Szelíd farkas simogatóval próbálták a vadon élő állatok életmódját és viselkedését megismertetni csütörtökön a bélapátfalvai iskolásokkal a helyi művelődési házban.
Egy európai uniós program segítségével a Bükk-hegység állatvilágát mutatták be a gyerekeknek, ennek részeként a nemrég a Bükkben is felbukkant farkasról is beszéltek. Az erdős területen hosszú idő óta nyáron bukkantak újra farkasok nyomára, a környező településeken azóta szinte állandó beszédtéma a rejtőzködő ragadozó.
A gyerekek zsivajától megijedt Volkó és Nelson, akiket egy gödöllői farmról hozott el a gazdájuk, hogy az iskolások lássanak igazi, élő farkast. A gyerekek testközelből tapasztalhatták meg, hogy a farkas az embert nem bántja, ezért nem kell tőle félni.
A környező falvakban hosszú idő után nyáron felbukkantak vadon élő farkasok. A faluban azóta beszédtéma a vadállat.
Mindenkinek van egy élménye: Az Európai Unió támogatásával a bükki erdők flóráját, faunáját és állatvilágát ismertették meg a bélapátfalvai iskolásokkal, a programsorozat keretében kiemelten a farkassal is foglalkozhattak. Nagy Gyöngyvér, a Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója a Független Hírügynökségnek elmondta, ezt azért tartották fontosnak, mert mindenkinek van valamilyen élménye erről az állatról, nyár óta szinte néphagyomány alakul ki itt a bükki farkas története körül. A programban a Bükki Nemzeti Park munkatársai is részt vettek.
Az állatok mozgása nyár óta jól követhető az erdőkben, mondta el a Független Hírügynökségnek Barta Attila, a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre. Feltételezhetően négyszáz négyzetkilométeres területen körülbelül három állat mozog, ebből kettő egészen közel a Bükkhöz, egy pedig picivel távolabb. Forrás: Borsod online, Független hírügynökség.
Horkai Zoltán, a gödöllői Horkai Animal Training Center vezetője, s két szelíd farkasa, Nelson és Volko:

Legutóbbi hozzászólások