Állatkínzó beavatkozás a fül és farok csonkolás, sablonra vágás! Nézzük mit ír erről a “szakirodalom”:

A fülrögzítés tecnikája
A középkorban ugyancsak divat volt a fül-és farokvágás, és jellemző az akkori idő szellemére, hogy ezekhez a műtétekhez különböző babonás hiedelmek társultak. Akadtak, akik szentül hitték: a fül- és farokvágással megelőzhető a veszettség, illetve a veszett állatból ily módon “kimetszhető” a kór… Mások arra esküdtek, hogy ezekkel a műtétekkel fokozni lehet a különben is harcias őrző-védő ebek agresszivitását. Ehhez társult az a felfogás, hogy a művelet akkor igazán hatásos, ha a levágott testrészek a kutyákkal fölfalatják!
A későbbi korokban nem annyira a babonás hiedelem, mint inkább a célszerűség befolyásolta a szépítő műtéteket. Ugyanakkor már régen is számos ellenzője akadt a fül- és farokvágásnak. Főleg a beavatkozás barbár, állatkínzó jellegét hangsúlyozták, méghozzá nem minden alap nélkül. Ezeket a műveleteket a legtöbbször fájdalomcsillapítás, illetve altatás nélkül végezték, mi több: a fülkagylót például kézzel tépték le! A tenyésztők nagy többsége viszont azzal érvelt, hogy bizonyos fajták – például a boxerek – fül- és farokvágás egyszerűen “prevenció. Ezeknek a kutyáknak az egyik fő tevékenysége ugyanis nagyvadak (bölény, vaddisznó stb.) lefogása volt, és bizony harc közben gyakran megsérült a nagy, lógó fül, a kezelése pedig rendkívül hosszadalmasnak bizonyult. Ezt akarták elkerülni az akkori kutyatulajdonosok azzal, hogy már kölyökkorban levágták kutyájuk fülét. Természetesen ezek a vad, harcias állatok egymás között is sokat marakodtak, így gyakran fordultak elő sérülések. Más nagy testű kutyák (dobermann, dog stb.) fülvágásának elvégzésére főleg ez utóbbiak adtak okot. Minthogy ma már nemigen használják ezeket a kutyákat nagyvadak lefogására, így a műtét elveszítette létjogosultságát – legalábbis így érvel az állatvédők tábora. Igen ám – replikázik az ellentábor -, de ezek a kutyák ma sem nevezhetők éppen jámbor ebeknek, sőt pontosan a legverekedősebb fajták közé tartoznak, s könnyen egymásnak rontanak. A fülvágás tehát ma éppen annyira indokolt, mint régen. Ráadásul a műtétet alátámasztják állat-egészségügyi szempontok is: a hosszú, lógó fülű kutyák (spánielek, vizslák stb.) fülkagylója elég gyakran megsérül, és nem ritka a külső hallójárat gyulladása sem. A kis fülű kutyákat ilyen betegségek ritkán érik.

