Tizenöt hónapra eltűnt a versenypályákról Overdose súlyos patairha-gyulladása miatt. Mára teljesen meggyógyult, de a betegsége akármikor kiújulhat. A rehabilitáció nem volt egyszerű, hiába szállították például Angliába, hogy úszással mozgassák, a ló ellenállt, így végül nem erőltették. Tulajdonosa és állatorvosa is csak reménykedik abban, hogy végül visszanyeri régi formáját. Augusztus 29-i futása Baden-Badenben fordulópont lehet, mert komoly ellenfelek várnak rá, és a cél, hogy megőrizze veretlenségét.
Több mint egyéves szünet után tért vissza júliusban Overdose, s azóta már a pozsonyi és a budapesti lóversenypályán is bizonyított, és megőrizte veretlenségét. Az ötéves versenyló 2009 áprilisában sérült meg a budapesti OTP-Hungária Nagydíjon, amikor elhagyta a bal mellső szögelt patkóját.
Dr. Szmodits Zsolt, Overdose állatorvosa elmondta, hogy a szarutokból darabok szakadtak ki, és a versenyt követően nehéz volt új patkót rögzíteni a lábára. Amikor a kovács újrapatkolta, az egyik szög túl közel került az irha részhez, és ennek következtében indult meg egy gyulladás. A patairha-gyulladás 4-5 nap alatt alakult ki, és felülfertőződött egy kórokozó gombával. A kettő együtt nagyon nagy fájdalommal járt az állat számára, ugyanis a zárt szarutokban az irha nem tud hova duzzadni, tágulni. Ezt követően 2 napig szinte csak a jobb első lábát terhelte, s ennek következtében alakult ki a másik lábon is savós patairha-gyulladás.
Overdose lábán a jobb oldali képen látható irha gyulladt be, amely az azt körülvevő szarutok (bal oldalon) miatt nem tudott hová duzzadni:


Legutóbbi hozzászólások