vagyok abban, ha módjában lenne a „segédet” apportozni, akkor meg is tenné ezt.
Dr. Szinák János

Vélemény, hozzászólás?