Posted on

A Cesar Millan kutyaképzés módszer

Cesar Millan a Kutyákkal suttogó: A természetben a túlélés feltétele egy erős, kiegyensúlyozott és rendezett falka, ahol minden tag tudja, hol a helye és feltétel nélkül követi a falkavezér szabályait. Ez a vadon élő állatok egyik legerősebb ösztöne. Ezért fontos nekünk megtanulni, hogyan váljunk kutyusunk nyugodt és határozott vezetőjévé. Az, hogy vállalnunk kell az irányító szerepet kutyáinkkal szemben, nem azt jelenti, hogy könyörtelen zsarnokokká kell válnunk. Ugyanígy, azzal sem lealacsonyítani akarjuk őket, amikor azt mondjuk, nyugodt-megadó energiát várunk tőlük. Kutyád minden egyes sejtje sokkal inkább vágyik az egyértelműen meghatározott szociális struktúrára, melynek élén egy megbízható és tisztelhető, igazságos és következetes falkavezér áll, mint hogy „egyenlő szavazati jogot” akarna kapni egy emberi háztartás működtetésében.

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy bármilyen módon is jobbak lennénk az állatoknál. Egész egyszerűen mások vagyunk. Az egyik leginkább érthető indok, amiért irányítást kell gyakorolnunk állataink felett az, hogy mi maguk vontuk be őket a világunkba, nem pedig fordítva. Egy olyan világba, amely telis-tele van ismeretlen veszélyforrásokkal (betonutak, mozgó járművek, elektromos vezetékek, társasházak, lakótelepek). Itt semmi sem természetes számukra, viszont az irányításunk segítségével képesek megtanulni, hogyan mozogjanak biztonságosan ebben a környezetben. Képesek hozzászokni, és boldogan élni benne, annak ellenére, hogy ez sosem lesz olyan élet, amilyet a természet szánt nekik. Minél jobban megértjük kutyáink gondolkodását, annál inkább megtanulhatjuk, hogyan elégíthetjük ki az igényeiket.
Az a kutya, amelyik nem bízik “emberében”, mint falkavezérben kiegyensúlyozatlanná válik, és olyan szokásokat vesz fel, amely a társasági életben nem fogadható el.
A falkavezér nem mutatja, ha ideges. Nem pánikol. Nem mutatja ki az érzelmeit. Nem számít, milyen állatról beszélünk. Azok, amelyek csapatban élnek követnek egy vezetőt. Az emberek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy úgy bánnak a kutyával, mintha emberi teremtmény lenne. A kölyköknek születés után meg kell találniuk a helyüket a “falkán belül”. Nem kapnak nevet mint mi, hiszen a személyiség csak az emberi világban létezik.
Az állatoknál kétféle pozíció van: vezető és követők. A kutyák élete nem komplikált. Mi tesszük azzá azzal, hogy félreértjük, nem ismerjük az állatfaj igényeit.
Kutyabeszéd: A kutyák az energiákkal kommunikálnak. A falkavezér mindig nyugodt, magabiztos energiákkal viseltetik. Ez tartja össze a falkát, ez teszi kiegyensúlyozottá a követőket. A falkavezérség nem nem kérdése. Nőstény vagy hím egyaránt lehet a vezető. Ő határoz meg mindent. Vita nincs. Két külön világ: Amikor a kiskutyát hazavisszük, életükben először találkoznak “érzelmekkel”. Túláradó izgatottságunkat egy hatalmas “energiabombaként” érzékelik. És ezért nem figyelnek ránk. Az anyjuk ilyet nem csinált… Hova lett a nyugodt-magabiztos falkavezér? A másik eset, mikor kisgyerekként tekintünk a kutyára. Ha meglátunk egy ideges vagy félénk kutyát, úgy viselkedünk, mintha egy emberi lénnyel állnánk szemben… nyugtatgatjuk, bíztatjuk stb. Az állatok világában ez a labilis lelkivilág kialakulását táplálja. A falka tagjai sosem tennének ilyet. Az ember kielégíti saját érzelemvilágának szükségleteit és eszébe sem jut, hogy mi fontos a kutyának. Egy 100%-os vezető hiányában még egy engedelmes, alázatos kutya is keresni fogja a lehetőséget, hogy átvegye a megüresedett helyet. Nem fog tudomást venni a gazdáról. Ezért olyan fontos, hogy magunkra öltsük, és soha le ne vegyük a falkavezér szerepét. Ez a kezdete a kutyanevelésnek. Az egyik legfontosabb tény, amit nem szabad elfelejteni, hogy a kutya egy állat. Ha nem eszerint viselkedünk velük, nem tudnak berendezkedni egy kiegyensúlyozott életre. Tehát a nyugodt-magabiztos falkavezér biztosítása egy hosszú távú, pozitív kapcsolatot fog eredményezni.
