Felelős Állatbarátok Egyesülete: A FÁBE 1993-ban kezdte meg tevékenységét Magyarországon. Az Egyesület elsősorban 6-12 éves gyermekeknek szóló programokat szervez, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a felelős állattartásról szóló alapismeretek minél szélesebb körben elterjedjenek. 2000-ben az Egyesület arculatot váltott, ezzel párhuzamosan tevékenységeinek körét is kibővítette, de alap- és irányelvei nem változtak. Az Egyesület célja azt a gondolatot népszerűsíteni Magyarországon is, hogy az állattartás nem csak kedvtelés és öröm, hanem felelősség is. A FÁBE fontosnak tartja az állatok tartásával foglalkozó tudományos kutatások elősegítését, ennek érdekében 2001-ben megalakította Tudományos Tanácsát (TT). A TT fő célja az ember és állat kapcsolatával foglalkozó diákok, kutatók és gyakorlati szakemberek felkutatása, valamint az ilyen irányú kutatások támogatása.
www.hazikedvencek.hu