Szeretem, mikor egyik másik politikusról lehull az álarc, és kikacsint mögüle a vérgőzös, őszinte valóság. Amikor már nem tudja tovább megjátszani magát, és kénytelen kitörni a kenetteljesség és pátosz ragacsos mocsarából, mert hajtja a vére, eluralkodik rajta az ösztön.
Semjén Zsolt a vadászatra izgul. Mire másra izguljon egy keresztény konzervatív ember, mint az állatok fölötti mindenhatóság érzésére, az ölésre? Ha ő ettől lesz kemény, mint a fagyott kutya lába, lelke rajta. Hisz az Úr is megmondta: Mózes I. könyve, 1. fejezet 28. vers: Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek meg a földet, és hódítsátok meg azt. S uralkodjatok a tenger halállományán, az ég madarán és mindenféle állaton, amely a földön mozog.”
Az uralkodás meg legkönnyebben fegyverrel a kézben, a vadászat izgalmától részegen, a vérszagtól betépve megy. Arról egyébként sem szól az Úr, hogy ne lehetne lőni mindenre, ami mozog.
Így gondolhatja ezt Semjén Zsolt, címzetes előszobatitkár is, ezért a védett állatok vadászati tilalmát fejben puszta formalitásnak tartja, amit egy haladó kormánynak – mint az övék – ideje lenne eltörölni a forradalom nevében. Mert fakkjúbaszdmeg, hogy az Uniónak mindenben ellentmondunk – itthon – de pont ezt a szar szalonka vadászati tilalmat tartjuk be!
Lássuk be, igaza van. Bár lebukott, hogy kormányának alkotmánytotóját nem olvasta, esetleg a kilences – a Kárpát-medence természeti sokféleségét megőrző kérdést – nem értette meg ekkora ésszel, az mégis túlzás, hogy ne lődözhessen mindenfélére akkor, amikor jólesik. A vadászoknak “közérzetjavító intézkedésekre” van szükségük, és a védett fajok irtása pont megfelelne a célnak. Különben is, mint mondja, a Semjén családban ősi szokás, hogy minden fiúgyermek elsütőbillentyűvel a kezében születik, az óvodában egységesen ledöfött szalonka a jelük, és felnőtt életükben is csak kapitális aganccsal szarvazzák fel őket. Ez a hetedíziglen visszamenő érvelés a kedvencem: ha az ükapja kokacserjét termesztett volna az alföld közepén, most erre hivatkozva alapítaná meg ÚjKolumbia-Alsót a hódmezővásárhelyi téeszmajor helyén?
Igyekszem nem kicsinyes lenni, ezért javasolnám még néhány dologgal kiegészíteni a védett fajok vadászhatóságát:
1: tűrhetetlen, hogy előszobatitkár úrnak kell Kenyába menni nagyvadra, ezért követelem, hogy Kenya jöjjön ide nagyvadastól. A budaörsi repülőtéren legyen kialakítva egy rezervátum, ahol megfelelő fegyverzet biztosítása mellett kényelmes fotelból lőhet elefántra. A megszerzett elefántcsont feketepiaci értékesítését a kormány segítse elő.
2: javaslom, hogy az Ázsia Center és az M0-ás közötti üres területen kerüljön honosításra egy szélesszájú rinocérosz csorda, ami legyen szabadon vadászható. A nap minden pillanatában álljon készenlétben egy csoport, akik szakszerűen képesek eltávolítani az agyarakat, amiknek porrá őrléséről gondoskodjon egy telepített üzem.3: a normafa környékét népesítsük be szibériai tigrisekkel. Természetesen legyenek szabadon koncolhatóak, az elejtett példányok péniszéből maláj módra készüljön afrodiziákum az elejtő hősnek, a bőréből pedig ágyelő a kivételesek hálószobájába.
Ez nyilván sokba kerül, de amennyiben a kormány létrehoz egy bankszámlát, amire az első milliót bedobja valaki, akkor nyilván mosolyogva fogja a hálás magyar nép finanszírozni ezt is. Mert így talán elkerülhető, hogy a keresztény egyház lándzsájának hegye fához szögezze a Kárpát-medence védett állatait unalmát enyhítendő, közérzetjavító megfontolásból. Forrás Varánusz blog – A fake képek forrása Varánusz blog.