2010. április kategória bejegyzései

Elérték a Mexikói-öbölben keletkezett olajszennyeződés első – egyelőre vékony – nyúlványai az Egyesült Államok déli partvidékét, a Mississipi folyó deltáját. Helyi idő szerint csütörtökön naplementekor olajfoltok jelentek meg a folyó déli ágánál, valamint hosszú olajcsíkok lebegtek a közelben a tenger vizén Louisiana állam közeli partjai mentén. Az AP amerikai hírügynökség szerint évtizedek óta ez lehet [...]

A Mars közös asztalhoz ültette a felelős állattartás érdekében dolgozó szakértőket, civileket és hatóságokat. Budapest, 2010. április 22. – A Mars, a felelős állattartás érdekében tett törekvéseiről jól ismert nemzetközi nagyvállalat, a tavalyi év óta Magyarországon is nagy sikerrel megrendezésre kerülő Pedigree® Örökbefogadási Kampány megálmodója, egyedi kezdeményezést tett: egy asztalhoz ültette mindazokat a hazai szakembereket, [...]

A Vasember 2 sztárja, Olivia Munn gyerekkorától fogva elkötelezett állatvédő. Érthető, hogy teljesen kiborult, amikor megtudta, hogy a cirkuszban parádézó kiselefántokat anyjuktól választották el, hogy egy ketrecbe zárva végigzötyögjék a világot, majd veszélyes gyakorlatokat végeztessenek velük a színpadon. A PETA új, cirkuszellenes kampányában a színésznő testével tüntet az embertelen körülmények ellen. A PETA elmondta, hogy [...]

Pozitív listát küldött a német és osztrák kereskedőknek a bécsi székhelyű Négy Mancs állatvédő szervezet azokról a magyar baromfitenyésztőkről, amelyek vállalták, hogy egyebek között hogy nem alkalmaznak kényszertömést az állatok tenyésztése során. A Négy Mancs listáján szereplő cégek hozzájárultak ahhoz is, hogy előre be nem jelentett és független ellenőrzést végezzenek náluk. Az osztrák Négy Mancs [...]

Száztíz négyzetméteres látogatói térrel, fűthető vizesblokkal ellátott, télen – nyáron látogatható Afrika-ház nyílik a veszprémi állatkertben. A 640 négyzetméteres komplexumban, kapnak majd helyet az állatkert orrszarvúi és az antilopok, de három-négy zsiráf is érkezik a vadasparkba, ami eddig még nem volt – tájékoztatott Szabó Petra az állatkert munkatársa. A beruházás 180 millió forintból valósul meg, [...]

Kerek hét esztendőn át volt hű társa és segítője Don, a golden retriever vakvezető kutya Durgonics Tamásnak. Don a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) tulajdona, a kutyát örökös használatbavétellel bocsátották Durgonics rendelkezésére. A kutyát szemhéjdaganattal operálták meg a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának sebészeti klinikáján. Don szemhéjából a daganatot eltávolították, majd az eb [...]

A jövő héten dönt Mikóczy Zoltán. A veretlen galoppló, Overdose többségi tulajdonosa elmondta, május 9-én vagy 15-én valamelyik németországi pályán „felhozó futamon” tér vissza a mén. Meglepő, hogy Overdose-t nyúlfarknyi alagi tartózkodás után visszaszállították Hoppegartenbe. Miért tették? – kérdeztük Mikóczytól. – Mert a németországi felkészítése zökkenőmenetesebb, másrészt eldöntöttük, májusban nem a Kincsem Parkban tér vissza [...]

Pár hónapja összeütközött egy japán bálnavadász hajó a Sea Sheperd nevű bálnavédő szervezet hajójával, az Antarktisznál. Felidézzük a történteket. A Tényeknek a Sea Shepherd magyar aktivistája, Kristóf Veronika nyilatkozott az ütközésről.