2010. december kategória bejegyzései

A megtámadta egy kutya A pankrátor sztárját. A színész éppen örökbe akarta fogadni az állatot, amikor az megharapta. Mickey Rourke számos alkalommal bebizonyította, hogy a zord külső nem csak a vásznon takar érző szívet, ő az életben is nagyon kedves ember. A színész híres állatszeretetéről, hosszú évek óta tart kutyákat. Sajnos az évek során több [...]

Szóból ért az ember, morgásból pedig a kutya – állapították meg magyar viselkedéskutatók kutyák magatartását vizsgálva. A kutyák képesek felvételről lejátszott morgás alapján behatárolni, hogy mekkora méretű társuk morog rájuk. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem etológusai a kutyák vokalizációját (ugatását, morgását) vizsgálták. Megállapították, hogy a kutyák a lejátszott morgás alapján képesek felismerni, hogy fajtársuk milyen szituációban [...]

Magyarországon is divatba jöttek a parányi társasági ebek. Egy-egy kutya ára akár a 150 ezer forintot is elérheti – írja a Népszabadság. Görbe Benjámin, a Társasági Kutyák Klubjának elnöke a lapnak elmondta: 40 és 70 ezer közé tehető a “szobacirkálók” száma. Az áruk 30 és 150 ezer forint között mozog. Az internetes hirdetések elszaporodásából arra [...]

A szilveszteri petárdázáskor minden évben állatok ezrei rohannak világgá – sokan közülük a kocsik kerekei alatt, vagy sintértelepeken végzik, vagy sosem jutnak haza. A NOÉ Állatotthon Alapítvány arra kéri a gazdákat, hogy december 31-én egész nap és január 1-jén tartsák kedvencüket biztonságos helyen, bezárva. Nemcsak a petárdák, de az egyéb, kisebb hanghatással járó pirotechnikai termékek [...]

Egy néni hívta fel a zalaegerszegi menhelyet, hogy kiskutyák sírását hallotta a temetői konténerből. Ezután mentünk ki körülnézni – meséli a szentgróti Lántzky Judit, hozzáfűzve: a koszorúk alatt egy nejlonzacskóba kötve találták meg a két, körülbelül hathetes kiskutyát. – Szerencsére időben érkeztünk, egyébként éhen haltak, illetve megfagytak volna. Úgy tűnik, csak pár órát tölthettek a [...]

A hadsereg aktívabb részvételét sürgette a dél-koreai elnök a száj- és körömfájás elleni harchoz csütörtökön. A kór eddig nem látott mértékben jelent meg, és már több mint fél millió állatot öltek le miatta. “Tudom, hogy a hadsereg már eddig is közreműködött az állatok levágásában, de még több együttműködést szeretnék tőlük” – mondta Li Mjung Bak [...]

Szilveszterkor igencsak megnőhet az állatmenhelyek forgalma, a hangos trombitálás, tűzijáték és petárda megrémítheti a házi kedvenceket, akik ijedtükben elmenekülnek otthonról. Óvintézkedésekkel azonban megelőzhető, hogy kutyánk, cicánk ne szökjön el otthonából. A győri állatmenhely létszáma megnövekszik az ünnepek után, ha az új gazda nem készült fel egy négylábú családtag érkezésére és megválik tőle – írja a [...]

Szervezett kutyatolvajbandát számolt fel az a nyomozócsoport, mely Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyei rendőrökből alakult a kutyalopások tetteseinek kézre kerítésére. A csoport drága ebekre, és kölykökre specializálta magát, előzetes információgyűjtés alapján mentek tenyésztőkhöz. Ferge Levente, a Tiszafüredi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője szerint fellélegezhetnek a kutyatenyésztők, miután a bűnszövetség tagjai lelepleződtek a napokban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszafüredi [...]