Az Európai Unióból (EU) Törökországba irányuló élőállat-kereskedelem felfüggesztésére szólították fel Brüsszelt állatvédő szervezetek. Indoklásuk szerint a szállítmányok kétharmadánál törvénysértésre és az állatok szenvedésére bukkantak az EU-ból Törökországba irányuló élőállat-szállítmányoknál, ami fokozottan igaz a magyar traszportokra.
Az EU-ból Törökországba irányuló élőállat-szállítmányok a határon válságos helyzetben vannak, mióta 2011-ben óriásira duzzadt számú, több mint egymillió élő állatot exportálunk Törökországba – áll az állatvédő szervezetek közleményében. Három európai haszonállatvédő szervezet, a Compassion in World Farming, az Eyes on Animals és az Animal Welfare Foundation, három felderítő megfigyelést végzett 2011. folyamán az EU-török határon. Közleményük szerint, amit láttak, csak megerősítette azt, amit egy évvel korábban, 2010. októberében egy hasonló felderítés alkalmával tapasztaltak. A határon ellenőrzött 158 kamion közül riasztó mértékben, 67 százalékuknál rögzítették az EU élő állatok szállítására vonatkozó rendeletének megsértését. Az itt készült filmfelvételek felhívják a figyelmet az állatok szállítása következtében fellépő szenvedésre. A problémák között szerepel a több órán keresztül tartó, esetenként napokig elhúzódó késedelmes várakozás a határon, mely a hiányos dokumentumok és a szigorú importellenőrzés következménye. Megtörtént eset, hogy két, görög juhokat szállító kamion négy teljes napig vesztegelt a határon, míg összesen 14 állat elpusztult a hosszan tartó várakozás közben.
Peter Stevenson, a Compassion in World Farming vezető politikai tanácsadója úgy véleledik: „Ez a kíméletlen kereskedelem rendkívül gyorsan nőtt olyan nagyra, hogy az EU a tavalyi évben már több mint egymillió juhot és szarvasmarhát exportált Törökországba, így a világ egyik legnagyobb élőállat-kereskedelmét bonyolítja le. Az állatok a túlzsúfolásig tömött kamionokban szörnyű körülmények között szenvednek a hosszú utazástól és a határon való elnyújtott várakozástól. Ezalatt a reménytelenségig szomjaznak és annyira képesek éhezni, hogy egyesek közülük a szennyezett almot kezdik enni. Az EU-nak meg kell állítania ezt az élőlényekkel való érzéketlen kereskedelmet.”
A juhok és a szarvasmarhák, köztük borjak, az EU több tagállamából származnak: Magyarországról, Bulgáriából, Ausztriából, Görögországból, Litvániából, Lettországból és Észtországból. Az élő állatokat szállító cégek szintén ezekből az országokból, valamint Hollandiából, Németországból, Lengyelországból, Romániából és Horvátországból származnak. A határon való átkeléssel az állatok megpróbáltatásai azonban nem érnek véget. Sokukra az akár egész Törökországon keresztül tartó újabb utazás vár, melyek közül a leghosszabb Erzurumban, az ország keleti részén, kb. 1500 kilométer megtétele után végződik.
A legfőbb problémák: rendkívüli túlzsúfoltság; elégtelen belmagasság; nem megfelelő szellőzés (nyáron 58 Celsius fokos hőmérsékletet is mértek a kamion belsejében); és az ivóvíz hiánya. Az állatok legnagyobb részét levágásra viszik, kisebb részüket továbbhízlalásra vagy tenyésztési céllal. Törökországban a levágás gyakran kíméletlen módon zajik. A vágóhídon az állatokat a lábuknál fogva fellógatják, majd úgy vágják el a torkukat és véreztetik el őket, hogy mindvégig teljesen eszméletüknél vannak. Ez az eljárás ellenkezik az OIE (Állategészségügyi Világszervezet) nemzetközi előírásaival, habár a világszervezetnek Törökország is a tagja.
Etikai szempontból teljesen elfogadhatatlan, hogy az EU olyan országba exportál élő állatokat, ahol az állatok levágására vonatkozó nemzetközi szabályokat rendszeresen figyelmen kívül hagyják – szögezi le a közlemény. Lesley Moffat, az Eyes on Animals igazgatója és egyik helyszíni felderítője hangsúlyozta: „Amíg nem szabunk gátat ennek a kíméletlen kereskedelemnek, addig arra szólítjuk fel a hatóságokat és a szállítmányozó cégeket, hogy közösen állítsanak fel egy, az állatokat ellátó állomást a határon minél hamarabb. Jelenleg az állatok akár napokra ottragadnak a határon, illetve törött lábbal vagy más sérülésekkel érkeznek oda, és lehetőség sincs őket lehajtani. A járművön kénytelenek várakozni, ahol szembe kell nézniük egymás esetleges taposásával, a kiszáradással és végső esetben akár a halállal. 10 éve végzek helyszínelést élőállatszállítmányok esetében, és mondhatom, ezek eddig a legszomorúbb és legnyugtalanítóbb esetek, amikkel valaha találkoztam.”
A haszonállatvédők mindegyik esetről tájékoztatták az érdekelt országok megfelelő hatóságait, ám mégsem tapasztaltak semmiféle előrelépést a határon 2011-ben, miközben az állatszállító kamionok száma jelentősen tovább növekedett és növekszik még ma is.
A három haszonállatvédő szervezet arra szólítja fel az Európai Biztosságot, hogy: függessze fel az EU-ból Törökországba irányuló élőállat-kereskedelmet, hogy megelőzze az állatoknak okozott szenvedést, kezdeményezzen jogsértési eljárást Bulgária és Magyarország ellen, amiért az állatok szállítására vonatkozó EU-előírások betartatását rendszeresen elmulasztják, folytasson tárgyalásokat a török és az élő állatok szállításában érintett EU-tagállamok hatóságaival arról, hogy hogyan tudnák megszüntetni a határon való hosszadalmas várakozás gyakorlatát.
Iris Baumgärtner, az Animal Welfare Foundation projektvezetője szerint: „Szemtanúi voltunk annak, hogy a török állatorvos törött lábú bikákat és haldokló juhokat engedett tovább és talált szállításra alkalmasnak. Úgy tűnik, Törökország a legalapvetőbb állatjóléti követelményeket sem képes teljesíteni: etetést, itatást, pihentetést, a sérült vagy beteg állatok sürgős leölését vagy elaltatását.” Forrás: Agromonitor.hu