Fülvágás
A fülvágás elvégzése tehát napjainkban egyrészt állat-egészségügyi szempontból indokolt, másrészt bizonyos fajtákra a standard is előírja. Aki látott már egymás mellett vagy akár külön-külön kupírozatlan, illetve kupírozott (vágott) fülű kutyát (boxert, dobermannt stb.), és van egy kis érzéke a kutyafej szépsége iránt, az valószínűleg inkább a kupírozás mellett van. A tárgyilagosság kedvéért azonban tegyük hozzá, hogy a fül- és farokvágást ma is sokan ellenzik. Míg hazánkban és a legtöbb országban (Szlovákia, Németország, Ausztria, Olaszország, Lengyelország, Franciaország) széles körben alkalmazzák egyes kutyafajtáknál ezt a kozmetikai műtétet, addig másutt (például Angliában, Hollandiában, Svédországban és Dániában) egyenesen tiltják a kupírozás, mert szerintük ezzel a természetet a kézműipar “elfuserálja”.
A fülvágás egyébként nem olyan fájdalmas és veszélyes, mint ahogy ezt sokan gondolják. A műtétet ugyanis altatással vagy helyi érzéstelenítéssel végzik. A műtét ideális időpontja: a hat-nyolc hetes kor, de természetesen idősebb kutyákon is levégezhető. A lehetőség szerint azonban három hónapos korig ajánlatos túlesni rajta.
Minél fiatalabb a kutya, annál gyorsabban gyógyul a seb, és annál biztosabb, hogy a vágott fül feláll. Ez pedig ugyancsak nem elhanyagolható szempont. Az idősebb korban végrehajtott műtét után hosszú ideig kötés alatt kell tartani a füleket, emiatt könnyen bepállanak, súlyos bőrgyulladás keletkezhet, ami újabb kezelésre szorul.
Magát a fülműtétet sablonokkal végzik. A különböző fajtájú kutyákhoz más-más formájú sablont használnak; ez adja meg a fül új alakják, egyben fogazott felületévtel, a sablonpofák egymásra szorításával a vérzést is meggátolja. Ügyelni kell, hogy vágás után alul a fültőben cimpa ne maradjon; a sablon levétele után tehát az esetleges visszamaradt cimpát ollóval még el kell távolítani.
A sebszélek összevarrásának vagy kapcsolásának nincs jelentősége; a porcos fülkagyló esetében ez fölösleges. Lényeges viszont, hogy a fülek egyforma hosszúak legyenek. Ezt úgy érik el, hogy előbb az egyik fület csonkítják és a sablont rajta hagyják, majd a másik fülre úgy teszik fel a sablont, hogy az alóla kilátszó részhez hozzáillesztik a levágott darabot. Így gyakorlatilag egyforma hosszú füleket kapnak.
A csonkolt fül hosszúsága a sablon nagyságától függ, de ugyanezzel a sablonnal kéthónapos korban hosszabb fület lehet kialakítani, mint például hat hónapos korban. A fül hoszszának megszabásában fő szempont a szülők ismerete és a kölyök neme. A kanoknak nagyobb, a szukáknak kisebb fület kell csonkolni, mert általában a kanoknak nagyobb, a szukáknak kisebb fejük lesz kifejlett korban. Az elődök ismerete pedig azért fontos, mert a fej nagysága általában öröklődik.
A fülek a vágástól számított két hét múlva – rendszerint állnak. Előfordulhat azonban, hogy a porc gyenge, vagy a fülek túl hosszúra sikerültek és emiatt nincs tartásuk. Ilyenkor a kölyök csak hetek vagy hónapok múlva kezdi el hegyezni a füleit. A gazda ezekben a hetekben különböző fülrögzítési “technikákkal” siettetheti a fülek felállítását.
A vágási seb hegesedés közben gyakran zsugorodik: ilyenkor a zsugorodás kitépésével segíthetünk a bajon. Amennyiben a túl hosszúra sikerült fülről bebizonyosodott, hogy a hossza miatt nem áll, akkor szerencsés esetben ez a hiba újabb műtéttel helyrehozható. Vannak persze olyan esetek is, amikor többszöri műtét után sem áll fel a kutya füle. Sajnos, ilyenkor nincs segítség.
Előfordulhat tehát, hogy a fülvágás nem teljesen sikeres, és utólagos korrekcióra van szükség. Az ilyenfajta beavatkozás természetesen megengedhető. (Hasonló a helyzet a farok hosszúságának korrigálásánál is.) Mindezek a “szekatúrák” azonban elkerülhetők, ha hozzáértő állatorvossal végeztetjük a műtétet. Sok bosszúságot, költséget takaríthatunk meg egy kis körültekintéssel.
Mi a helyzet akkor, ha a kutya fülét nem kupírozzák előírás szerint, mégis kiállításra viszik? Nos, a kupírozatlan fülű kutya is benevezhető a kiállításra, de miután az adott fajta fülvágását a standard előírja, bírálati szempontból nálunk az ilyen állat háttérbe szorul.
Rontja-e a bírálatot a rosszul vágott fül akkor, ha egyébként a kutya minden szempontból kifogástalan? Nos, a kitűnő minősítést szerintünk ez esetben is elérheti, de feltehetően akad még az “osztályban” rajta kívül kitűnő minőségű eb, és a rangsorolásnál, illetőleg a győztes kiválasztásánál a “rossz füleket” minden bizonnyal figyelembe veszik.

Fülkorrekció
Számos kutyafajta (skót juhászkutya, airedale terrier, foxterrier stb.) számára a standard előírja a szabályos fül- és faroktartást. Az ettől eltérő állapot a tenyésztésből kizáró ok, mivel a hiba öröklődhet. Kiállításokon az ilyen hibájú kutya is rendszerint gyengébb minősítést kap.
A kezdő kutyatulajdonosnak persze többnyire fogalma sincs a standard előírásairól, s mire kedvencének valamilyen (például fültartási) hibája kiderül, akkor már annyira megszerette az állatot, hogy a világ minden kincséért sem válna meg tőle. Mit tesz ilyenkor? Megpróbálja “korrigáltatni” a hibát. Először csodagyógyszerekkel, különféle gyógymasszázsokkal, rafinált fülkötözésekkel próbálkozik – persze eredménytelenül. A következő lépés az állatorvosi beavatkozás, a műtéti korrekció.
Kétségtelen tény, hogy a hibás fül- és faroktartás műtéttel sok esetben elég szépen rendbe hozható, sőt néha a standard előírásainak megfelelően korrigálható. Más kérdés azonban, hogy helyes-e ezt az utat választani?
Amennyiben a tulajdonos pusztán hiúsági okokból veti alá négylábú barátját a műtétnek (mert szerinte nem elég szép a kutyája, ehhez joga van, mondhatnánk: magánügy! Olykor azonban a műtéti beavatkozás kifejezetten arra szolgál, hogy megtévesszék a kutyát elbíráló szakembereket, és olyan minősítést szerezzenek az ebnek, amellyel az már “tenyésztésre alkalmas” lehet. Az ilyen ügyeskedés néha kétségtelenül sikerrel járhat, de sportszerű cselekedetnek semmiképpen nem mondható. Arról már nem is beszélve, hogy a hiba a műtéttől függetlenül öröklődik az utódokra, és számos újabb kutyatulajdonost becsaphatnak vele.