Energiák: Mint korábban írtam, a kutyák nem beszélnek egymással, energiákkal kommunikálnak. Az ugatás az egyik, de nem az egyetlen “társalgási” forma. Gondoljunk csak a kölykökre. Születés után először az orr kezd el érzékelni, majd a szemek és a fülek. Az orr a legerősebb kapocs kutya és környezete között. Az ember gyakran csak a szóbeli kommunikációra támaszkodik, mikor a kutyussal foglalkozik: “Gyere ide! Kormi, gyere már ide, ne edd meg már megint a virágaimat!” A falkavezér sohasem egyezkedik, vagy hízeleg annak érdekében, hogy elérje célját. Nem csoda hát, ha a kutya semmibe veszi a gazdát, ha az így viselkedik. Amikor először találkozol a kutyával, azt az energiát áraszd magadból, amit a falkavezér tenne. Viselkedj nyugodtan, ugyanakkor határozottan. Ez meg fogja értetni vele, hogy ki is vagy te az ő számára. A gügyögés, mosolygás, turbékolás nem mond semmit a kutyának. A belőlünk áradó nyugodt-magabiztos energiára a kutya nyugodt-megadó magatartással fog reagálni. Ha elértük ezt az állapotot, akkor már nyugodtan szeretgethetjük a kutyust. Íratlan szabályok: Az kutyák anyja és a falkavezér is ezt az energiát használja, hogy felállítsa a szabályait, korlátait annak, hogy a kutya miként viselkedjen a környezetével. A falkavezér mindezt halkan teszi, az anya esetleg felkapja a kölyköt, ha elcsavarog a “határon túlra”.
A falkavezér nem áraszt nyugtalan, ideges energiákat, ezért nekünk, gazdiknak sem szabad. Ha nem szabod meg a korlátokat nyugodt-magabiztos hozzáállással, a kutya nem fog tisztelni. A várakozás a másik eszköze a falkavezérnek, hogy bebiztosítsa pozícióját. A kölykök várakoznak, hogy ehessenek. A kutya addig nem indul el, amíg a falkavezér azt nem akarja, hogy elinduljon. A várakozás egyfajta szellemi munka a kutya számára. A háziasítás azt jelenti, hogy a kutyának nem kell vadászni az élelemért, de még mindig megdolgozhat érte. Erősítsd meg a falkavezér szerepedet azzal, hogy megdolgoztatod a kutyát. Vidd ki sétálni, mielőtt enni kap, és ne add oda neki az ételt, amíg nem érte el a nyugodt-alázatos lelkiállapotot. (Egy kis extra fizikai munka segít a túlságosan energetikus egyedeknek.) Próbálkozhatunk ezzel: mondd a kutyának, hogy üljön le, amíg leteszed a tálját a földre, és addig nem adhatsz engedélyt az evésre, amíg le nem nyugodott.
