2011. május kategória bejegyzései

Emléklap átadásával köszönték meg Dr. Szili Katalinnak az állatvédelem érdekében eddig végzett eredményes munkáját. Hazánkban 1997-ben hozták meg az Álltavédelmi Törvényt “Az állatok életkörülményei Magyarországon” címmel, melyre összesen 450 módosító javaslatot nyújtottak be, ezek egyharmadát sikerült beépíteni a törvény szövegébe. Szili Katalin: több más tisztsége mellett: 1994-től parlamenti képviselő, a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Minisztériumának [...]

Nyíregyháza – Sárgaszakállas makikölyök születettek a Nyíregyházi állatparkban. Szüleik most mutatták meg először őket. A Madagaszkártól mintegy 400 kilométerre lévő Mayotte-szigetekről származó ritka félmajmok hazánkban csak Nyíregyházán láthatóak, ahol a két hímből és három nőstényből álló csapatban két és fél hónapja két kölyök is született. A 30 dekás apróságok még szinte egész napjukat anyjuk hátán [...]

Gyakorlatilag vegetáriánus lett Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója. Úgy döntött, hogy csak a saját maga által megölt állatok húsából eszik – ezt az ifjú milliárdos a Fortune című amerikai magazinban közzétett elektronikus levelében árulta el. „Idén gyakorlatilag vegetáriánus lettem, csak olyan állatnak a húsából eszem, amelyet saját magam öltem meg. Eddig ez bevált: [...]

Borzalmas történet, ami szerencsére happy enddel végződött: az orráig a földbe ásott kutyát találtak Máltán. Miután az állatot kiásták, közel 40 légpuska okozta sebet számoltak össze rajta, de a Star névre keresztelt kutya túlélte a kalandot. A kutyát (ki tudja, milyen okból) több mint 3 tucatszor lőtték meg légpuskával, majd a vélhetően alélt állatot egyszerűen [...]

Márton László Könyvhétre megjelenő Te egy állat vagy! című kötete alapján Zoltán Gábor készített négy részes sorozatot, amely május 30. és június 2. között minden nap 13 órától hallható a Kossuth Rádióban. Márton Lászlónak a Könyvhétre megjelenő kötete olyan novellákat tartalmaz, melyekben a címszereplő valamilyen állat. Ám maguk az elbeszélések mégis sokkal inkább az emberekről [...]

Etológia – A fajok közötti szülő-gyerek kapcsolat következményei – Bizarr szülő-kölyök párosok alakulhatnak ki a természetben akkor, ha egy elárvult állatkölyköt egy másik faj egyede fogad örökbe. Emberi nézőpontból nézve legtöbbször ellenállhatatlanul vonzónak tartjuk a tigrist nevelő tacskót, a gazellagidát istápoló oroszlánt, és irigyeljük a jegesmedvebocsot cumiztató állatgondozót. Arra azonban ritkán gondolunk, hogyan végződnek ezek [...]

12 napig gubbasztott étlen és nagyjából szomjan egy macska Nagy-Britanniában egy 30 méter magas fán, míg végre akadtak vállalkozók a megmentésére. A tízemeletnyi magas fára egy rókacsalád hajszolta fel Besst. Gazdasszonya pár nap után már nagyon aggódott macskájáért, és elkezdte járni a környéket. A 7. napon felfigyelt a magasból nyávogó Bessre. A macskakálvária azonban ezzel [...]

A férfira szerencséje, hogy unokaöccse azelőtt rátalált, mielőtt komolyabb baja esett volna. Patkányok rágták össze álmában Dél-Franciaországban egy idős alkoholista férfit. A beteg ember olyan, idegi alapú bajban szenved, hogy nem érzi végtagjai végét, így fel sem ébredt álmából, miközben a rágcsálók harapdálták. A férfira végül unokaöccse talált rá, és értesítette a mentőket. A kórházban [...]