Közel tíz éves fennállása óta egyetlen egy állatot sem altattak el a budaörsi állatmenhelyen helyszűkére hivatkozva, most azonban komoly problémákkal kell az üzemeltetőknek szembenézniük – tudta meg a Hírszerző. Az üzemeltetők az örökbefogadáshoz, cementcipeléshez, szállításhoz és ásáshoz is kérik az állatvédők segítségét.
Az Állat- és Természetvédők Budaörsi Egyesülete tíz évvel ezelőtt hozta létre a helyi önkormányzat segítségével a Budaörsi Állatmenhelyet, mely ideiglenes otthont ad a Budaörsről és a környező településekről mentett, befogott, kidobott, megsebesült kutyáknak, macskáknak.
Az egyesület alelnöke, Kunné Gabriella elmondta: mindössze 80 férőhelyre van engedélyük, de, mivel – több menhellyel és gyepmesteri teleppel ellentétben – egészséges, szelíd állatokat helyhiány miatt nem altatnak el (még akkor sem, ha idősebb), a befogadott kedvencek száma mára 200 fölé kúszott. A menhelyen dolgozók helyzetét ráadásul nehezíti, hogy nemcsak az előírt környékről (Budaörsről és a környező településekről) fogadják be a hontalanná vált kedvenceket, de már a fővárosból és a vidéki sintértelepekről is. A megnövekedett létszám miatt azonban a bezárás fenyegeti a menhelyet.
„Ha az intézmény szabálytalanul működik, be is zárhatják, vagy elvehetik az engedélyét. De, mit tehetnék? Melyikhez menjek oda, hogy egészséges vagy, okos vagy, szép vagy, de téged holnap elaltatunk?” – tette fel a kérdést Kunné Gabriella. Az üzemeltetés költségeivel kapcsolatos kérdéseinkre elmondta: a budaörsi önkormányzat és az adó 1 százalékának felajánlásából, valamint adományokból tartják fent magukat.
Az egyesület munkatársai fél év haladékot kértek a hatóságoktól, amit – bár hivatalos értesítés még nem érkezett – a menhely alapítójának tudomása szerint megkaptak. Ez azonban csak tűzoltásra elég. Ha ugyanis nem csökkentik az ideiglenes otthonban az állatok számát, újra bajba kerülhetnek.
Az üzemeltetők azonban nem adják fel: egy nagyobb, szebb és korszerűbb telepre szeretnék átszállítani az állatokat. Gabriella elmondta: egy Budaörstől 28 kilométerre fekvő, közel egy hektáros területet kapnak, a beépítéséhez azonban időre, pénzre és rengeteg munkára van szükség.
Gabriella és munkatársai ezért most az állatvédőkhöz fordulnak: nemcsak az örökbefogadóknak és a pénzfelajánlásnak, minden adománynak örülnek. „Az sem baj, ha valaki nem bízik benne, hogy megkapjuk a pénzt, vagy nem tud anyagilag támogatni bennünket. Minden támogatást szívesen fogadunk: ha valaki az állatok szállításában, drótkerítés húzásban, gödör ásásban vagy cement cipelésben tud segíteni, kérem jelentkezzen” – kérte az egyesület alelnöke az olvasók segítségét.
Az örökbefogadással és a támogatással kapcsolatos kérdéseikkel forduljanak Kunné Gabriellához (06-70-601-67-10, vagy 06-70-601-67-01), vagy látogasson el a http://www.budaorsiallatmenhely.hu -ra.