A szemtanúk egybehangzó állítása szerint a tapasztalatlan lovas és a szervezők hibája miatt pusztult el egy ló a Nemzeti Vágtán. A hétvégi Nemzeti Vágta tizedik előfutamában a cél előtti bal kanyarban Szigetvár lova a palánknak ütközött és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen lévő orvosok a tulajdonossal közösen úgy döntöttek, az állatot el kell altatni.
A versenyt a helyszínen néző szemtanúk egyike szerint a ló a belső íven akart előzni, amikor a a farostlemez paravánnak ütközött, ami felvágta az állat hasát. “Hatalmas csattanást hallottunk, a lovas pár méterrel és pár másodperccel később leugrott, vagy leesett. A ló tartotta az iramot, még két kört megtett a kb. 500 méteres pályán. Mikor nagy nehezen megfogták, akkor tűnt fel, hogy mi történt: kilógtak a belei.”

A nézők szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy addig nem történt baleset, a korábbi futamokban nem futottak olyan szűken a versenyzők. “Kicsit sem fogható fel balesetnek, inkább tervezési hibának, ugyanis az átjáró kapuajtók, amelyek lehetővé tették a Hősök terére való bejárást, be voltak süllyesztve, így egy igencsak balesetveszélyes éles sarok alakult ki nagyon veszélyes helyen, a fordulóban. Ezt – sajnos – utólag egy odaeősített matraccal igyekeztek orvosolni, azonban szégyen, hogy ilyen megtörténhet egy ilyen eseményen. Egyértelműen azok a tervezők, kivitelezők voltak a hibásak, akik megengedték, hogy egy ilyen balesetveszélyes körülmény alakuljon ki a versenypályán.”
Egy másik szemtanú szerint a tapasztalatlan lovas, és a pálya építői voltak a hibásak, a paraván nem volt biztonságos, emberek is megsérülhettek volna. “Ajtóként használták, rosszul volt illesztve. Az állat féloldalasan csapódott neki, a lovas azért úszta meg komoly sérülés nélkül. A kilógó lemez a hátsó lába előtt hasította fel a lovat, futott tovább, két kör után tudták megfogni, de a gravitáció miatt a seb továbbhasadt, mire megállították, akkor már fél méterre kilógott a bélrendszere.”
Czike Zoltán, a ló tulajdonosa az RTL híradójának elmondta, másfél éve azért kezdett el azért lovagolni, hogy a Hősök terén részt vehessen. “Most már megbántam” – tette hozzá. Megkerestük a szervező céget, a pálya építője későbbre ígért tájékoztatást.
A verseny ötfős döntőjébe négy női lovas jutott. Molnár Gyöngyi, a Bajai Kistérség lovasa nyert, Malőr nevű lovával tízmillió forintos díjat vittek el. Forrás: Sportgéza.hu