A kutyák nem követik az érzelmes vezetőt! A kutyák nem tudják a nevünket, a nem érdekli a bőrünk színe, fogalmuk sincs az életben elért sikereinkről. Lehetünk az Egyesült Államok Elnöke is, a kutyát ez nem érdekli. Ők csak az energiákat érzékelik, amiket megosztunk velük. A kutya nem követi az érzelmes, szeretnivaló gazdit. A nyugodt és magabiztos vezetőre hallgat. Az anyjuk is nyugodt, mikor a kölykök megszületnek, és a kicsiknek ez az első energia, amit érzékelnek. A szeretet az emberi lények ajándéka (mindig kutyáink adott tudatállapotát erősítjük meg ezzel). A legtöbb kutyának van otthona, megvan a betevője és rengeteg szeretetet kap. Ezek azok a kutyák, amik a legkönnyebben instabillá, kiegyensúlyozatlanná válnak, mert nem dolgoznak meg az ételért és a vízért. A kutyának szüksége van egy vezetőre ahhoz, hogy kiegyensúlyozott legyen és kötődjön. Minden nap ki kell adni az utasításokat a részére. A vezetés és a szeretet örökre szól, azonban gyakran elgyengülünk, csak szeretetet adunk és elfelejtünk irányítani.
Szabályok: A kutya tréningjét minél előbb el kell kezdeni. Az anya is a születéstől kezdve oktatja a kölyköket. Ő szabja meg mikor esznek, mikor játszanak és meddig csavaroghatnak el. A felnőtt kutyának ugyanúgy szüksége van arra, hogy felállítsák a szabályokat, amiket be kell tartani.
Másik nagyon fontos szükséglete a kutyának a séta. A természetben az állatok nagyobb távolságok megtételével keresik meg az élelmet. Az elhelyezkedés, a sorrend is fontos: ha a kutya előtt gyalogolsz, a kutya falkavezérként tekinthet rád. Fordítva is igaz, ha a kutya irányít téged, akkor ő a vezér. Gyakorold ezt séta közben és a kutya főnökként fog rád tekinteni. Ahhoz, hogy kivívjuk a kutya tiszteletét, meg kell érteni a falka alapköveit. A kutyák a pillanatnak élnek. Nem törődnek a múlttal vagy a jövővel, mint mi, emberek. Egy kutya először is kutya és csak másodlagosan egy bizonyos fajta. Sokan úgy gondolják, hogy a németjuhászok egy bizonyos módon viselkednek, holott a németjuhász csak egy kutyafajta, mint egy kulturális háttér a kutyavilágban. Egy keverék kutyában ugyanúgy kialakulhatnak a negatív jellemvonások, mint a németjuhászban. Ne a fajtára koncentrálj, hanem a viselkedésre. Természetesen vannak fizikai különbségek a fajták között, például egy szibériai husky több tíz mérföldet képes menni, és így nem igazán illik egy belvárosi lakásba. Ugyanakkor ha biztosítjuk számára a megfelő és rendszeres testedzést mint séta, biciklizés, futás, akkor egy boldog, kiegyensúlyozott kutyus tulajdonosai lehetünk. Cesar Millan hármas formulája a kutyáink természetes igényeinek kielégítésére, (út egy tökéletes kapcsolathoz) :
Exercise – Testmozgás: az első és a legfontosab tevékenység kutya és a felelős embertárs között (fajtától függően, pl. alacsony mozgásigényű kutyánál is, minimum napi 60-90 perc közös séta)
Discipline – Fegyelem: a kutya és a gazdi közötti szabályok, határok, korlátok erőszakmentes és következetes kijelölésével történik.
Affection – Szeretet: nem feledve az előző két lépcsőfok fontosságát, a felelős gazdi a kutya felé kinyilvánított szeretete az utolsó a sorban. Ez nem szeretetmegvonást jelent, csupán a szeretet megfelelő időzítését, amit a kívánt, nyugodt viselkedés jutalmazásaként, megerősítéseként is használhatunk. Ez igazán elmélyítheti kapcsolatunkat, de csak akkor ha figyelembe vesszük az állatok természetes igényeit és együttérző, empatikus szeretettel tekintünk rájuk.
Ezeket az ismereteket a képzésnél és a nevelésnél is figyelembe véve erőszakmentesen érhetjük el, hogy négylábú társunk egy kiegyensúlyozott, boldog, együttműködő kutyaéletet élhessen, ami a közös boldogságunk kulcsa és a felelős kutyatartás alapja. Forrás Emberkepzes.eoldal.hu

Vélemény, hozzászólás?