Az egyik brit kínai étteremben a rutinvizsgálatot végző egészségügyi ellenőrök több döglött egeret, egér ürüléket és élő állatokat is találtak.
Nem éppen a tisztaságáért szerethették az egyik angliai kínai éttermet az odajáró vendégek. A gyorsétkezdében ugyanis, az éppen rutinvizsgálatot tartó egészségügyi szakemberek furcsa hangokra lettek figyelmesek az ételpult mellől, amely nem volt más; mint az üvegvitrinben a készételek között szaladgáló patkányok lépteinek a hangja.
A szakemberek nem akartak hinni a szemüknek, mikor az ellenőrzés során a főtt metéltek közül két bájos szempár nézett vissza rájuk. Majd igazán csak akkor jött a feketeleves, amikor két halott rágcsálót is találtak. Az egyiket a pultban lévő hűtő alatt, a földön, a másikat a mosókonyhában.
„Komolyan mondom teljesen elképedtünk. Kicsit félve ugyan, de eltoltam az egyik hűtőt. Hát bizalmatlanságom nem volt alaptalan, ugyanis a szekrény alatt nagyobb mennyiségű állati ürülékre és egy bomlásnak induló egértetemre bukkantunk” – mondta Sheira Fox ellenőr.
Az üzletet bezárták. Az ellenőr hozzátette: elszomorítja, hogy rengeteg időt és pénzt áldoznak ezeknek a hibáknak és felelőtlenségeknek a kiküszöbölésére, mégis mindig újabb és újabb bezárandó helyekre bukkannak – olvasható a The Sun-on.