Egy pusztai sast az „Állatok akcióban” című állatbemutatóhoz, illetve más programokhoz tanítottak be az állatgondozók. Az állat viszonylagos szelídsége persze sok-sok munka eredménye, hiszen folyamatosan szoktatni kellett az emberek közelségéhez.
A Budapesti Állatkert egyik izgalmas látványossága az „Állatok akcióban” című állatbemutató. Igaz, ez főként a szezonban működő program, ámde a benne szereplő állatokkal minden nap akad teendőjük a „bemutatós” kollégáknak.
A vadállatok számára az ember közelsége alaphelyzetben egyáltalán nem kívánatos. Hiszen nem tudhatják, hogy van-e félnivalójuk a „kétlábúaktól”. Éppen ezért általában nem is kockáztatnak, és messzire elkerülik az embereket. Ez a magatartás szinte minden vadon élő állatra igaz, mi több, az állatkerti vadállatok is hasonlóképpen viselkednek. Éppen ezért nem olyan magától értetődő, hogy a majmok, vagy nagyragadozók eltűrjék az ember közelségét, és hagyják például simogatni magukat. Ez ugyanis lényegében csak azoknál a vadállatoknál lehetséges, amelyek kicsi koruktól kezdve megszokták az emberek közvetlen közelségét.
Ez a helyzet a „bemutatós” vadállatok túlnyomó többségével is. Munkatársaink már kölyök vagy fióka koruk óta rendszeresen foglalkoznak velük. Az állatbemutatóban látható feladatokat is rendszeresen gyakorolni kell, még akkor is, ha éppen nincsenek előadások. Éppen ezért a gondozók nap mint nap foglalkoznak a jószágokkal.
Olgát, a pusztai sast például gyakran azért veszik kézre a gondozók, hogy elvigyék sétálni a kert területén belül. Addig a sas remekül elvan az őt tartó emberi kézen, és remekül hozzáedződik ahhoz, hogy közben az emberek jönnek-mennek a közelében. A gondozók néha még enni is úgy szoktak, hogy a karjukon közben sas ül, hiszen addig is ki lehet használni az időt arra, hogy az állat szokja az ember közelségét. A műveletnek csak az szab határt, hogy a termetes madár súlya alatt előbb-utóbb a legerősebb kar is elfárad. Forrás: DrInfo.hu