A több, mint százmilliós támogatást állatéletprogram kialakítására adta az NFÜ, de egy webáruházon kívül semmit sem tud felmutatni a beruházó cég!
Balla Mihály, a négyes számú választókerület fideszes országgyűlési képviselője egy Balassagyarmaton tartott sajtótájékoztatón már 2009 októberében felhívta a figyelmet a Gyrotech Kft. Drégelypalánkon tervezett „kutyaéletmód központjának” adott száztizenkétmillió forintos pályázati támogatás részleteire.
A honatya annak próbált utánajárni, hogyan nyerhetett el egy budapesti cég több mint százmillió forintot uniós pályázaton kutyafitneszcentrumra akkor, amikor példának okáért a község önkormányzata egy évtizede dolgozik azon, hogy a település szennyvízcsatorna-beruházása megvalósulhasson. Honton és Drégelypalánkon kívül Nyugat-Nógrádban ugyanis minden település csatornázott. Az ügy azóta sem került le a napirendről, hiszen a beruházásnak se híre, se hamva, pedig 2011. március 30-ra már el kellene készülnie az életminőség- és egészségmegőrző termékcsaládra és állatéletprogramra kialakított komplexumnak.
Az egykori termelőszövetkezet elgazosodott telephelyén, a volt téeszmajor területén fekvő hetven négyzetméteres épületben – amely egykor a traktorosok zuhanyzója volt – nincsen nyoma a beruházásnak. Egy fénymásolón, egy ventilátoron, egy csövön, az új cserepeken, az esőcsatornán és a bevezetett áramon kívül semmi sem adja jelét annak, hogy itt valaha is felépül valami.
A budapesti bejegyzésű Gyrotech Kft.-nek 2009. február 2-án ítélt meg mintegy száztizenkétmillió forintos támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy egészségmegőrző termékcsalád kifejlesztésére és állatéletprogram kialakítására. A cégről csak a kft. honlapja ad információt, amely arról tudósít: a 2004 novemberében létrejött vállalkozás 2006 októberében állt fel a mai struktúrájában, amikor is elhatározták, hogy a zűrzavaros számítástechnikai piacon egy átfogó termékpalettát alakítanak ki és ezt kedvező áron juttatják el vásárlóik részére.
Az alap termékpaletta és szállítói források kialakítása után megnyitották webáruházukat, 2008. októberében pedig fióktelepet létesítettek Drégelypalánkon, s e fióktelepre nyerték el az uniós támogatást egy teljesen más profillal, mint a számítástechnika. Tevékenységi körükbe a cégbírósági bejegyzések szerint bekerült a biotechnológiai kutatás-fejlesztés és az állategészségügyi ellátás éppen a drégelypalánki ingatlanvásárlás napján. Az nport.hu megpróbálta utolérni a cég vezetőit, de csak a webáruházat üzemeltető informatikai részleg munkatársa vette fel a telefont.
– Mindenki szabadságon van, nincs felhatalmazásom az elérhetőségek kiadására – mondta. Balla Mihály országgyűlési képviselő az NFÜ-t felügyelő miniszterhez írásban fordul majd. – Fel kell hívnom a miniszter figyelmét az ehhez hasonló anomáliákra. A kormányzati felügyelő szervek utána kell, hogy járjanak az efféle homályos ügyeknek – fogalmazott a honatya.

Legutóbbi hozzászólások