Farokvágás (kurtítás)
A kutyakölyök farkát kettő-négy napos korban kell csonkolni; az idősebb kutyák farokkurtítása már nem is olyan egyszerű műtét, és a seb nem gyógyul olyan gyorsan, mint szopóskorban. A farok vágását különböző módszerekkel végzik. Az egyik: a kiskutya farkát fertőtlenítik, majd a faroktőre vérzéscsillapítás céljából összecsavart mullpólyával szorítókötést tesznek, aztán ollóval hirtelen levágják a fölösleges részt, majd a lekötést tizenöt-húsz perc múlva leveszik. A másik: ugyancsak steril ollóval a kívánt részt levágják, és a csonkot vas-kloriddal ecsetelik vagy termokauterrel elégetik.
Érzéstelenítésre egyik esetben sincs szükség, mert kellő gyakorlattal a farokcsonkolás körülbelül fél perc alatt elvégezhető. A “műtét” a kölyköt egyáltalán nem viseli meg, olyannyira nem, hogy csonkolás után azonnal szopik, ha az anyja alá tesszük. A farokcsonkolást egyébként a gyakorlottabb tenyésztő maga is elvégezheti, de csak akkor, ha biztosan tudja; milyen hosszú farkat kell meghagyni.
A műtét, mint már említettük, teljesen veszélytelen; elvérzéstől nem kell tartani. A farokvágásnál a csigolyaközök tapintása jóformán lehetetlen, de nincs is szükség rá. A farok hosszúsága szemmérték vagy mérés után dönthető el. Amennyiben a vágás nem a két csigolya között történik, abból sem származik semmiféle kellemetlenség a kutyára nézve, még felnőttkorában sem. A kurtításnál a kölyök visító hangot ad, ezért a fölösleges izgalmak elkerülés végett ilyenkor az anyakutyát el kell távolítani, de a beavatkozás után azonnal visszatehetjük az anyjához. A csonkolt farok két nap alatt teljesen beheged.

Ujjcsonkolás
Ezt a műtétet leggyakrabban azokon a fajtákon végzik, amelyeket trimmelni kell, ugyanis az “ötödik ujj” jelenléte a mellső lábak trimmelésénél akadályt jelent. De a sima szőrű kotorékkutyákon is ajánlatos elvégezni, mert a kotorékban az amúgy is szinte fölösleges ujj könnyen megsérül. A beavatkozás általában egy időben történjék a hátulsólábakon található farkaskarom csonkolásával.
A farkaskarom eltávolítása mindennapos beavatkozás német juhászkutyákon, óriás schnauzereken, foxterriereken stb. Ez a kutya hátulsó végtagjainak belső oldalán található csökevényes ujj, amely előfordulhat kettes vagy hármas formában, úgynevezett fürtös elrendezésben is. Ezeknek a csökevényes ujjaknak semmilyen szerepük nincs az állat életében, sőt felnőttkorban akadályozzák a mozgásban, könnyen beakadhatnak bárhová, ugrás közben megsérülhetnek. Előfordulhat az is, hogy – mivel a farkaskarom nem ér le a talajra, vagyis természetes módon nem kophat – a túlnőtt karom súlyos gyulladást okoz. Ezért mindenképpen indokolt az eltávolítása, lehetőleg két-három napos korban, a farokcsonkítással egy időben. A műveletet gyakorlott tenyésztők maguk is elvégezhetik, de a kezdő kutyatulajdonosoknak azt javasoljuk, hogy forduljon inkább állatorvoshoz. Az ilyen – kölyökkorban elvégzett – műtét gyorsan és könnyen gyógyul. Későbbi korban azonban a farkaskarom eltávolítása már komolyabb beavatkozás, tehát mindenképpen szakember végezze!
A néhány napos kölyökkutyán a farkaskarmot görbe, hegyes végű ollóval, egyetlen mozdulattal levághatjuk. A seb helyét valamilyen vérzéscsillapítóval kezeljük. A csonkolásnál ügyeljünk arra, hogy az ujj alapján levő ujjperccsontot is maradéktalanul eltávolítsuk. Ellenkező esetben felnőttkorra a bennmaradt ujjcsontdarab arányosan megnő, és a kutya lába a műtét helyén csúnya, deformált, esetleg érzékeny lesz.